Századok – 2004
Közlemények - Katona Eszter: Az olasz fasizmus bukása és a Franco-rendszer VI/1381
1388 KATONA ESZTER Badoglio-párti volt, az alkonzul azonban Mussolinira adta a voksát. Meglepő módon azonban a legharcosabb antifasiszta diplomata Sevilla olasz konzulja, Franco Farinacci, az egyik legrettegettebb olasz fasiszta vezető, Roberto Farinacci (Cremona „kiskirálya") fia volt. A Spanyolországban élő olaszok közötti ellentétek gyakran okoztak politikai és diplomáciai problémákat, de — mivel nemegyszer nyílt összetűzésbe keveredtek egymással és a spanyol hatóságokkal — veszélyesek voltak a közrend fenntartása szempontjából is.28 Minthogy Olaszországban 1943. szeptembertől párhuzamosan két kormány működött, felmerül a kérdés, hogy Spanyolország hogyan oldotta meg ezt a diplomáciai dilemmát? Tengelybarát országként természetesen Mussolinit és új kormányát kellett volna elismernie. Azonban mint semleges ország — figyelembe véve, hogy a háborús események már nem a tengely számára voltak kedvezőek — a legitim olasz monarchia mellett kellett volna állást foglalnia. Hitlernek gyorsan sikerült elismertetnie Mussolini bábállamát a tengely csatlós országaival,2 9 és a fasiszta sajtó közölte, hogy Spanyolország is hivatalosan elismerte a salöi köztársaságot. Azonban a valóságban nem így történt. Gómez-Jordana külügyminiszter a római spanyol ügyvivőnek azt az utasítást adta, hogy csak a legitim miniszterelnök előtt lássa el hazája képviseletét. Ezért Spanyolország a monarchiával tartotta fenn a hivatalos kapcsolatokat, sőt Gómez-Jordana még arra is utasította Garcia Comínt, hogy kísérelje meg megszerezni az olasz külügyminisztériumtól az 1939-1941-es évek Spanyolországra vonatkozó dokumentációját, hogy ezzel elejét vegye a későbbi diplomáciai bonyodalmaknak. Ekkor tehát Spanyolország már határozottan visszatért a semlegességhez, amivel a Caudillo igyekezett leplezni korábbi tengelyhatalmakhoz fűződő — és 1943-tól már egyre kompromittálóbb — kapcsolatait. Ezt támasztja alá a spanyol Külügyminisztérium Nemzetközi Tanácsadó Hivatalának tizenegy oldalas feljegyzése, mely a következőképp definiálta a spanyol álláspontot: „Az olasz eseményekkel szemben Spanyolország jelenlegi magatartása semmi kétséget sem hagy maga után. A király testesíti meg az olasz állam nemzetközi személyiségét, aki jogköréből adódóan kinevezte a Badoglio-kormányt, mely ezáltal legitimmé vált. [...] következésképpen nemzetközi szinten csak ettől a kormánytól függő megbízottak és szervezetek képviselhetik az olasz államot. [...] Ez azt jelenti, hogy a Quirinale30 melletti Spanyol Nagykövetség továbbra is törvényesen a király mellett van akkreditálva, anélkül, hogy ez utóbbinak fővárosból való eltávozása jogilag módosítaná ezt a helyzetet [...] És fordítva is: a spanyol államfő, valamint a kormány mellett csak azok a diplomáciai képviselők tevékenykedhetnek, akiket a király vagy a törvényes kormány nevezett ki, mindaddig, amíg a jelen helyzet fennáll."3 1 28 Albonico: i. m. 234-235. 29 Német nyomásra Japán, Bulgária, Horvátország, Románia, Szlovákia, Magyarország, Kína, Mandzsúria, Thaiföld, Burma és San Marino ismerte el hivatalosan az Olasz Szociális Köztársaságot. Vigano: i. m. 532. 30 Az egykori római királyi palota (ma a köztásasági elnök székhelye), ahol a külföldi diplomáciai képviselők átadják megbízólevelüket az olasz állam képviselőjének. 31 A Külügyminisztérium Nemzetközi Tanácsadó Hivatalának feljegyzése. AMAE, R. 2193-25. Madrid, 1943. szeptember 22. (400. sz.)
