Századok – 2004
Közlemények - Kerekes Dóra: A császári tolmácsok a magyarországi visszafoglaló háborúk idején V/1189
A CSÁSZÁRI TOLMÁCSOK 1197 ja.2 0 Sőt, ha a követ nem fizette meg kellőképpen a hozzá , jó" oszmán vezetőket, nagy valószínűséggel nem tudta elvégezni a rá bízott feladatot. Ajándékok és megfelelő mennyiségű készpénz nélkül nem volt érdemes audienciát kérni. Ezzel a Portára menő követek teljes mértékben tisztában voltak. Ennek ellenére volt olyan eset, amikor — elsősorban az idő sürgetése miatt — a követ nem tudott ajándékokat és pénzt magával vinni. Amennyiben azonban a követet küldő fejdelem és a Porta érdekei egybeestek, akkor a küldött az ajándékok elmaradása mellett is el tudta intézni a rá bízott feladatot. így történt ez 1527-ben Hieronymus Lasky esetében is, aki Szapolyai János magyar király követeként járt a Portán. Vele egy időben tartózkodott Isztambulban I. Ferdinánd király két követe, Siegmund Weichselberger és Johannes Habardanecz is. Mivel Szulejmán szultán érdekei azt diktálták, hogy Szapolyait támogassa Ferdinánd ellenében, az ajándékok és pénz nélkül érkező Laskynak sikerült diplomáciai küldetését végrehajtania.21 Az évszázad első felében a követségek még nem rendelkeztek saját tolmácsokkal, hanem a szultáni szeráj alkalmazottaival dolgoztak együtt. Fontos volt, hogy olyanokat alkalmazzanak erre a posztra, akik — a nyelvtudáson túl — helyismerettel is rendelkezzenek, valamint az Oszmán Birodalom szokásai, tárgyalási módszerei terén is jártassággal bírjanak. Ahogy Európa egyre jobban meg-, illetve kiismerte az Oszmán Birodalmat, a különféle államok apparátusainak dolgozói rájöttek arra, hogy a tolmácsok alkalmatlansága, nyelvismeretük és/vagy lojalitásuk hiánya jelentős problémákat okoz a követeknek. így a kontinens országai egymás után határozták el, hogy országuk ifjúsága számára tolmácsok képzésére alkalmas iskolákat nyitnak Konstantinápolyban. Elsőként Velence hozott létre ilyen jellegű intézményt 1551 februárjában giovani della lingua névvel.22 A marseille-i kereskedelmi kamara kérésére, és Jean-Baptiste Colbert közbenjárására 1669 novembe-20 Már a kezdeti időktől az oszmán politika alappilléreihez tartozott a miidara (mudarat), a megtévesztés vagy ködösítés politikája. Megfigyelhettük ezt az ún. „szulejmáni ajánlat" idején, 1521-ben, hiszen a Nándorfehérvár elleni hadjárathoz legkésőbb 1520 novemberében ki kellett adnia az uralkodónak a hadba hívó parancsokat, így a tárgyalás céljával Magyarországra küldött Behram csaus küldetése nem jelenthetett valós békeajánlatot. (Fodor Pál: Magyarország és török hódítás. Budapest, 1991. 73.) Ugyanígy tanúi lehetünk 1541-ben, Buda bevételekor, és számos más alkalommal. Az oszmán/iszlám erkölcs a megtévesztést vagy ködösítést nem tartotta elítélendőnek, sőt, annak tökélyre fejlesztését szinte „művészetnek" tekinthetjük. Ez próbára tette az európai, ezen belül a Habsburg konstantinápolyi állandó követek türelmét is. Az 1630-as években, amikor az európai hadszíntéren a harmincéves háború eseményei zajlottak, a nagyvezír többször hivatta az akkori állandó Habsburg rezidenst, Johann Rudolf Schmidet, hogy az elmaradó ajándékot és adót követelje. A megbízott hiába bizonygatta, hogy az adót már egy összegben húsz évre megfizette a bécsi uralkodó, az ajándékokat pedig hamarosan hozza valamely internuncius, a nagyvezír újra és újra megfenyegette magát a rezidenst, sőt, többször utalt arra, hogy a szultán — ha nem érkezik meg az ajándék — felmondja a békeszerződést. Az oszmán politikai vezetés tisztában volt azzal, hogy a birodalom belső problémái, illetve haderejének keleti lekötöttsége miatt nem keveredhet háborúba a nyugati hadszíntéren, de mindent megtettek azért, hogy erejüket, azaz erejük látszatát a császári udvar számára nyilvánvalóvá tegyék. 21 Két tárgyalás Sztambulban. Hieronymus Lasky tárgyalása a töröknél János király nevében. Habardancz János jelentése 1528. nyári sztambuli tárgyalásairól. Szerk. Kőszeghy Péter. A kötet összeállította Barta Gábor, a tanulmányokat és a jegyzeteket írta Barta Gábor és Fodor Pál, a dokumentumokat fordította Barta Gábor és Kun József. Budapest, 1996. 23. (Régi Magyar Könyvtár, Források, 5.) 22 Preto, Paolo·. Venezia e i Turchi. Firenze, 1975. 104. (Publicazioni della Facoltà di Magistero dell'Universitá di Padova 20.)
