Századok – 2004

Történeti irodalom - Litterae Missionariorum de Hungaria et Transilvania (1572–1717) I–II. (Ism.: Varga János) IV/986

987 TÖRTÉNETI IRODALOM rítő munkájáról és a környékbeli falvak helyzetéről, Pázmány vizitátora, Keresztesi Máté gyöngyösi plébános pedig a Hódoltság középső területén végzett hasznos munkát, amikor 1630-ban Halas, Kecskemét, Kiskunhalas és Makó lakóinak lelki gondozására néhány papot és licenciátust helyezett a négy mezővárosba. Tóth István György, miként a Relationes missionariorum de Hungaria et Transilvania (1627-1707) című, 1994-ben közzétett kiadványának iratanyagát, jelen munkájának dokumentumait is csaknem kizárólag a hitterjesztés Szent Kongregációja római levéltárából merítette. Fő forrását kevés számú irattal egészítette ki a Vatikáni Titkos Levéltárból, a konventuális ferences és a jezsuita rend római központi levéltárából, valamint a római Casanate Könyvtár és a Róma melletti farfai kolostor könyvtár gyűjteményéből. A szerző — szándéka szerint — bő válogatást ad a három részre szakadt Magyarország misszionáriusainak Rómába küldött leveleiből. Az alapos forrásfeltárás ellenére nem tekinti munkáját teljesnek, mert a hittérítők jelentései többnyire nem a Magyarországra vonatkozó iratok között, hanem a bosnyák, horvát, dalmát, szlovén és a cseh vonatkozású kötetekben találhatók. Ezért — miként írja — „Aligha gondolhatjuk, hogy a Hitterjesztés Szent Kongregációja más állagaiból ne kerülnének elő még fontos, a most kirajzolódó képet minden bizonnyal igencsak módosító dokumentumok." A terjedelmes, beszámoló jellegű levelek és a rövidre fogott, tömör jelentések között nincs éles „műfaji" határ. Keletkezésük szerint bejövő és kimenő levelekre oszthatók, amelyek iratsorozatokat alkotnak. Közülük kilenc levéltári egységben dolgozott a szerző. Forrásait teljes egészükben közli. Az iratok hátoldalára felírt summáriumot csak akkor teszi közzé, ha a levél rossz állapota indokolja a tartalmi rekonstrukciót, vagy ha a regesztát készítő írnok — félreértés miatt — jelentősen eltért a tárgytól. A beérkező levelek korábban eredeti helyükről eltávolított mellékletei is szerepelnek a kiadványban — az „abc" betűivel megjelölve — a hozzájuk időben és témában legközelebb álló dokumentumok mellett. A két kötetben 588 levél és jelentés, továbbá 28 melléklet, azaz 616 darab irat kapott helyet az 1572-1647 közötti évekből. Tóth István György most is nagy szakmai jártassággal alkalmazta Benda Kálmánnak a Moldvai csángó magyar okmánytár számára kidolgozott forrásközlési szabályzatát, azon csak az olasz és a latin nyelvű szövegek használatát megkönnyítő módosításokat végzett. Az olasz források helyesírását közelítette a maihoz, de megőrizte a nyelvi sajátosságokat és a jellemző hibákat, az utóbbiakra felhívta a figyelmet. Feloldotta a rövidítéseket, elhagyta a mondat közben gyakran indokolatlanul használt nagybetűket, a személy és a helynevek eredeti formáját pedig megőrizte. A szerző azonos szerkezeti elv alapján közli a dokumentumokat. Első helyen áll az irat sorszáma, azután a keltezés, a levélíró és a címzett neve, a jelzet, az eredetiségre, sajátkezűségre, a dokumentum állapotára és a pecsét meglétére vonatkozó megjegyzések, majd az esetleges korábbi kiadásra és az irat szerzőjének életútjára vonatkozó információk következnek. Végül a forrásszöveget olvashatjuk, helyenként az említett tartalmi összefoglalóval. Gazdag jegyzetapparátus záija a sort, amely az uralkodók és a helynevek részletes magyarázata mellett filológiai megjegyzéseket is tartalmaz. A misszionáriusok beszámolóiból kibontakozik sokrétű munkájuk. Mindenekelőtt a protestánsok és a görögkeleti „szakadárok" között végzett hittérítés, amely jelenthette akár a „bácsi apát" templomépítő tevékenységét a Hódoltságban, akár Filippo a Camengrado obszerváns ferences szerzetesnek 1633-ban folytatott hitvitáját az eretnekekkel a budai pasa színe előtt. De jelenthette a paphiánnyal küzdő helységek lakóinak lelki gondozását is, ahol a hívek sok éve nem gyóntak, nem áldoztak, nem tudtak keresztet vetni, nem ismerték a miatyánkot, és világi ember keresztelte meg gyermekeiket, mint Temesvár környékén, ahol — Alberto Rengjich szendrői püspök 1627-ben kelt jelentése szerint — egy önmagát szerb papnak valló, csak az „abc" négy betűjét ismerő cigány öntötte a keresztvizet a fejükre. Tevékenységük során megismerték egy-egy országrész lakosságának mindennapi életét is. Ezért jelentéseik nemcsak a vallás- és egyháztörténet fontos forrásai, hanem értékes adatokat szolgáltatnak az etnikai és a demográfiai viszonyok, az analfabétizmus és az iskoláztatás, a társadalmi rétegződés és a közigazgatás, a kor politikai és hadtörténeti eseményei, sőt az étkezési szokások és a kor hiedelemvilága iránt érdeklődők számára is. Csupán néhány példa e gazdag tárházból. Francisci András pálos szerzetes — maró szatíra formájában — beszámol Bethlen Gábor gyógyításáról és temetéséről. Pietro Vallonica da Sant' Angelo da Fermo tudósít I. Rákóczi Györgynek és Bethlen Istvánnak az erdélyi trónért vívott harcáról. Ugyanő megörökíti — egy Ónod környéki katonai összecsapás érzékletes leírásával — a török-magyar küzdelmek jellegzetes harcászati eljárását, a lesvetést. Marco Bandini tájékoztat a böjti étkezési szokásokról: közli,