Századok – 2004
Közlemények - Katona Eszter: Az olasz fasizmus bukása és a Franco-rendszer VI/1381
1384 KATONA ESZTER tonai levéltárak iratanyagaiból kiderült, hogy a spanyol diktátornak már a világháború kitörése előtt is voltak offenzív tervei. Konkrét katonai tervezetek születtek már 1939 nyarán Gibraltár elfoglalására,1 4 s ennek dokumentációja alátámasztja, hogy ezek nem légből kapott ötletek voltak.15 Az elmúlt öt évben számos olyan dokumentum került nyilvánosságra, melyek leleplezik, hogy Franco —minden óvatosságot feledve és a hároméves polgárháborúból alig kilábalva — már 1939 októberében háborúra készült, és korántsem akart semleges maradni. A Caudillo ekkor még mindezt pusztán saját „számlájára" tervezte, hisz a németek csak 1940 nyarától kezdtek komolyabb nyomást gyakorolni, hogy intervencióra bírják Spanyolországot. Hogy Spanyolország mégsem lett hadviselő állam, az jórészt a körülményeknek volt köszönhető, és nem teljesen Franco ügyességének, amint ezt a Franco-hagiográfia sokáig állította. Az olasz-spanyol kapcsolatok vizsgálatakor meg kell említenünk Ramón Serrano Sunert,16 aki 1942. szeptember 12-ig viselte a spanyol külügyminiszteri tisztséget. Serrano Suner igen kedvelt és szívesen látott személy volt az olasz politikai körökben, többször tett látogatást Olaszországban, vendégeskedett Mussolininál és Cianónál is. Az olasz sajtó nem véletlenül nevezte „Olaszország emberének" (l'uomo d'Italia) Serrano Sunert, aki egyébként a spanyol polgárháború befejezése után szinte azonnal baráti látogatást tett Rómában, kifejezve Olaszországnak a spanyol nép háláját a polgárháborúban nyújtott támogatásért. Serrano Suner révén az olasz befolyás a spanyol belpolitikában is jól érződött a világháború első évei alatt. Azonban hatalma 1942 szeptemberében véget ért, amikor Franco úgy döntött, hogy leváltja a külügyi poszt éléről. Ekkor úgy tűnt, többé nem lesz óvatos követője az olasz külpolitikának, hanem taktikát változtat, s egy lépéssel megelőzi Mussolinit. Ugyanis a Serrano Sunert váltó új külügyminiszterrel, Francisco Gómez-Jordana Souza gróffal a spanyol háborús külpolitika ismét a semlegesség felé vette az irányt, s távolodni kezdett az olasz modelltől. Gómez-Jordana megfontolt és mérsékelt — sokak szemében szürke — egyéniség volt, azonban nagyrészt neki köszönhetően tudta Spanyolország megőrizni semlegességét a második világháborúban. Annak ellenére, hogy Serrano Suner már jó egy éve nem töltött be vezető szerepet a spanyol külpolitikában, az olasz fasizmus összeomlásának pillanatában a két ország közötti kapcsolat még látszólag zavartalan volt. A Duce bukását megelőző közvetlen hónapokban Olaszország és Spanyolország kölcsönös figyelemmel fordult egymás felé. A római spanyol nagykövet, Raimundo Fernández Cuesta y Morelo,17 jó kapcsolatokat alakított ki olasz fasiszta vezetőkkel, így közvetlen közelről lehetett tanúja a Mussolini által megálmodott rezsim széthullásá-14 Hitler számára csak 1940 nyarától értékelődött fel és vált fontossá Gibraltár. Ennek elfoglalása céljából készült a Félix-terv, melyhez azonban elengedhetetlen lett volna a spanyolok hadba léptetése. 15 Manuel Ros Agudo: Preparativos secretos de Franco para atacar Gibraltar (1939-1941). Cuadernos de História Contemporánea 2001/23. 299-313. 16 A spanyol külpolitika egykori meghatározó egyénisége 2003. szeptember 1-én, 102 éves korában hunyt el. 17 Fernández Cuesta y Morelo gyerekkori barátja volt José Antonio Primo de Riverának, a spanyol Falange alapítójának. Személyében 1942 októberében egy élvonalbeli falangistát neveztek ki a római nagyköveti posztra.
