Századok – 2004

Tanulmányok - Kenyeres István: A királyi és királynéi „magánbirtokok” a 16. században V/1103

1138 KENYERES ISTVÁN igazodva még egy kapitány kinevezésére került sor, így tehát — más magyaror­szági uradalmak mintájára — egy ideig Zólyomban is a kétkapitányos rendszert alkalmazták.16 3 Beheim, aki sokkal inkább gazdasági szakember volt, és a kör­möcbányai kamara ügyleteit intézte, nyilván nem volt alkalmas katonai feladatok ellátására, ezért került sor valamikor 1531 körül Christoph Thum kinevezésére, aki ebben az évben az általa elfoglalt Végles uradalmának kormányzására is uta­sítást kapott.164 1534-ig Thurn elfoglalta Lipcsét és Dobronyát is.16 5 Thurn után 1535-36-ban Ghyn Máté volt a másik kapitány.16 6 Beheim 1537. évi bukása és el­bocsátása után már kettéválik a csak ő alatta egy kézben lévő körmöcbányai ka­maragrófi és zólyomi ispáni-kapitányi tiszt. 1537. december l-jén a korábban Magyaróváron, majd Bruck an der Leithán kapitány, Jacob Stamp, került Zólyom vár és megye élére.16 ' Stamp úgy látszik szívesebben szolgált a Bécshez közeli ki­rálynéi uradalmakban, Bruck an der Leithán és Magyaróváron, így csupán 1540-ig töltöttébe zólyomi tisztét/68 Ót rövid ideig Georg von Zelking zólyomi ispán és kapitány követte.169 Az 1541-1542-ben a vár és az ispánság élén álló Adam Puch­walderről tudható, hogy már 1537-től szolgált Zólyomban, kezdetben mint Stamp, majd Zelking kapitányok helyettese.1'0 A következő ispán-kapitány, Nikolaus Prusi­novszky von Witzkau, 1542-1546 között töltötte be tisztét.171 A Mária által kineve­zett utolsó zólyomi kapitány Wolf Freiherr von Puchheim/ Buchheim volt, egyébként kiváló katona, korábban hét éven át szolgált Mária kíséretében Brüsszelben.172 Mária kinevezései és utasításai nagy mértékű hasonlóságot mutatnak a ma­gyaróvári kapitányoknak kiadottakéhoz. A kapitányokat a zólyomi vár, uradalom 163 A kétkapitányos rendszerre ld. Kenyeres 1.: A végvárak uradalmainak i. m. 1359-1366. 164 g1 T g[ tanúskodik Thurn véglesi kinevezéséről kiadott reverzálisa, amelyben átírja Mária királyné 1531. március 17-én, Linzben kelt hivatali instrukcióját. Mária királyné Thurnt „haubt­man auf unnsern schloß Altnsohl"-ként nevezi ki a véglesi uradalom kormányzására. ÖStA HHStA Belgien MD 11 (3733) fol. ff. 30r-32v. 165 Ld. 79. jegyzetet. 166 „Comes et capitaneus Zoliensis"-ként említve ezekben az években. Föglein Α.: XVI. századi közigazgatástörténeti i. m. 471-472. 167 Zólyomi kapitányi és ispáni („span und hauptman auf Alltnsoll") bestallungja Mária taná­csosaitól (Christof von Thurn, Johann Dobrawczky és Peter Scharberger), Zólyom, 1537. december 23. ÖStA HHStA Belgien MD 11 (3733) fol. 42r-44v. és fol. f. 48r-49v. Ekkortól már Christoph Thurn mint főkapitány állt a bányavidéki királynéi várak élén: „Ich Cristoff Freyherr vom Thurn und zum Creutz rath und obrister veldthaubtmann Ire Königliche Majestät pergkstet in Hun­gern". Uo. 168 Stamp 1543-tól már újfent magyaróvári kapitányként szolgált. ÖStA HHStA Belgien MD 3743. 169 Föglein téves olvasatában: „Georg Henn zu Zeiting Königin Mariaé unser gnädigisten Frauen Oberster Span und Haubtmann des Geschlosses Altensohl." Föglein Α.: XVI. századi köz­igazgatastörténeti i. m. 473. p. 8. jegyz. Valójában Georg von Zelking töltötte be a posztot. ÖStA HHStA Belgien MD 16. (3740). 170 Kimutatása és kivonatos számadása a 1541. jún. 27. - 1542 máj. 31. közötti időszakról: ÖStA HHStA Belgien MD 3740. Föglein csak 1541-re említi. Föglein Α.: XVI. századi közigazgatástörténeti i. m. 473. 1537-től Stamp kapitány mellett helyettes („leutinant auf Altensohl"). ÖStA HHStA Belgien MD 11 (3733) fol. f. 48r-49v. 171 Bfestallungja 1542. május 8.: ÖStA HHStA Belgien MD 16. (3740). Kimutatása 1542. június 1. - december 31. uo. Föglein szerint 1542. február 13-án nevezi ki Mária Brüsszelben. Föglein Α.: XVI. századi közigazgatástörténeti i. m. 473. p. 172 Mária 1542. május 26-án nevezte ki. ÖStA HHStA Belgien MD 16. (3740). Föglein Α.: XVI. századi közigazgatástörténeti i. m. 473. p. V »

Next

/
Thumbnails
Contents