Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Tringli István: A szent királyok szabadsága. A középkori történelmi tudat és a történelem-hagyományozódás sajátosságai 809
A SZENT KIRÁLYOK SZABADSÁGA 845 példa az Aranybulla ellenállási záradékában megfogalmazott ősi jogelv, hogy ilyenkor a nemesek a király akaratának ellene szegülhetnek. Volt azonban egy másik büntetés is, aminek jogosságát az uralkodók éppúgy elismerték, mint a törvényes ellenállásét. Egy már ismertetett példánkban, amikor V István az egri egyház részére megerősítette a szent királyok által adott szabadság privilégiumát, az oklevél sa/icíiojában — ott ahol azokat a büntetéseket szokás felsorolni, ami azokra vár, akik az oklevél rendelkezéseit nem tartják be — a következőt nyilatkozta: „Bárki pedig királyi utódaink közül, avagy a bárók vagy a nemesek vagy más előkelő tisztséget viselő személyek valamelyike, a fentebb említett pontokat vagy azok bármelyikét bármiféle módon megpróbálná megváltoztatni, kisebbíteni avagy megtagadná azokat, a mindenható Isten és a szent királyok (sancti reges) bosszúját és haragját vonja magára...".15 3 Ezzel bezárult a kör. E felfogás szerint a szent királyok nemcsak a magyar királyok ősei, később elődei voltak, akiknek rendelkezéseit haláluk után az utódoknak kötelességük volt megőrizni, hanem egy másik szférában aktív részeseivé váltak a kormányzásnak. Mint égi közbenjárók ők maguk tartották szemmel az általuk adományozott előjogok betartását és büntették megsértőiket. A szent királyok szabadságának a középkori magyar politikai és jogi gondolkodásban tehát fontos szerep jutott: hidat teremtett a jelen és a múlt kormányzata közt, gondoskodott a jogok fennmaradásáról. Rövidítések jegyzéke Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár, szerk. Márkus Dezső I. 1000-1526. Bp. 1899. Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Fényképgyűjtemény Diplomata Hungáriáé Antiquissima. Ed.: Georgius Györffy etc. I. Bp. 1992. Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltár Décréta regni Hungáriáé. Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301-1457. Ed.: Francisais Döry, Georgius Bonis, Vera Bácskai. Budapest, 1976. 1458-1490. Ed.: Georgius Bonis, Francisais Döry, Geisa Érszegi, Susanna Teke. Bp. 1989. Endlicher: Mon. Arp. = Rerum Hungaricarum monumenta Arpadiana. Ed.: Stephanus Ladislaus Endlicher. Sangalli, 1849. Fejér: CD = Codex diplomaticus Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis. Studio et opera Georgii Fejér I-XI. Budae 1829-1844. Gyárfás = Gyárfás István: A jász-kunok története. I-IV. Kecskemét 1870-1885. 153 Quicumque ergo nostrorum regum successorum, baronum aut nobilium cuiuscumque preeminentie dignitatis existant, de omnibus premissis articulis vel eorum singulis aliquid quoquo modo immutare, diminuere seu negare presumpserint, iram et indignationem ipsius Dei omnipotentis et regum sanctorum similiter se noverint incurrisse. - K. Látkóczki: Árpád-kori oklevelek 38. CJH = DF = DHA = DL = DRH =