Századok – 2004

Történeti irodalom - Gizella Németh Papo – Adriano Papo: Ludovico Gritti; un principe mercante del rinascimento tra Venezia i truchi; e la corona d’Ungheria (Ism.: Teke Zsuzsa) V/1276

1278 TÖRTÉNETI IRODALOM tárgyalásoknak. A tárgyalások menetéről kimerítő beszámolót készítő német észrevételei Szapolyai és Gritti kapcsolatáról ugyanis különösen értékesek, mert érzékeltetik Szapolyai kiszolgáltatottságát Grittinek. Dernschwam szerint Gritti nemcsak a jobb keze, hanem a szultán megbízásából ellenőre is volt Szapolyainak. A szerzők egy ismeretlen tollából idéznek két, Ferdinándnak címzett, 1528-ban, illetve 1529-ben kelt levelet, amelyek szerint a szultán fontolgatta volna Gritti Magyarország kormányzójává való kinevezését, sőt, Ibrahim pasa egyenesen azt javasolta volna a szultánnak, tegye meg Grittit Magyarország királyának. A szerzők szerint hasonló hírek juthattak Szapolyai fülét* is, ami magyarázza Grittivel szembeni gyanakvását, hatalma korlátozására tett lépéseit. Mindazonáltal 1530 januárjában a király követeként indult Isztambulba, és kilenchónapi távollét után 1530 októberében a szultán követeként tért vissza Budára. Isztambuli tartózkodása alatt nem annyira Szapolyai, mint inkább Velence és a saját érdekeinek előmozdításán fáradozott. Minden valószínűség szerint ő volt az értelmi szerzője annak a meglehetősen fantasztikus, a realitásokkal kevésbé számoló tervnek, amely Velencéből Isztambulba kívánta áthelyezni a keleti Mediterraneum kereskedelmének központját. A szultán követeként azzal a megbízatással jött újólag Magyarországra, hogy Szapolyai helyzetét az országban megszilárdítsa, és egy hamarosan várható újabb török hadjárat esetére megszervezze a sereg élelemellátását. A szerzők aprólékos elemzését adják Gritti Magyarország kormányzójává történő kinevezése külső és belső körülményeinek, és Szapolyai indokait illetően maguk is hasonló következtetésre jutnak, mint Barta Gábor jutott. Eszerint Szapolyai a kinevezéssel nemcsak jutalmazta Grittit Buda védelmében tanúsított hősies magatartásáért, hanem meg akarta osztani vele a közügyek intézésében ránehezedő felelősséget is. Erre ösztönözhette az is, hogy Gritti portai befolyása csak az előnyére válhat, megerősítheti ingatag alapokon nyugvó hatalmát az országban, a magyar urakkal szemben, és végső esetben segíthet elhárítani Magyarország közvetlen török fennhatóság alá kerülését. A szerzők jól érzékelik Szapolyai helyzetének reménytelen voltát, a kivezető út hiányát. Ha behódol Ferdinándnak, az ország a Habsburgok játékszerévé válik, és maga is meglakol azért, hogy a törökhöz fordult segítségért. Ha viszont a törökök végérvényesen legyőzik Ferdinándot, Magyarország előbb-utóbb török tartomány lesz. Gritti kormányzóvá kinevezése azonban veszélyt is rejtett magában. Félő volt, hogy Gritti nem fog csupán eszköz maradni a király kezében, és maga is királyi hatalomra tör. Az erről keringő hírek nyilván nem voltak ismeretlenek Szapolyai előtt. A király ezt úgy próbálta megakadályozni, hogy mihelyt Gritti távozott az országból, lépéseket tett párthívei megnyerésére, vele szemben ellenpárt szervezésére, gazdasági pozíciói gyengítésére. Gritti röviddel kinevezése után, 1531 elején újra visszatért Isztambulba. Második utazásának célja az volt, hogy elnyerje a szultán felhatalmazását a Poznaríban tárgyaló felek — Szapolyai és Ferdinánd — között a fegyverszünet megkötésére. A szerzők úgy látják, hogy Gritti e második útja idején ért mind politikai, mind pénzügyi téren hatalma, befolyása csúcspontjára, Isztambulban és Budán egyaránt. Az újabb magyarországi utazásáig eltelt bő egy esztendőben a közép-európai térség problémái foglalkoztatták. A szerzők a tőlük megszokott alapossággal tudósítanak a korabeli európai politika bonyolult, ellentétekkel terhes folyamatáról és benne Gritti lépéseiről, amelyek lényegében hatalma, anyagi helyzete megszilárdítását és növelését célozták, nem egyszer kiváltva Velence ellenérzését is. A francia és lengyel diplomácia közvetítésével folytatta a tárgyalásokat Ferdinánddal, próbálkozva osztrák kézben lévő dalmáciai birtokai megszerzésével. 1532 elején azzal foglalkozott, hogy békét közvetítsen a szultán megbízásából Lengyelország és Moldva között. Egyes hírek szerint a moldvai vajda letételére törekedett, hogy maga üljön, vagy valamelyik emberét — fiát, Antoniót vagy barátját, Laskyt — ültesse a helyére. Ez a terv, ha sikerül, megerősítette volna pozícióit a magyar trónért folyó küzdelemben is. A magyar trón elnyerése korántsem volt teljesen reménytelen vállalkozás számára, mert a magyar főurak körében többen is voltak, akik jövőbeli királyságát támogatták volna. Mellette szólt, hogy biztosítja az országnak a török támogatást, és talán adódik lehetőség az 1526-ban elveszett magyarországi véghelyek visszaszerzésére is. Isztambuli tartózkodása idején volt gondja arra is, hogy jó keresztényként értesítse a pápát a török újabb, Európa ellen készülő támadásáról. A vonatkozó források felsorakoztatásával a szerzők jól érzékeltetik, hogy francia kapcsolatai miatt ellenséges volt vele szemben a közhangulat Itáliában. Gritti 1532-ben a Habsburgok ellen készülő szultánt megelőzve érkezett Magyarországra. Bár János király az Isztambulból érkezett, igaz, ellentmondásos hírek nyomán ekkor már egyértelműen ellenséget látott portai megbízottjában és kormányzójában, kitüntető szívélyességgel fogadta, és újabb tisztséggel is felruházta, a magyar seregek főkapitányává nevezve ki őt. Gritti