Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Tringli István: A szent királyok szabadsága. A középkori történelmi tudat és a történelem-hagyományozódás sajátosságai 809
A SZENT KIRÁLYOK SZABADSÁGA 841 komoly szolgálatokat teljesített az adományozónak. A birtok- és szabadságadományozó oklevelek narratioja arra szolgált, hogy az írás erejével az utókor számára is bizonyítsa, hogy „igaz szolgálattal", azaz megérdemelten jutott az adományos birtokához vagy kiváltságaihoz.13 9 A korábbi királyoktól szerzett szabadságokat az utódoknak meg kellett erősíteniük. A középkori európai kormányzati elmélet szerint ez a királyok egyik legfontosabb feladata volt. Számtalan oklevél arénája fogalmazta meg ezt az elvet. Nagy Lajos Kassa számára 1347-ben kiállított privilégiuma így beszélt erről: „Miként a kormányzás magunkra vállalt tisztéből fakadóan kötelességünk, hogy minden országlakosunkat megőrizzük saját jogában, ugyanígy jog szerint és semmiképp sem jogellenesen arra is kötelezve vagyunk, hogy polgáraink vagy hospeseink üdvös szabadsága felett őrködjünk".14 0 Zsigmond király 1436-ban megerősítette a szobi, helembai és letkési sajkások oklevelét, illetve az abban foglalt szabadságokat, oly módon, hogy átírta saját, majd húsz évvel korábban kelt átíró oklevelét. Eljárását azzal indokolta, hogy a császári és királyi tisztség számára az a legfontosabb, „hogy alattvalóinak régi szabadságait jóakaratú hozzájárulással teljesen meg kell erősítenie".14 1 Hunyadi Mátyás, amikor biztosította a brassóiaknak a boldogult királyoktól való kereskedelmi kiváltságát, ezt azért tette, „mert a kormányzás magunkra vállat tisztségéből fakadóan ránk tartozik, hogy minden országlakosunkat igaz jogaiban és szabadságaiban megőrizzük."14 2 A jogok és szabadságok védelmére tettek esküt a magyar királyok koronázási esküjükben. Az ún. cseh-magyar esküformula, amelyet a 15. századtól használtak, így kezdődött „Esküszünk, hogy Magyarországot és minden rendű lakosát jogaikban és szabadságaikban megvédelmezzük... "14 3 A szent királyok által nyújtott kegyek különös védelemben részesültek. Az Árpádok nemzetségük alapító ősének Szent Istvánt tekintették. A krónikás hagyomány ugyan fenntartotta az első király pogány őseinek emlékét, a keresztény királyok azonban velük nem vállaltak közösséget. Az 1301-ig uralkodó dinasztia magát Szent István nemzetségének vagy a szent királyok utódainak nevezte. Ez utóbbi esetben a sancti reges kifejezést használták. A 14. századi krónikakompozíció imígyen emlegette Vazul fiait: „Endre, Béla és Levente, akik Szent István király nemzetségéből származtak".14 4 Kun László az 1279-es kun törvényekben 139 Zsoldos Attila: Karászi Sándor és utódai. Észrevételek a narratiok eredetéről és szerepéről. Sz. 135. (2001). 140 Cum sicut unumquemque regnicolarum nostrorum in suo iure conservare ex nostri suscepti regiminis officio tenemur, sic et nostrorum civium seu hospitum libertatibus ipsis conferendis invigilare de iure nequaquam inconvenienter astringimur. - Juck 149. 141 DF 236 795. A teljes indoklás így hangzott: „...commendabilis imperialis regalisque benignitas hoc potissimum ex dignitatis habet officio, ut tanto antiquas suorum subiectorum libertás assensu benigno debet integrius confirmare, quanto ex eorum obsequiis honorem proprium cognoscit provenire..." 142 Et quia nobis ex suscepti nostri regiminis officio interest quemlibet regnicolarum nostrorum in suis iustis iuribus et libertatibus conservare..." - ZW VI. 173. Ugyanezt olvashatjuk egy másik, ugyanezen a napon, szintén a brassóiak részére kiállított oklevélben is (ZW VI. 174.). 143 Bartoniek Emma: A magyar királykoronázások története. Bp. 1939. (reprint: 1987.) 50. 144 Chronici Hungarici compositio saeculi XIV 81. c.: „Endre, Bele et Leuente, qui de genere Sancti Stephani regis progeniti erant" - SRH I. 336.
