Századok – 2004
Tanulmányok - Kenyeres István: A királyi és királynéi „magánbirtokok” a 16. században V/1103
A KIRÁLYI ÉS KIRÁLYNÉI „MAGÁNBIRTOKOK" A 16. SZÁZADBAN 1107 188,5 Ft-ot. Kérdéses, hogy mit értsünk taxa extraordinariá-ri? A rendkívüli adó, a taksa, a jobbágyokra a cenzuson felül tetszés szerint kivetett adó volt, amelyet a jobbágy jövedelme arányában róttak ki, évente akár több alkalommal is.2 0 Lehet-e bármilyen következtetést ebből az adatból az uradalmak bevételeivel kapcsolatban levonni? Szabó István bemutatta, hogy egyes helyeken a kivetett taksa a cenzus többszörösét is kitehette, akár 10-20-30 szorosát is. Nógrády Árpádnak a taxa extraordinariá-ra vonatkozó kutatásaiból azonban tudhatjuk, hogy annak nagysága nem terhelte meg ilyen mértékben a jobbágyságot.2 1 Ha tekintetbe vesszük, hogy a rendkívüli taksa mindenképpen meghaladta az évi cenzus összegét, akkor mindenképpen legalább az összeg kétszeresével kell számolnunk. Ehhez hozzá kell még adnunk az uradalom rovás-adó (dika, hadiadó) jövedelmét és a bérelt tizedekből származó bevételeket is, mivel ezeket a jövedelmeket a legtöbb földesúr maga tartotta kézben. A dika esetében ezt ellenőrizni is tudjuk: Butkhay Péter komáromi és tatai kapitány a maga, azaz a várak szükségleteire szedette be a Komárom megyei hadiadót, összesen 357 Ft-ot.2 2 Ezen adatok alapján azonban szinte lehetetlen megállapítani a királyi uradalmak bevételeit, annyi bizonyos, hogy más megyékben (pl. Pilis, Hont) a király számára szintén elengedett (!) hadiadó az uralkodó birtokaira folyt be. így a koronabirtokok jövedelmei a Jagellók alatt minden egyéb deputált jövedelemmel még ekkor is elérhették a 3-4.000 Ft-ot, ami így is igen kevésnek tűnik a Mátyás korabeli feltételezett 20-22.000 Ft-hoz képest. Ennek nyilvánvaló oka a királyi uradalmak elzálogosítása, eladományozása volt.2 3 A Hunyadi család jelentős magánvagyona pedig, más birtokokkal együtt, Corvin Jánosra szállt, így a budai udvarbíró által kezelt uradalmak száma jelentősen megfogyatkozott. A számadás kapcsán egy másik módszertani problémával találjuk szembe magunkat: a királyi uradalmakat önálló gazdálkodó egységként fogták fel, tehát a központi számadásokban csak akkor szerepeltek az innen származó jövedelmek, amennyiben a helyi szükségletek kielégítése után maradt még befizetni való. Ez egyébként már a 15. század végétől elfogadott könyvelői gyakorlat volt más országok kincstári elszámolásainál is.2 4 így a kincstartói számadásokban szereplő csekély összegek nem bizonyítják a koronauradalmak bevételeinek ilyen mértékű drasztikus visszaesését. Értelmezésünk szerint ugyanis az uradalmak nettó bevételei, amelyek a birtokok igazgatása és működtetése felett megmaradtak, ugyanúgy részét képezik az uralkodói bevételeknek, mint más kincstári jövedelmek. (A kiadási oldalon viszont ugyanúgy figyelembe veendők az ezekből a birtokokból fizetett fent említett familiárisok és más tisztviselők.) 20 Szabó István: A magyar mezőgazdaság története a XIV századtól az 1530-as évekig. Bp. 1975. (Agrártörténeti tanulmányok 2.) 72-75.; újabban ld.: Nógrády Árpád: Taxa - extraordinaria? Széljegyzetek Kanizsai László kapuvári-sárvári számadáskönyvének margójára. In memóriám Barta Gábor. Tanulmányok Barta Gábor emlékére. Szerk.: Lengvári István. Pécs, 1996. 125-148. Uő.: A földesúri pénzjáradék nagysága és adóterhe a késő középkori Magyarországon. Századok 136. (2002) 2. sz. 451^68., különösen 453454. 21 Szabó I: A magyar mezőgazdaság i. m. 73-74.; Nógrády Α.: A földesúri pénzjáradék 459., 468. 22 Engel, J. C.: Fortsetzung i. m. 22. 23 Fógel József: II. Ulászló udvartartása (1490-1516). Bp. 1913. 14-15. 24 Cuawenberghe, Eddy van: Pénzügypolitika és kincstárpolitika Németalföldön a burgundiak és a spanyol Habsburgok korában. (15-16. század.) Történelmi Szemle 25. (1982) 123.
