Századok – 2004

Történeti irodalom - Gizella Németh Papo – Adriano Papo: Ludovico Gritti; un principe mercante del rinascimento tra Venezia i truchi; e la corona d’Ungheria (Ism.: Teke Zsuzsa) V/1276

TÖRTÉNETI IRODALOM 1277 zett szerzőpáros munkája hiányt pótol. Céljuk ugyanis az volt, hogy a lehetőség szerint teljes képet adjanak Gritti életéről, felfedjék tevékenységének mozgatórugóit, megválaszolják a személyiségét, szereplését mind ez ideig kielégítő válasz nélkül maradt kérdéseket. Ki volt is valójában ez a nem mindennapi képességekkel megáldott ember? A porta eszköze, a szultán hü szolgája, János király megbízható hivatalnoka, Velence ágense, vagy csupán kereskedőből lett, hatalomra törő, egy reneszánsz herceg minden jó és rossz tulajdonságait magában egyesítő kalandor, aki megpróbált a korszak szövevényes politikai életében részt venni, hogy még nagyobb gazdagságra tegyen szert? A jelentős mennyiségű régi és általuk feltárt új forrásanyagon és szakirodalmon alapuló munka ezekre a kérdésekre kereste, és adta meg a választ. A mű tizenkét nagy fejezetet foglal magába, amelyekben a tudományos elemzések színes leírásokkal, terjedelmes forrásidézetekkel váltakoznak, közelebb hozva így a mai olvasóhoz ezt a rendkívüli személyiséget és korát. Elsőként megismerkedhetünk Gritti családjával, neveltetésével, Isztambulban eltöltött fiatal éveinek eseményeivel, fizikai és szellemi habitusával, kora szellemi nagyságaival való kapcsolatával. A magyar és közép-európai politikával Szapolyai János Isztambulba küldött követe, Lasky Jeromos megjelenésével került először kapcsolatba. Ekkor már a nagyvezér, a birodalom külpolitikáját irányító Ibrahim pasa pártfogoltjaként Európa szerte komoly befolyást tulajdonítottak neki a portán. Gritti portai befolyása ismert volt Magyarországon is, mert különben János király nem küldött volna hozzá Laskyval ajánlólevelet. Lasky portai tárgyalásaiban tevékenyen részt vett Gritti is, akit Ibrahim pasa a „szultáni diván tanácsosa"-ként mutatott be a magyar követnek. Lasky János királyhoz írott leveleiben a tárgyalások sikerében nagy szerepet tulajdonított Grittinek, azt állítva, hogy az ő segítsége nélkül semmire sem jutott volna. A szerzők hihetőnek fogadják el ezt a beállítást. Szakály Ferenc azonban más véleményen van Grittiről írott könyvében. Lasky emlékirataiból kitűnik — írja—, hogy a velencei sokkal inkább Ibrahim, semmint a követ jávára közvetített Az adókövetelést nem annyira Gritti közbenjárására, hanem az ő jó tárgyalási taktikája hárította el. Ha mégis Grittinek tulajdonította az érdemeket, az mással nem magyarázható, mint hogy a két ember között már ekkor megszületett a kölcsönös érdeken alapuló barátság. A Laskyval való találkozástól datálható Gritti magyarországi karrierjének kezdete. Ő maga kérte ugyanis Laskyt, hogy a búcsúkihallgatáson János király ügyvivőjeként — „orator et rerum negotiorum procurator" — nevezze meg a szultán előtt. János király utóbb beleegyezését adta ehhez a tisztségéhez, amely egyébként nem bizonyult formálisnak. Gritti, miként a szerzők meggyőzően bizonyítják, mind Velence, mind János király érdekeinek megfelelően tevékenykedett a portán. A két hatalom érdekei egybeestek. Mindketten azon voltak, hogy a török mielőbb Bécs ellen támadjon. Gritti az 1529. évi tavaszi török hadjárat alkalmával lépett először Magyarország földjére. Nem kísérte a szultánt és seregét Bécs alá, hanem Budán maradt. A szultán megbízottjaként részt vett Szapolyai trónra ültetési ceremóniáján, és ő illesztette fejére a koronát is. Szolgálatait mindketten megjutalmazták. 1529 ősze óta kezdte használni a királyi tanácsos, a főkincstartó és az egri püspök címeket. A szerzők több korabeli értékelés felvonultatásával jól érzékeltetik, hogy János király újdonsült hivatalnokával való viszonya korántsem volt egyértelmű. Sajnálatos módon azonban nem igazítják el az olvasót a tájékozódásban, melyik forrás közlését tartsa az igazsághoz közelebb esőnek. Tranquillo Andronico szerint a szultán döntése, hogy Gritti a magyar király mellett maradjon, egyáltalán nem találkozott Szapolyai tetszésével. A velencei titkár viszont azt állította, hogy ő maga kérte volna a szultánt, hagyja mellette a velenceit. Akárhogyan volt is, egyelőre mind Velencében, mind Budán meg voltak elégedve a szultán és Gritti tevékenységével. János királyt Gritti főkincstartóvá való kinevezésében nyilván az a meggondolás vezette, hogy a pénzügyekben nagy hozzáértéssel rendelkező velencei majd rendbe hozza a meglehetősen ingatag alapokon álló államháztartást. Gritti pedig azzal a hátsó gondolattal vállalhatta a tisztséget, hogy a vele járó előnyöket kihasználva, kisajátíthatja a jól jövedelmező magyarországi érc- és sóbányákat. Ezt a tervet csak részben valósíthatta meg, mert Szapolyai igyekezett gátat vetni magyarországi gazdasági terjeszkedésének. 1530 januárjában megújította a Fuggerek képviselőjével, Dernschwammal folytatott tárgyalások eredményeként a Besztercebánya környéki ércbányák bérletét a cég számára. Az ércbányászatot évtizedek óta bérlő Fuggerek azonban az erdélyi sóbányákra is ki akarták terjeszteni befolyásukat. A sóbányákat azonban többszöri próbálkozás után sem szerezhették meg Grittitől és embereitől. Szapolyai pedig hajlamos lett volna tisztségviselője érdekeit figyelmen kívül hagyni, és a Fuggerek kezére átjátszani a bányákat. Minderről részletesen tudósítanak a szerzők, nagy figyelmet szentelve a Szapolyai és Dernschwam között lezajlott