Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Tringli István: A szent királyok szabadsága. A középkori történelmi tudat és a történelem-hagyományozódás sajátosságai 809
838 TRINGLI ISTVÁN korai történetükben megtalálták erre a megoldást, létrehozták a jogi kánonokat. Jogi kánonnak nevezzük azt az emlékezetmegőrző műfajt, ami azt biztosítja, hogy egy jogelv tartósan változatlan vagy csak lényegtelen részletekben változó formában maradjon fenn. A jogi kánon a közmondásokhoz hasonlít: mindig ugyanazokat a kifejezéseket használják benne. A kánonok szorosan kapcsolódtak bizonyos szimbolikus cselekményekhez, a cselekmények és a kánon szerves egységet alkottak, nem lehetett őket elválasztani egymástól. A cselekményeket — éppúgy mint a kánonokat — mindig ugyanúgy kellett elvégezni, egyébként az eljárás a legkisebb formai hiba esetén is érvénytelen lett. A kánon és cselekmény együtt olyan együttest alkottak, ami nagyon közel állt a vallásos rítusokhoz. A kánonok eredetileg népnyelven alakultak ki. Kezdetben az írásbeliség nem sokat változtatott a kánonokon. A jogelvet most már írásban is mindig ugyanúgy emlegették, mivel az írásbeliség nyelve a latin volt, a népnyelvi kánonok mellett kialakultak a latin kánonok is. A változást azonban még az olyan konzervatív intézmények sem kerülhetik el, amelyek azért jöttek létre, hogy megakadályozzák a változásokat. A teljesség igénye nélkül csak néhányat említünk meg. A latin kánonok nem a népnyelviek fordításai voltak, hanem a latin nyelv fordulatai, továbbá egyház- és római jogi formulák ismétlődtek bennük. Ez előbb-utóbb visszahatott a népnyelvi kánonokra is. A jogszokásokat összegyűjtő jogkönyvek valójában kánonokat szedtek csokorba. A szokásjog összegyűjtése és írásba foglalása megváltoztatta a jogelvekhez való viszonyt. Ha valaki jogi kérdésekben tanácsot akart kérni, többé nem becsületes, ámde sokszor írástudatlan emberekhez fordult, hanem szakértőkhöz, akik kiismerték magukat a szokásjogi összefoglalókban. A fordulat — mint az élet annyi más területén — a nyugati kereszténységhez tartozó egész Európában a 12-13. században zajlott le. Ezután az ítéletlevelek indoklásaiban hasonló ügyek kapcsán szinte ugyanazokkal a mondatokkal találkozunk, legfeljebb egy-egy kötőszót változtattak rajtuk, esetleg felcserélték a szórendet. Az oklevelekkel együtt ezek a kánonok kerültek be a formuláskönyvekbe, ezeknek a kánonoknak a szavait használták a szokásjog kodifikátorai, mint pl. a magyar Verbőci.133 A hagyományos kánonok kora azonban a koraújkorban lejárt. A szokásjog helyét egyre inkább a törvény vette át, amit ugyan szintén szó szerint kellett idézni, sőt a megbízható azonosítás céljából mindig egyformán számozott címekre, cikkelyekre kellett tagolni, ezeknek azonban az eredeti kánonokhoz már semmi közük nem volt. A modern jogrendszerekben a kánonok nyomai már csak az esküszövegekben fedezhetők fel. A szabadságok hagyományozódása három különböző módon történt. A szabadságok közül azok, amelyek a legközelebb álltak a szokásjoghoz, sőt valójában a szokásjoghoz tartoztak, ugyanúgy kanonizálódtak, mint a jogszokások. Ezeket a jogokat azonban csak az a fikció tette szabadsággá, hogy azt feltételezték róluk, hogy valaha egyszeri aktussal adományozták őket. A szent királyok szabadságának első két típusában emlegetett nemesi szabadságok egyikét-másikát már év-133 Tringli István: Az 1481. évi szlavóniai közgyűlés. In: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére. Szerk. Csukovits Enikő. Bp. 1998. 306.; Uő: A magyar szokásjog a malomépítésről. Analecta Mediaevalia. Középkortörténeti tanulmányok 1. Szerk. Neumann Tibor. Bp.-Piliscsaba 2001.
