Századok – 2004

Történeti irodalom - Gizella Németh Papo – Adriano Papo: Ludovico Gritti; un principe mercante del rinascimento tra Venezia i truchi; e la corona d’Ungheria (Ism.: Teke Zsuzsa) V/1276

) 1276 TÖRTÉNETI IRODALOM nincsenek szent tárgyak, mint a katolikusoknál, de az evangélikusok a művészei tárgyakat meghagyták, csak a reformátusok hajították ki a templomból. A gyülekezetre viszont az istentisztelethez mindenképpen szükség volt (a katolikus pap egymagában is misézhet). Az első időkben a katolikus papok is áldoztattak két szín alatt. A kegyurak senkit sem köteleztek áttérésre más felekezetbe. A birtokváltozások révén kálvinista kegyurak is akadtak, de ők meg nem szóltak bele a katolikus parasztok egyházi ügyeibe. A politikai reformáció a királyságban kezdődött a Habsburg-uralommal. Ferdinánd magyarul sem volt hajlandó megtanulni. (Egyébként nem 1558, hanem 1556, V Károly lemondása óta császár.) A hódoltságban nincs kegyuraság. A licenciátus intézményét valószínűleg nem annyira a licenciátusok tudatlansága miatt vezették be, hanem azért, mert így meg lehetett kerülni a cölibátust és a paphiányon is lehetett segíteni. (Ezzel kritikai megjegyzéseink sorának vége is szakad.) A tan terjesztésében fontos szerepük volt a vándorprédikátoroknak, közülük sokat név szerint is ismerünk. A hódoltságban zajlott le a legtöbb hitvita, olykor török elnökléssel. A kegyúr szerepét a község vette át. Izabella királyné Erdélyben katolikusként a szászok kegyura volt, és megerősítette egyházi kiváltságaikat, 1557-ben itt mondták ki·a szabad egyházválasztást. A minta nyilván a lengyel királyok toleranciája volt, amely az egyházak megosztását célozta. A község nem követte földesura vallását. A papság többségének igen alacsony volt az iskolázottsága. Valamiféle általános kényszerű vallásváltozáshoz egyszerűen nem volt elég pap. Az utolsó fejezetben azt a kérdést veti fel Péter Katalin, mit hozott a reformáció a községnek, vagyis a széles rétegeknek. Megtanította őket a kételkedésre. A jobbágy-földesúr viszonylatban semmi sem változott. Az embereknek voltak szilárd vallási ismereteik. Hatósági erőszak nem volt. Fontos az Erdélyben kialakult tolerancia és a találkozás a keleti egyházzal. 1570-1600 közt egyértelmű a protestáns túlsúly. A reformáció a kételkedés lehetőségét hozta meg. Az világosan látszik, hogy a parasztoknak eléggé részletes vallási ismereteik voltak. Hatósági erőszak a reformáció érdekében nem volt. Erdély sajátossága a tolerancia és a találkozás a keleti egyházzal. A protestáns túlsúly kora ugyanakkor a magyar műveltség aranykora volt. A szerzők 80%-a protestáns. A könyvek az ország minden nyelvén megjelentek, amikor a Habsburg-királyok nem voltak hajlandók megtanulni magyarul. A megjelent könyvek 44,4%-a szépirodalom, ami kissé meglepő. Korábban még több mint 80% teológiai tárgyú volt. A szerzők tisztában voltak azzal, kinek írnak, ezért népszerű formában (mai fogalmaink szerint A/4-es formában) írtak, nagy betűkkel, a könnyebb olvashatóság érdekében, és a terjedelem legfeljebb 25 oldal volt. Ugyanekkor magyar nyelven katolikus szerző nem publikált, nem tudni, miért. De a magyar nyelvű könyveket bizonyára a katolikusok is olvasták. Telitalálat - ez a rövid véleményem a könyvről. Olvasás közben mindig magam előtt láttam Péter Katalint, amint cseveg a témáról (mert ezt teszi forma szerint), nem törődve sem igazi, sem álnagyságokkal és szakértőkkel. Mondja a magáét, és valóban igaza van. Érveinek súlyát ez a szeretetreméltó lazaság is fokozza. Ó maga mondja, hogy a reformáció mindenhol más volt. Mégis tőle várjuk a hasonló jellegű összefoglalást az európai reformáció egészéről. Niederhauser Emil Gizella Németh Papo-Adriano Papo LUDOVICO GRITTI, UN PRINCIPE MERCANTE DEL RINASCIMENTO TRA VENEZIA, I TRUCHI, Ε LA CORONA D'UNGHERIA Mariano del Frinli, Edizioni della Laguna, 2002. XXXI. +355 LUDOVICO GRITTI, EGY RENESZÁNSZ KERESKEDŐ HERCEG VELENCE, A TÖRÖKÖK ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT Gritti rejtélyes figurája, gyors felemelkedése és bukása évszázadok óta foglalkoztatta mind a történészek, mind pedig a szépírók fantáziáját. Annak ellenére, hogy az életére vonatkozó legfontosabb források már a 20. sz. elejére nyomtatásban hozzáférhetők voltak, mindössze egyetlen teljes életrajz készült róla: Heinrich Kretschmayr bőséges forrásanyagra épülő, de napjainkra már meglehetősen elavult monográfiája. A magyar történetírásban az utóbbi időkben Barta Gábor és Szakály Ferenc tollából születtek elsősorban Gritti magyarországi szereplését elemző munkák. Mindketten jelentős mennyiségű új forrásanyagot és számos új szempontot vontak be a Gritti-kutatásba. A magyar történelem olaszországi megismertetésében komoly érdemeket szer-