Századok – 2004

Krónika - Perjés Géza (1917–2003) (Hausner Gábor) IV/996

KRÓNIKA PERJÉS GÉZA (1917-2003) 2003. szeptember 18-án, életének 86. évében súlyos betegség után örök nyugalomra tért a második világháború utáni magyar hadtörténetírás megújítója és legnagyobb hatású képviselője, Perjés Géza. A kilencgyermekes felvidéki család sarja hosszú, rögös utat járt be, mielőtt a társadalomtudományok ismert — bár „hivatalosan" csak a legutóbbi évtizedben elismert — kutatója lett. Az 1917 augusztusában Trencsénben született Perjés Géza pályafutását életre szólóan meghatározta a HÁBORÚ. Még három éves sem volt, amikor az első világháborút lezáró trianoni béke a csehszlovák államra esküt tenni nem akaró családfőt és szeretteit szülőföldje elhagyására kényszerítette. A család egzisztenciájának elvesztése, a beköszöntött nagy szegénység eleve elrendelés-szerűen lökte Perjés Gézát az ingyenes képzést nyújtó katonai pályára: tízévesen katonaiskolába került, majd katonai főreálba, végül a Ludovika Katonai Akadémián fejezte be tanulmányait, s ott avatták tisztté 1939 januárjában. Fiatal, ambiciózus emberként lelkesen vetette bele magát a katonai hivatás minden csínjának-bínjának elsajátításába és gyakorlásába. Saját szavaival élve „passzionátus katona" lett, aki később, a fronton is megoldandó feladatot látott egy-egy akció megszervezésében és sikeres végrehajtásában. Innen eredt érdeklődése a hadügy elméleti kérdései iránt és páratlan katonai elemzőkészsége. Korán föltámadt társadalomkritikai fogékonysága is. Elbeszélése szerint a Ludovika hallgatói körében a 30-as évek második felében élénk visszhangot keltettek a társadalmi problémák: rendszeres vitákat tartottak egy-egy társadalmi kérdésről, figyelemmel kísérték a népi írók mozgalmát és a kibontakozó szociográfiai irodalmat, mindaddig, amíg az Akadémia parancsnoka, Szombathelyi Ferenc ezt le nem tiltotta. Kevéssel a kibocsátást követően azonban Perjést magával sodorta az újabb háború: csapattisztként részt vett az 1939-es kárpátaljai és az 1940-es erdélyi bevonulásban, majd az ukrajnai megszállásban, végül 1944-ben az előre nyomuló szovjet erők elleni harcokban, amelynek során súlyos sebesülést szenvedett. A „trianoni vasabroncsok" szétfeszítésére tett kísérlet kudarca, Magyarország gyászos következményekkel járó második világháborús szereplése, a német megszállás és a nyilas uralom, valamint a személyes erkölcsi traumát okozó holocaust egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy angol hadifogságból hazatérve a történtek okait kereső Perjés figyelme a háború, a katonáskodás társadalmi összefüggései felé fordult. Régóta dédelgetett tervét valóra váltva, beiratkozott a budapesti Tudományegyetemre, ahol Szalai Sándor szociológus tanítványa lett, aki hamarosan maga mellé vette intézetébe. S bár 1948-ban, a tudományos életben megkezdett tisztogatás során Perjést „horthysta múltja" miatt elbocsátották, a Szalai Intézet pezsgő szellemi légköre, gondolatszabadsága és európai horizontja életre szóló út-