Századok – 2004

Közlemények - Katona Eszter: Az olasz fasizmus bukása és a Franco-rendszer VI/1381

AZ OLASZ FASIZMUS BUKÁSA ÉS A FRANCO-RENDSZER 1387 lodjon a tengely politikájától. A spanyol nagykövet 1943 augusztusában távozott Rómából, feladatait Eduardo Garcia Comín ügyvivőre hagyva.25

Fernández Cuesta többet már nem is tért vissza az olasz fővárosba, bár formálisan 1945. januárig töltötte be a nagyköveti posztot. Eközben Olaszországban a Badoglio-kormány szeptember 8-án aláírta a fegyverszünetet, de — mint ismeretes — Mussolini politikai karrierje sem fejeződött még be ekkor. Szeptember 12-én a németek kiszabádították Gran Sassó-i fogságából és először Münchenbe, majd Észak-Olaszországba vitték. Ez a terület még a németek ellenőrzése alatt állt. Itt hozta létre Hitler támogatásával Mussolini a rövid életű Olasz Szociális Köztársaságot (Repubblica Sociale Italiana), másik nevén a salöi fasiszta köztársaságot. Az újfasiszta állam a valóságban azonban csupán egy bábkormány volt, teljes mértékben Hitler akaratának és érdekeinek alárendelve. Mussolini a Führer akarat nélküli kiszolgálójává vált, mind szellemileg, mind fizikailag szinte már csak árnyéka volt egykori önmagának.26 Ezzel Olaszország gyakorlatilag két részre szakadt, és két kormány létezett egyidejűleg. A világháború tovább folyt, de ezzel párhuzamosan egy polgárháború is kirobbant az olasz félszigeten. Összességében tehát az olaszoknak három fronton kellett küzdeniük: a szövetségesekkel együtt a németekkel szemben, a németekkel együtt a szövetségesekkel szemben, valamint egy polgárháború keretében olaszok ellen harcoltak. Ez a szakadás nemcsak Olaszországban volt jelen, hanem a spanyolországi olaszok között is érezhető volt. Központi kérdés volt, hogy a Spanyolországba akkreditált olasz diplomaták melyik oldalra állnak: hűek maradnak Mussolinihoz, vagy a törvényes Badoglio-kormány mellett foglalnak állást? Az olasz diplomaták nagy része a király mellett fejezte ki hűségét, vagyis a legális kormány képviseletét vállalták magukra. Közülük is ki kell emelni az olasz nagykövetet, Giacomo Paulucci di Calbolit, akit még Mussolini nevezett ki 1943 márciusában.27 A salöi fasiszta állam megalakulásakor Mussolini személyesen ajánlotta fel új kormánya külügyminiszteri tárcáját, azonban Paulucci di Calboli visszautasította a felkérést és a monarchiára esküdött fel. A madridi olasz nagykövetség személyzetének nagyobbik része is a hivatalos olasz kormány mellett foglalt állást, azonban más spanyol városokban — ahol olasz konzulátusok működtek, vagy egyszerűen olasz kolóniák éltek — az emigránsok magatartása nem volt ilyen egyértelmű. Barcelonában például az olasz konzul és az olasz kolónia Mussolini és a fasizmus mellett tartott ki. Más városokban előfordult, hogy a konzuli testületen belül sem volt egyetértés. Ez történt például San Sebastián-ban is, ahol a konzul 25

Fernández Cuesta 1943. augusztus 18-án írta meg utolsó jelentését (AMAE, R. 1717-3, 398. sz.). A következő jelentés már Garcia Comín szignóját viseli. 26

Az Olasz Szociális Köztársaság külpolitikájáról részletesebben lásd: Marino Vigano: II Ministero degli Affari Esteri e le relazioni internazionali della Repubblica Sociale Italiana 1943-1945. Milano, Jaca, 1991. Luigi Viliari: Affari esteri 1943-45. Roma, Magi-Spinetti, 1948. Annibale Zambarbieri: La Repubblica di Salö e Mussolini visti da un osservatore spagnolo. Humanitas 1982/2. 274-294. De Launay: i. m. Candiano Falaschi: Az olasz fasizmus végnapjai. Budapest, Kossuth, 1975. Ormos: i. m. 563-625. 27

Paulucci di Calboli „köpönyegforgatásáról" és az angolszász nagykövetek előtt is „visszatetsző magatartásáról" számol be Ambró jelentése. Ld. MOL, Κ 63, 1943-29/1. 280. iratcsomó, Madrid, 1943. október 16. 50/pol.-1943.