Századok – 2004
Közlemények - Egresi Katalin: Viták a társadalompolitika elméletéről és gyakorlatáról a Bethlen-érában I/119
TÁRSADALOMPOLITIKA. A BETHLEN-ÉRÁBAN 131 Heller szerint a szociálpolitika és a törvényes munkásvédelem tulajdonképpen egymást átfedő fogalmak. A szociálpolitika alapkérdései számos vonatkozásban a munkáskérdés lényegébe vágnak. A munkafeltételek szabályozása, a közegészségügy és a népművelés területei a munkásság követelései is egyben. így a szociálpolitika közelebb áll a szocializmushoz, mint a liberalizmushoz. Heller ezzel tulajdonképpen arra hívta fel a figyelmet, hogy a klasszikus liberális eszmerendszer képviselői a 19. században nem tudtak mit kezdeni a gazdasági modernizációt kísérő szociális konfliktusokkal, mivel az egyén autonómiájának és a magántulajdon sértetlenségének alapelvei miatt nem ismerték el az állami beavatkozás jogosságát. Ezzel szemben a szocializmus eszmerendszere a társadalmi nyomor és anyagi kiszolgáltatottság következtében alakult ki, a 19. század második felében megalakult szociáldemokrata pártok szociális követelések sorozatát vették fel programjaikba. Heller szerint a szociálpolitika bizonyos értelemben a szocializmus lépcsőfoka. „A szociálpolitika sokat átvett a szocializmus bírálatából: „bár osztályközi politikára törekszik, elismeri, hogy vannak eltérő érdekekkel bíró osztályok."23 Heller Kovrig Bélához hasonlóan nagyon érzékletesen megvilágította a gazdasági szféra és a szociálpolitika ellentmondásos viszonyát is. Az osztályok felett álló, az egész társadalmat képviselő szociálpolitika a fennálló rend gazdasági alapjainak fenntartására vállalkozik. Nem kívánja a magántulajdon felszámolását, de korlátozhatja azt a közösség érdekében. A gazdaság munkaadói, vállalkozói oldala azonban ódzkodik a szociális reformok megvalósításától, mert a termelési költségek növekedését és a mozgásszabadságának csökkentését látja benne. Heller szerint ezek a félelmek csak részben jogosak, mivel a hatékony szociálpolitika a termelési költségek emelkedése mellett egyúttal a termelést is tökéletesíti. A munkások életszínvonalának emelése növeli a munkakedvet és a munkaintenzitást. Heilert a Magyar Nemzeti Szövetség elnöksége 1924-ben felkérte arra, hogy tartson előadást a szociálpolitika lényegéről. Erre azért kerülhetett sor, mert a szövetség ebben az évben a szociálpolitika aktuális kérdéseiről előadás sorozatot rendezett. A Szövetség elnöke, Perényi Zsigmond báró január 14-i megnyitó beszédében az előadássorozat ötletét azzal indokolta, hogy Magyarországon a szociálpolitika a legelhanyagoltabb területek egyike. Heller ez alkalommal is a kapitalizmus ellentmondásának felvázolására vállalkozott, ám hosszasan fejtegette a szociálpolitika, a jótékonyság és a szocializmus közötti különbséget. „A szociálpolitika a modern állameszme kifejlesztése, amely a polgárság fogalmában mindenkiben kifejezésre juttatja az embert. A szociálpolitika nemzetfenntartó és nemzetfejlesztő tényező."24 Ezzel szemben a szocializmus egyik végletként a fennálló társadalmi rend alapjait kívánja megbontani, a jótékonyság pedig másik végletként csupán önkéntes egyéni ténykedés a nyomor enyhítésére. A korszak ugyancsak liberális egyénisége, Földes Béla politikusként és egyetemi tanárként is sokat foglalkozott a szociálpolitika kérdéskörével. Szociális érzékenységét bizonyítja, hogy 1910-ben ő alapította a Társadalompolitikai Társaságot, 1917-ben pedig a Wekerle-kormány tárca nélküli minisztereként a béke-23 Ferge Zsuzsa: i. m. 102. 24 Magyar Iparfelügyelő. Iparpolitikai és Iparügyi Közlöny. 1924. január 20. 9.