Századok – 2004
Tanulmányok - Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról V/1005
1018 PÁLFFY GÉZA mutatta — nehezebben vált megközelíthetővé, egyre méltóságteljesebb és ceremoniálisabb udvari életet folytatott, amelyben ettől kezdve különös figyelmet kapott a reneszánsz jellegű építkezés (többek között díszes ebédlőké), a művészet-és a tudománypártolás. Mátyásnak pedig hamar megtetszett az új gyakorlat, ami ráadásul a magyar dinasztia-alapításra törekedő uralkodó szélesebb nemzetközi körben való elfogadását is segíthette. Ε komoly változás 1476-tól tehát megmutatkozott Mátyás nyilvános lakomáinak ülésrendjében is, noha étekfogói ezt követően is többnyire magyar nemes udvarnokai közül verbuválódtak. De természetesen nem szűntek meg a hagyományos magyar táncok és a magyar(os) viselet sem,62 kiváltképpen, ha ennek — például nemzetközi tárgyalások alkalmával — a Magyar Királyságot reprezentáló, kiemelt jelentősége volt. Mindezek ismeretében teljesen érthető, hogy a régi szokásaikhoz ragaszkodó magyar urak miért idegenkedtek annyira az életstílusuk egyik legfontosabb részét megváltoztató Beatrix királynétól. 1476-tól Mátyás 1490. évi haláláig azonban túl kevés idő telt el ahhoz, hogy az udvar szűk köreiben alkalmazott új asztali ceremóniarend szilárd gyökeret verhessen. S bár az özvegy Beatrix királyné férje elhunyta után esztergomi reneszánsz udvarában közel egy évtizeden át még nyilván megtartotta az egykori királyi udvar szokásainak egy részét,63 II. Ulászló király budai rezidenciáján fokozatosan visszaállt az 1476 előtti, kevésbé szigorú és kötetlenebb asztali rendtartás. Erről beszédesen tanúskodik II. Ulászló francia felesége, Candale-i Anna 1502. szeptember 29-én tartott székesfehérvári koronázási lakomájának rituáléja,64 amely a hasonlóan közvetlenebb francia udvari szokásokat egyáltalán nem zavarta, sőt az utóbbi a régi magyar hagyományok helyreállását egyenesen elő is segíthette. A meghívottak a rendkívül hosszú asztalnak csupán az egyik oldalán és két végén foglaltak helyet, amit valószínűleg ugyancsak a nagyobb körű nyilvánossággal és nyitottsággal magyarázhatunk. Emiatt a királyi pár az asztal közepén kapott megkülönböztetett helyet, Anna királyné Ulászló balján ült. Az uralkodótól jobbra öccse, Zsigmond herceg, majd Geréb Péter nádor és a legelőkelőbb magyar főurak („autres princes et seigneers") következtek. A királyné balján ugyanakkor Péter pápai követ-reggiói bíboros, majd Bakócz Tamás esztergomi érsek-kardinális (1498-1521), végül nagy számban a magyar főpapok („autres prelatz a grant nombre") foglaltak helyet. Szemből nézve az asztal bal végén ugyanekkor az angol király és a rajnai választófejedelem, valamint Albert és György bajor hercegek követei, míg jobb végén XII. Lajos francia királynak az esküvőre küldött követe (Guerche hercege) és a velencei köztársaság képviselői sorakoztak. S bár a teremben ezúttal is egy hatalmas (kilenc polcos) pohárszék díszelgett, a kézmosás és a felszolgálás rendjéről sajnos a lakomát leíró francia herold nem tudósított. Abban mégis bizonyosak lehetünk, hogy mind ekkor, mind a néhány nappal később — Beatrix esküvőjéhez hasonlóan — a budai várban tartott nászebéden az étekfogók feladatait továbbra is magyar főurak látták el. Befolyásuk nem csupán az or-62 Balogh Jolán·. Mátyás király és a művészet. Bp. 1985. 32-33. 63 Berzeviczy Α. : Beatrix királyné, ill. művészettörténeti vonatkozásokkal Mikó Árpád·. Reneszánsz. In: Galavics Géza-Marosi Ernő-Mikó Arpád-Wehli Tünde: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig. Bp. 2001. 232-233., 253. stb. 64 Ld. az 55. jegyzetben idézett forrásokat.
