Századok – 2004
Tanulmányok - Karsai László: A magyarországi zsidótörvények és rendeletek 1920–1944 VI/1285
A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓTÖRVÉNYEK ÉS RENDELETEK, 1920-1944 1 293 foglalkozhattak gumiárukkal.2 9 Az 1939. IV tc. 12. §-a megvonta a zsidók gyógyszertári jogosítványait is, de ezen a téren 1944-ig még érvényesült némi ésszerű óvatosság. Csak a törvény hatályba lépésétől számított három év után kezdődött el az az öt éves időszak, amelynek végéig, tehát 1947-ig a zsidókat kirakták volna gyógyszertáraikból. A zsidó orvosokkal négy törvény és 17 rendelet foglalkozott.3 0 Arról, hogy milyen lehetett a diszkriminatív töi-vények és rendeletek béklyójában vergődők hangulata, sokat elárul Hoffmann János naplója. Hoffmann jómódú szombathelyi zsidó polgárcsalád fia volt. Az 1930-as válság tönkretette szülei ecetgyárát, de apósa, akinek Zalaegerszegen virágzó textiláruháza volt, Nagykanizsán rábízta fiókáruháza vezetését. 1940 októberében Hoffmann János elkeseredetten írta naplójába: „1938 óta Magyarországon utcaseprő sem lehet zsidósivár a jelenünk és kilátástalan a sorsunk. Ilyen helyzetben a tehetetlenség, a passzivitás nyomasztó hangulatában sokszor szállnak gondolataim a múltba. Pedig ma, 45 éves koromban, erőm teljességében a jövőt kellene munkálnom, egészségem, tehetségem megvan hozzá, anyagi lehetőségem, szellemi felkészültségem, szakmai tudásom sem hiányzik, de zsidó számára mindez ma mit sem jelent." Két hónappal később, 1940 decemberében egyik este a Normafa lejtőjéről nézte Budapestet, és ezt írta naplójába: „Egymillió ember él e fények alatt, él és tüzel és harcol az életéért, és tör egy kisebbség életére. A milliós lakosság egynegyede — a nürnbergi törvények szerint egyharmada — kárhozatra, megsemmisülésre ítélve!"31 A varsói, vagy : i ódzi gettóban bizonyára értetlenkedve olvasta volna e sorokat egy mindenéből kifosztott, deportált zsidó, de magyar hitsorsosai egy részének ekkor elviselhetetlennek tűntek a megpróbáltatások. A diszkriminatív törvényekből és ezek betűjéhez olykor csak nagyon lazán kapcsolódó zsidórendeletekből, Hamlettel szólva viszonylag ritkán derül ki, hogy a „hivatalnak packázásai"-ra ezek milyen tág teret biztosítottak. Özvegy Váron Péterné 1931 óta rendelkezett Pécsett élelmiszer-, gyümölcs-, déligyümölcs- és élőbaromfi-kereskedői engedéllyel. 1941 márciusában kérvényezte a pécsi illeté-1 kesektől, hogy engedélyezzék számára, hogy a piacókon árulhasson. Kérvényében ! világosan leírta, hogy 1885-ben zsidó anyától született, de már 1907-ben édesanyjával együtt római katolikus vallásra tért árt. „Tiszta keresztény származású" férje 1916-ban hősi halált halt, ő tehát hadiözvegynek minősül. Bár a hatályos törvényi és rendeleti előírások szerint kétszeresen is mentesítettnek minősült, a pécsi hatóságok mégsem adtak számára iparengedélyt, arra hivatkozva, hogy zsidó. Az 1939. IV törvénycikk 1. § 3. a) pontja értelmében nem zsidónak kellett tekinteni azokat, akik 1919. augusztus 1. előtt tértek át valamely keresztény felekezetbe. Ugyanezen törvény 2. § 5. pontja értelmében az I. világháborúban hősi halált haltak özvegyei és gyermekei sem minősültek zsidónak. Váronné fellebbe-29 100.502/1940. K. K. M. 30 1938:XV tc., 1939:IV tc., 1942:IV tc. 1942:XII. tc., valamint 4.350/1938. M. E.; 2.440/1939. M. E.; 7.810/1939. M. E.; 8.350/1939. M. E.; 190/1939. B. M.; 340/1939. B. M.; 640/1939. B. M.; 179.120/1939 B. M.; 7990/1940. M. E.; 180.232/1940. B. M.; 5.590/1941. M. E.; 8.010/1941. M. E.; 980/1941. B. M.; 1.000/1941. B. M.; 200/1942. B. M.; 2.250/1944. M. E. 31 Hofmann János: Ködkárpit. Egy zsidó polgár feljegyzései 1940-1944. Szombathely, Szombathely Megyei Jogú Város, 2001, 11., 27.
