Századok – 2004

Közlemények - Demény Lajos: Veress Endre a román–magyar közös múlt kutatásának szolgálatában I/89

VERESS ENDRE, A ROMÁN-MAGYAR KÖZÖS MÚLT KUTATÓJA 105 Sok új adalékot közölt Veress okmánytárában a hírhedt Giorgio Basta generális zsoldosainak zsarolásairól. Egész országrészek néptelenedtek el; ekkor veszett ki a Szamoshát, a Mezőség és más vidékek falvainak lakossága. A nyomor, az éhínség, a dögvész és az elpusztult települések százai hirdették mindenütt a végtelen és pótolhatatlan pusztulást. Az igazi törekvések végső célját fedte fel Basta 1603-ban szerkesztett jelentése, amelyet Veress 1914-ben adott ki Basta György 1603-iki főjelentése és erdélyi kancelláriájának formula-könyve címmel. Ebben a Habsburg-zsoldoshadak generálisa Erdély önállóságának teljes felszámolását javasolta. Szerinte az országgyűlés eltörlendő, s helyette az ország élére a Habsburg-ház kinevezte gubernátor állítandó. Már ekkor megszületett az erdélyi népek megosztásának gondolata, amely a későbbi századok Habsburg politikájának egyik vezérelve lett. Basta azt tanácsolta ugyanis, hogy gyarapítsák a szászok kiváltságait, és a hivatalokba „kiválóbb" szász férfiakat nevezzenek ki. Ellenben egy sor intézkedést irányzott elő az állandóan lázongó magyarok letörésére. Német telepeseket, iparosokat és bányászokat kell az országba hozni — írta —, hogy kincseit minél jobban kiaknázzák. Széles besúgó hálózat kiépítésével elejét kell venni minden ellenállási szervezkedésnek. Ami a székelyeket illette, Basta azt indítványozta, hogy vezessék félre őket szabadságaik „biztosításával", de élükre német kapitányok állíttassanak. Mivel azonban katonai szolgálatuk nélkülözhetetlen, kényszerítsék őket súlyos haditerhek viselésére. Ugyan a sorozatos székely felkelések története azt bizonyítja, hogy letörésük nehézségekbe ütközhet, ám az állandó katonáskodás majd „lecsapolja" forrongó vérüket. Nem különben kell eljárni a magyar hajdúsággal, amely mindig készen áll a lázongásra. Mindennek Basta szerint jogi alapja abban állna, hogy a császár kezére Erdély fegyver által jutott, s ezért minden jog megvonható az országtól. Noha a román történetírás addig is előszeretettel foglalkozott a román nemzettudatban oly fontos szerephez juttatott Mihály vajda tetteivel és korszakával, Veressnek mégis sikerült ezen a téren is sok újat hoznia. Három kötetnyire terjed azon anyag, amelyet összegyűjtött és közölt, és amely bukaresti oklevéltára előtt ismeretlen volt a búvárkodás számára. Veress kutatásainak eredményességét valójában csak akkor érzékelhetjük, ha megemlítjük, hogy előtte Nicolae Iorga csaknem harmadfélezer oklevelet és aktát adott ki Mihály vajda korára a Hurmuzaki-sorozatban és más kiadványaiban. A magyar történészek közül Szilágyi Sándoron kívül főleg Szádeczky Lajos levéltári kutatásai járultak hozzá a korszak eseményeinek feltárásához, aki külön kötetben is megjelent tanulmányában és okmánytárában a bécsi és más ausztriai levéltárak gazdag anyagára hívta fel a román történetírás figyelmét. Iorga maga is elismeréssel szólt Szádeczky feltáró munkásságáról, és nyomdokain haladva teljes egészükben közölte a magyar történész által csak regeszták formájában ismertetett okleveleket és aktákat. Mindezek után érthető Veress vallomása: „Aki valaha is átérezte a történelmi források kutatóját elárasztó kimondhatatlan érzést, az jól tudja mit jelent ma Mihály vajda és kortársai kiadatlan leveleire bukkanni. Ebben áll kiadványunk értéke, amelyben három kötetnyi új anyagot gyűjtöttünk össze az 1593 és 1601 közötti korszakra, számítva azzal is, hogy az utóbbi 25-30 esztendőben a Hurmuzaki sorozat XI. és XII. köteteinek megjelenése óta majd semmi sem került kiadásra a fent