Századok – 2004

Történeti irodalom - Gizella Németh Papo – Adriano Papo: Ludovico Gritti; un principe mercante del rinascimento tra Venezia i truchi; e la corona d’Ungheria (Ism.: Teke Zsuzsa) V/1276

TÖRTÉNETI IRODALOM 1279 nem sokat időzhetett Budán. Sebtében tett néhány intézkedést, amellyel a távolléte alatt némiképp megrendült tekintélyét igyekezett helyreállítani, majd a szultán üdvözlésére a határra sietett. A szerzők újra egyetértenek Barta Gáborral abban, hogy nemcsak Szapolyai törökbarát politikájának, de Grittinek is köszönhető, hogy a szultáni sereg nem pusztította végig ez alkalommal Magyarországot. Az 1532. évi török előnyomulást Kőszeg vára hősies védői megállították, és Gritti sem tudta végrehajtani a szultán által neki kiosztott feladatot, Esztergom bevételét. Figyelemreméltó a szerzők vélekedése a török sereg Bécs alóli visszavonulásának okáról, amelyet egyrészt a Bécs alá összevont hatalmas császári sereg jelenlétével, másrészt a Peloponeszosz vizein bekövetkezett török csatavesztéssel hoztak összefüggésbe. A magyarok tartottak is attól, hogy ez a hatalmas császári sereg majd Magyarország ellen támad, és ismét Grittire várt a feladat, hogy a Szlavónián keresztül hazafelé tartó szultánt megfelelő török segéderők visszahagyására bírja, és ezzel János király uralmát megmentse. Az óvintézkedés ugyan feleslegesnek bizonyult, mert a császári haderő feloszlott, de Grittinek jól jött az erősítés, mert így könnyebben tudta véghezvinni despotikus kormányzatát. Ε kormányzat bemutatása kissé vázlatosra sikerült. Többet szerettünk volna megtudni Szapolyai és Gritti kapcsolatáról, hogyan osztoztak a királyi hatalmon, hogyan alakult Gritti és az ország számottevő személyiségeinek viszonya. A munka legsikerültebb fejezeteinek az isztambuli béketárgyalásokról írott elemzéseket tartom, amelyek a források egymásnak ellentmondó közléseiből kihámozzák Gritti köpenyegforgatásának, a Habsburgokhoz való közeledésének indítékait. A munka utolsó két fejezete Gritti pályafutásának utolsó évét tárgyalja. A szerzők a tőlük megszokott, minden apró részletre kiterjedő figyelemmel járják körül a témát. Az olvasó újra csak azt szűrheti le, hogy nem könnyű eligazodni az események, az egymásnak ellentmondó híresztelések dzsungelében, amelyekkel a szerzők rendre megismertetnek. Az eligazodásban segítséget kapnak a szerzők a magyar történészektől, nevezetesen Barta Gábortól és Szakály Ferenctől, akiknek az állásfoglalását többször is idézik, és helytállónak fogadják el. Ugyancsak egyetértenek velük akkor is, amikor megkísérlik megválaszolni a bevezetőben feltett kérdéseket. így a szerzők is azon az állásponton vannak, hogy Gritti a megtévesztő látszat ellenére sem rendelkezett tényleges hatalommal, csupán eszköz volt a szultán és a nagyvezér kezében. Személye arra szolgált, hogy a porta magyarországi politikáját kibontakozni segítse, Magyarország felett a török ellenőrzést szorosabbá tegye. Gritti országlása következtében erősebb török befolyás érvényesült a János király uralma alá tartozó országrészben, mint a már évtizedek óta a porta vazallusának számító román vajdaságokban. Grittinek, nagyhangú kijelentései, a kereszténység védelmében tett javaslatai ellenére, egyáltalán nem volt szándékában szakítani a portával, mert politikai befolyása ennek erejéből táplálkozott. Azonos véleményen vannak a szerzők a magyarokkal Gritti magyar trónigényét illetően is. Nem rendelkezünk ugyanis perdöntő bizonyítékkal arra nézve, hogy Gritti a korona megszerzését célul tűzte volna ki magának, és ennek érdekében tett is lépéseket. Ha voltak is ilyen elképzelései, ezek megragadtak a tervezgetés stádiumában. Anélkül, hogy a koronát a fejére tette volna, amúgy is egy második erőközpont, egy második udvar szerveződött körülötte, amely 1532-re egyértelműen János királyé fölé kerekedett. A szakirodalom egyes, ellentétes értelmű megállapításaival szemben a szerzők leszögezik, hogy Gritti török bérencként is megmaradt Velence polgárának, nem feledkezve meg a velencei érdekek szolgálatáról, miként ezt számtalan adat bizonyítja. Elfogadhatatlannak tartják a szakirodalom azon beállítását is, amely Grittit reneszánsz fejedelemként láttatja, egyenesen Cesare Borgiával helyezve egy sorba. Azok a tulajdonságok ugyanis, amelyekre véleményüket alapozzák, éppúgy sajátjai egy középkori, mint egy reneszánsz fejedelemnek. így érvelnek a szerzők, erősen túlzónak találva a Cesare Borgiával való párhuzamba állítást. Azt azonban elismerik, hogy hősük több olyan tulajdonsággal rendelkezett, amelyekkel Macchiavelli szerint egy reneszánsz fejedelemnek rendelkeznie kellett. Mégis úgy látják, hogy az a korabeli jellemzés, amelyet Júnusz bég adott róla, hogy ti. Gritti minden hatalma, urasága ellenére is csak kereskedő maradt, ragadja meg legjobban egyéniségének a lényegét. Bizonyság erre az, hogy politikai pályafutása idején sem hagyott fel a kereskedelemmel, és a politikában is elsősorban eszközt látott gazdasági érdekei előmozdítására. Összegzésként elmondhatjuk, hogy mind az olasz, mind a magyar történetírás értékes művel gazdagodott. Az olaszok betekintést nyerhetnek a magyar történelem egy tragikus, sorsdöntő századának, a 16. századnak a történetébe, a magyarok pedig az eddiginél pontosabb képet kaphatnak Grittinek az európai politikában játszott szerepéről, Velencével való kapcsolatáról. A kötetet a tárgyalás során előforduló fogalmakról, a magyar és török tisztségviselőkről készült glosszárium és a felhasznált források és feldolgozások bibliográfiája teszik teljessé. Teke Zsuzsa