Századok – 2003

TANULMÁNYOK - Tringli István: A szent királyok szabadsága. A középkori történelmi tudat és a történelem-hagyományozódás sajátosságai 809

844 TRINGLI ISTVÁN Ettől a történelemszemlélettől felesleges számon kérni azt, hogy miért nem tartotta fenn azoknak az előzményeknek az emlékét, amire a Szent István-i sza­badságok épültek. Hogy saját jószágaik jövedelméből hadakozó, nemzetségben élő „nemesek", másoknak alávetett, fegyverforgató Jobbágyok" és szolgarendű szol­gáltatónépek Szent István elődei alatt is éltek az' országban, hogy életüket olyan jogok szabályozták, amelyek később is tovább éltek, ebbe a gondolkodásmódba beilleszthetetlen volt. Az is csak zavarta volna e felfogást, ha számon tartotta volna, hogy pl. a várjobbágyok helyzete csak a 11. század későbbi évtizedeiben alakulhatott ki. Váijobbágyok nélkül a 13. század végéig elképzelhetetlen lett volna Magyarország hadserege és kormányzata, ez tehát az ország alapberendez­kedéséhez tartozik, ezt pedig más nem alkothatta meg, mint István király, így a várjobbágyok szabadsága Szent István szabadsága - szólt a gondolatmenet. A lá­zadó erdélyi parasztok történelmi tudata semmivel sem volt fejletlenebb. Szent Istvánnak természetesen nem volt semmiféle, a jobbágyok szabadságáról szóló, a királyi levéltárban rejtegetett privilégiuma, erről szóban sem tett semmiféle ren­delést a szent király, így a hagyomány sem tarthatta fenn ezt. A lényeg az volt, hogy a jobbágyok úgy tudták, hogy van ilyen, ezáltal úgy gondolták, hogy remélt jobb helyzetük a királyság alapintézményéhez tartozik. A középkor végére az elméletben is jártas jogászok egy külön fogalmat al­kottak, hogy egyes kivételezett rendelkezéseket a többi végzéstől megkülönböz­tessenek. Magyarországon a somogyvári konvent formuláskönyvének Mátyás-kori glosszája őrizte meg ennek emlékét. A glossza a törvény (lex), a szokás (consue­tudo), a jog (ius) és a végzés (decretum) különbségéről értekezik. A szerző szerint a törvény a szent királyok végzése, ami az ország alapintézményeivel foglalkozik. Megfogalmazása szerint: „A törvényt az ország eredetének (origo regni) kell biz­tosítania, merthogy azt mind a szent atyák (sanctipatres) rendelték el."152 Ebben a definícióban együtt találjuk a szent királyok szabadsága első két típusának mind­két alkotóelemét: az ország eredetét és a szent atyákat, aki ebben az esetben nem az egyházatyák, hanem a szent királyok. A középkorvégi törvény fogalma tehát megegyezett az igazi szent királyok szabadságaival. A lexet értelmező jogász ter­mészetesen nem az egyedi, pl. a pannonhalmi apátság szabadságaira gondolt ekkor, hanem olyan általános, sokakat érintőekre, mint a nemesek vagy más néven az ország szabadságára. A glossza értelmezéséhez azonban rögtön hozzá kell fűzni, hogy ez a következetes szóhasználat addig tartott, ameddig a szerző a jogforrások elméletével foglalkozott. A középkori gyakorlati jog nemcsak a jogforrások hierar­chiáját nem ismerte, hanem az elnevezésekkel is szabadon bánt: törvény, jog és szokás vagy törvény és végzés, sőt akár jog, szokás és szabadság egymást magya­rázó, gyakran felcserélhető fogalmak voltak. A szent királyoknak azonban nemcsak az volt a szerepük, hogy a szabadsá­gokat ők adományozták és emlékükre való hivatkozással fenntartották a szabad­ságokat. Ha ugyanis az uralkodó elmulasztotta volna feladatát és nem őrizte meg a libertásokat, főleg ha azokat kisebbítette, az szankciókkal járt. A legismertebb 152 Et sic differentia est inter legem et consuetudinem ac ius et decretum. Lex enim debet firmari secundum originem regni, quitquid est sanctitum per sanctos patres. - Bónis György: Beve­zetés DRH 1301-1457. 54.

Next

/
Thumbnails
Contents