Századok – 2004

Tanulmányok - Pogány Ágnes: Magyarország deviza- és árfolyampolitikája a német „Új Gazdasági Rend”-ben VI/1305

1310 POGÁNY ÁGNES Az 1931 júliusában bevezetett új devizapolitika számos problémát rejtett magában. A gazdaság válságból való kilábalását nagyon megnehezítette a pengő túlértékelt árfolyama, illetve a jegybank vezetőinek indokolatlan félelme a pengő leértékelésétől, ami a korábbi évtizedek inflációs tapasztalataira volt visszavezethető.1

0

A pengő külpiacokon történt leértékelődését el nem ismerő valutapolitika erősen hátráltatta a kivitelt, hiszen a valóságosnál alacsonyabb árfolyamon váltotta be az exportból származó valutát és devizát pengőre, és egyidejűleg indokolatlan prémiumban részesítette az olcsón külföldi pénzhez jutó importőrt. A létfontosságú kivitel növelése érdekében Magyarországon több intézkedést hoztak. Ezek közé tartozott a felárrendszer bevezetése. A valutafelár révén az elértéktelenedett pengő következtében az exportőrt ért veszteséget próbálták meg csökkenteni, a kivitelt jövedelmezőbbé tenni. Az illetékes hatóságok határozták meg azon kiviteli cikkeknek a listáját, amelyek a pengő elértéktelenedése miatt, kompenzációs költségtérítés nélkül nem voltak nyereségesen exportálhatóak. A hatóságok határozták meg cikkenként és országonként a kompenzációs összeg nagyságát is. A kompenzációs költségtérítést a Kereskedelmi Minisztérium által kijelölt, importcikkeket feldolgozó iparvállalatok fizették.1

1

A rendszer komoly hiányossága volt, hogy a kompenzációs összegek (felárak) nem kapcsolódtak a pengő külpiacokon kialakult tényleges értékéhez. Mindezek következtében a felárrendszer révén sem sikerült enyhíteni az exportőrök nehézségeit. A magyar külkereskedelemben egyre nőtt a klíring, illetve kompenzáció formájában lebonyolított forgalom. Míg 1932-ben kétharmados volt az aránya, 1935-ben már meghaladta a 3/4-es arányt (1. tábla). A legfontosabb nyersanyagok behozatalára azonban csak konvertibilis relációban volt lehetőség, aminek aránya viszont folyamatosan csökkent.1

2 A harmincas években a magyar gazdaságpolitikának voltaképpen kettős feladatnak kellett volna megfelelnie. Egyrészt új piacokat kellett találnia a magyar agrártermékek számára, másrészt növelni kellett a szabad piacokra irányuló kivitelt. Ezt a két feladatot azonban nem lehetett összeegyeztetni, mivel a konvertibilis reláció egyre kevesebb magyar mezőgazdasági terméket vásárolt, míg a megnyíló német és kisebb részben olasz piacon viszont csak kötött felhasználású valutát lehetett szerezni. A magyar valutáris helyzet 1935 nyarára ismét kritikussá vált, a konvertibilis valutaszükségletnek mindössze a felét tudta a jegybank kielégíteni. 1934 elejétől a feketepiaci árfolyamok 25%-kal emelkedtek. A klíringrendszer is rosszul működött, Németország kivételével minden viszonylatban behozatali többlet alakult ki, kiegyenlítetlen magyar adósságok halmozódtak fel.1

3

1934 10

Pogány Ágnes: Válságok és választások. (Pénzügyi politika Magyarországon és Ausztriában 1931-1936.) Aetas, 2000. 4. 32-49. 11

Magyar Országos Levéltár ((MOL) Fiiratár, Z6 MNB Főtanácsülési jegyzőkönyvek, 13.388. doboz, 1932. november 30. 12

MOL Filmtár, Z6 MNB Főtanácsülési jegyzőkönyvek, 13.389. doboz, 1934. november 28. 13

A jegybank vezetése is rendkívül kedvezőtlennek ítélte a német clearing helyzetét: „Az agrártermékek németországi áremelkedése és a Sperrmárka ellenében való tranzitálás lehetősége nagy vonzerőt gyakorol, ami a magyar exportot majdnem teljesen Németország felé tereli, minek következtében a nyersanyagimport beszerzése nagy nehézségekbe ütközik. A Németországból való import pedig csökken és az exportból befolyó márkaellenérték felhasználási lehetősége erősen megcsappant." MOL Filmtár, Z6 MNB Főtanácsülési jegyzőkönyvek, 13.389. doboz, 1934. augusztus 29.