Századok – 2004

Közlemények - Kerekes Dóra: A császári tolmácsok a magyarországi visszafoglaló háborúk idején V/1189

1192 KEREKES DÓRA után kezdődött, ez időtől fogva egészen 1593-ig folyamatosan volt állandó Habsburg rezidens Konstantinápolyban.5 Egy-egy nagyobb horderejű ügy, kényesebb kérdés, protokolláris látogatás esetében alkalmi vagy rendkívüli követek küldésére is sor került.6

Az 1593-ban meginduló „hosszú török háború" idején az oszmán fővárosban a német-római császár, II. Rudolf követsége nem működött. Az új követ, Michael Starzer csak jóval az 1606. évi zsitvatoroki béke megkötése után, 1610-ben foglalhatta el állomáshelyét. Ο azonban egészen más politikai helyzetben volt, mint elődei. A zsitvatoroki békével ugyanis új fejezet kezdődött a keleti diplomácia történetében. A „hosszú török háború" lezárása után, amint fentebb már említettem, a bécsi udvar szempont-» jából a keleti front másodlagossá vált, és a nyugati háború veszélye miatt az oszmánokkal a béke mindenképpeni megtartása volt a cél. Ezzel a keleti diplomácia keretei megmerevedtek, és legfőbb jellemzője az állandóság lett. A Habsburg Birodalom politikai vezetői és a császár maga is a nyugati frontra, az ott zajló harmincéves háborúra koncentrálták erőiket. Ennek megfelelően keleten nem akartak semmiféle „zűrzavart1'. A magyar határvillongásokat nem nézték jó szemmel, és az ebben résztvevőket többször — persze csak szóban, és az oszmánokkal való , jó barátság" kedvéért — megfeddték. Ez a mozdulatlanság azt az illúziót keltette, hogy a keleti diplomácia kiválóan működik. Az 1610-ben Konstantinápolyba induló Michael Starzer megérkezése után ugyanazt tette, amit a velencei bailók már évszázadokkal korábban: rendszeresen küldött követjelentéseket, tájékoztatta a birodalom döntéshozóit a Porta politikájáról, Konstantinápoly diplomáciai életéről, az ott dolgozó külföldi diplomaták tevékenységéről. Starzer isztambuli jelenléte a császári udvarnak módot adott arra, hogy nyugati ellenfeleiről újabb információkat szerezzen, és maga is tájékoztatást nyújthasson esetleges szövetségeseinek. A császári ágensnek azonban korántsem volt egyszerű dolga. Jelenlétét a konstantinápolyi európai követségek egyáltalán nem kívánták, sőt a velenceiek (állandó követségük 1282 óta működött), a franciák (1536 óta) és az angolok (1583 óta) inkább a vetélytársat, mintsem a lehetséges szövetségest látták benne. Ráadásul az előbb említett három hatalom már olyan előnyökre tett szert Starzerral szemben, amelyek a rezidens számára nehezen behozhatónak bizonyultak. Politikai helyismerettel, folyamatosan működő kapcsolatrendszerrel és sajátságos érdekviszonyokkal rendelkeztek. Ebbe a körbe pedig Starzer nem tudott bekerülni, így egyfajta politikai elszigeteltségének lehetünk tanúi. Nem sokkal Starzer megérkezése után az Egyesült Tartományok első képviselője, Cornells de Haga, is megjelent Konstantinápolyban (1612).7

Neki ugyanolyan nehézségekkel kellett szembenéznie, mint Starzernak, Tarih Dergisi III/5-6 (1953) 63-93.; Rosenberg, Manfred.·. Gerhard Veltwyck. Orientalist, Theolog und Staatsmann. Phil. Diss. Göttingen, 1935.; Kropf Lajos·. Malvezzi elfogatása. In: Századok 1896. 389-394. 5 Albert de Wijs (1562-1569), Carl Rhym de Estebeck (1570-1573), Ungnád Dávid (1573-1578), Joachim von Sinzendorf (1578-1581), Friedrich Freiherr von Preiner (1581-1583); Dr. Paul Freiherr von Eitzing (1583-1587), Dr. Bartholomeus Pezzen (1587-1591), Friedrich von Krekwitz (1591-1593). 6 Például: Michael Cernovic (1565), Hosszútóthy György (1565/1566, 1566/1567, 1569), Verancsics Antal és Christoph von Teuffenbach (1567/1568), Caspar Minkwitz (1569, Hosszútóthyval) stb. 7 Erről: Ernstberger, Α.: Europas Wiederstand gegen Hollands erste Gesandtschaft bei der Pforte (Ϊ612). In: Sitzungsberichte der Bayerischen Akademie der Wissenschaften, Phil.-hist. Klasse, 1956.; de Groot, Α. H.: The Ottoman Empire and the Dutch Republic. A History of the Earliest Diplomatic Relations 1610-1630. Leiden-Istanbul, 1978.