Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Tringli István: A szent királyok szabadsága. A középkori történelmi tudat és a történelem-hagyományozódás sajátosságai 809
A SZENT KIRÁLYOK SZABADSÁGA 839 tizedekkel korábban ugyanúgy fogalmazták meg, mint ahogy azt Verbőci tette az I. rész 9. címében. Hasonló helyzet alakulhatott ki a városjogok egy-egy elve kapcsán is. A második hagyományozódási fajta jelentősen eltért az elsőtől. Ha egy szabadságadományozó oklevél tartalmára hivatkoztak, gyakran — de korántsem mindig — előfordult, hogy az eredeti oklevél szövegének az ügyben fontos szerepet játszó részét szó szerint átemelték a megerősítő oklevélbe. Nem mindig az eredeti oklevelet tekintették mintának — abban ugyanis gyakran hosszú, részletező felsorolások voltak olvashatók —, hanem valamelyik későbbi megerősítés jól sikerült, frappáns szabadság-említését, ami elég rövid volt, de a lényeget mégis tartalmazta. A későbbiekben aztán ezt másolták oklevélről oklevélre. A hagyománynak ezt a fajtáját nem tekinthetjük a jog kanonizációjának: ez valójában oklevélszerkesztési kérdés volt. 1451-ben a kormányzó arra intette az erdélyi püspököt, hogy tartsa meg a kolozsváriaknak Zsigmond császártól és más boldogult királyoktól engedélyezett szabadságát, amely szerint az egyházi bíróságok a világiak elé tartozó ügyeket, különösen a világi végrendeleteket, nem vonhatják maguk elé. A bíráskodási szabadságot csekély változtatásokkal, némileg lerövidítve Zsigmond király 1421-ben kelt okleveléből másolták át.13 4 1486-ban arra utasította a király az erdélyi püspököt, hogy Gyalun ne szedjen vámot a szászoktól. Az ügyben már régóta folyt a per, ennek során a szászok bemutatták az Andreanum egyik átírását is, innen vették át szó szerint a vámmentességre vonatkozó két passzust.13 5 1448-ban Lőcse város képviselője Szepes megye hatósága előtt azért tiltakozott, mert bizonyos nemesek a város bíráskodási kiváltságát a boldogult királyok által adott és adományozott jogok ellenére semmibe vették. A bíráskodási szabadságról szóló latin mondat a szepesi szászok majd kétszáz évvel korábban, német nyelven írásba foglalt szokásjogi gyűjteményéből, a Zipser Willkürből került az oklevélbe, a középkori fordítási technika ismeretében szó szerinti fordításnak tekinthető.13 6 A szabadságok nagyobbik részénél azonban semmiféle formalizált idézési módszer nem rögződött. A hagyománynak ebben a harmadik típusában hol így, hol úgy hivatkoztak a szabadságokra, még ha egy korábbi oklevél előttük feküdt, akkor is jelentősen átalakították. 1458-ban az erdélyi szászok azért tettek panaszt Hunyadi Mátyás előtt, mert Magyarország boldogult királyai által abban a szabadságban részesültek, hogy rajtuk sem székelyek, sem románok, viseljenek bármiféle méltóságot vagy tisztséget, akaratuk ellenére nem szállhatnak meg, most azonban sokan hadaikkal megszálltak rajtuk. Az ifjú uralkodó parancsot adott arra, hogy őrizzék meg őket szabadságukban. Egy ilyen parancslevél általában az érdekelt fél, azaz a szászok, írásos beadványa alapján készült, bár ez nem maradt ránk. A szászok nem tettek említést Jeruzsálemi András 1224. évi kiváltságleveléről, a szállásadás alóli szabadságot azonban ott találjuk meg, igaz, teljesen más 134 Oklevéltár Kolozsvár története első kötetéhez I. Szerk. Jakab Elek. Buda 1870. 160.; ZW V 317. 135 z w vu. 466. 136 nullus piam hominum ipsos in causas coram quocumque iudice et iustitiariis regni Hungarie in causas attrahere valeat atque possit, nisi prius quitquid actionis seu questionis habuerit seu habuerint coram comitem terrestrem terre Scepusii iuris ordine prosequitur - DL 63 842. A Zipser Willkür lőcsei kézirata: „kein man ader niemanth umb keynerlei sach czuhofîe hatt czuladenn, sonder er sol ein recht suchen vor des konigks groffe" - Demkó Kálmán: Lőcse története I. Lőcse 1897. 17.
