Századok – 2003

TANULMÁNYOK - Tringli István: A szent királyok szabadsága. A középkori történelmi tudat és a történelem-hagyományozódás sajátosságai 809

832 TRINGLI ISTVÁN hogy azokat a Magyarország boldogult királyai által engedélyezett privilégiumok értelmében a tárnokmester elé kell fellebbezni.10

3

Nem kellett ahhoz városi jogot nyerni, hogy a település kiváltságait a boldogult királyoktól eredeztessék. 1531-ben János király a székelyföldi Berecket erősítette meg a szabadságnak ama kiváltságában, amelyet a néhai boldogult királyok adományoztak neki kegyesen, hogy az idevaló népek ellenében senki sem keresheti igazát külső világi vagy egyházi bíró előtt, hanem kizárólag csak rendes bírájuk előtt.10

4 A magyar történetírásban régóta gyakran emlegetik Károly király 1327. évi rendelkezését, amelyben megengedte, hogy bármely főpap vagy nemes birtokán kerüljön elő arany vagy ezüst, azt a földesúr maga bányásztathassa ki.10

5

Valójában azonban sem Károly, sem utódai nem változtattak az Árpádok által űzött gyakorlaton: az új nemesérclelőhelyeket kényszercserével maguknak szerezték meg. A középkorban Magyarország aranyát és ezüstjét túlnyomórészt királyi tulajdonú bányákból hozták a felszínre. Csak keveseknek jutott az a kiváltság, hogy birtokaikon arany- vagy ezüstbányákat nyithattak.10

6

Ok a bányaművelési jogot szintén a boldogult királyok szabadságának tekintették. 1439-ben Albert király előtt Pálóci György esztergomi érsek és egyben a király kancellárja előadta, hogy az esztergomi egyháznak és következésképpen annak mindenkori érsekeinek a boldogult magyar királyok, tudniillik a király elődeinek hozzájárulásából és kegyelmes engedelméből mindig szabadságában állt és meg volt engedve, hogy az arany, ezüst, réz, vas ásványokat és mindenféle fémeket, a bányáknak mindenféle nemeit, amelyek a fent említett egyház minden birtokán, kerületében, falujában, tartozékán előkerülnek, kikutattathatják, feltárathatják, megnyittathatják, műveltethetik, megmunkáltathatják, termékeit és bevételeit maguk számára beszedhetik. A király pedig, mivel úgy kívánta, hogy az esztergomi egyház jogaiban, szabadságaiban, kegyelmes kiváltságaiban — amelyeket Magyarország boldogult 103

Kovachich: Formulae II. 205. 104

,,hac libertatis prerogativa per quondam divos reges ipsis concessa gratiose" - Székely okit. II. 20. 105

DRH 1301-1457. 80. 106

E szabadságok felsorolását 1. Wenzel Gusztáv: Magyarország bányászatának kritikai története. Bp. 1880. passim. Hogy a bányaművelési jogban mennyire a kényszeresere érvényesült, azt jól mutatja Nagy Lajos 1351. és Hunyadi Mátyás 1485. évi dekrétuma (DRH 1301-1457. 1351: 13. tc. és DRH 1458-1490. 1486: 49. tc.). Mindkét mű jórészt az élő szokásjogot kodifikálta, és mindkét törvény természetesnek tartotta azt, hogy a királynak joga van cserével megszerezni a bányahelyeket, csupán annyi megszorítást tettek, hogy az uralkodó hasonló értékű birtokkal kárpótolja a korábbi birtokost. E kívánalom a királyi cserék általános elve volt. A két törvény sokkal pontosabban kifejezte az évszázadok óta követett szokást, mint a sokat idézett, de a gyakorlatba soha át nem ment 1327. évi intézkedés. A királyi cserére 1. Tringli István: Pest megye a késő középkorban. In: Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig. Szerk.: Torma István közreműködésével Zsoldos Attila. Bp. 2001. 87. II. Ulászló 1492. évi nagy dekrétuma e szokással szemben visszatért I. Károly 1327. évi dekrétumának szelleméhez. E szerint a földesuraknak jogukban áll, hogy a birtokaikon nyitott bányákat maguk műveltessék. Az 1492: 30. tc. azonban nem a szokásjogot foglalta írásba, hanem azzal szembehelyezkedve nyíltan képviselte az Ulászlót megválasztó főpapok és bárók akaratát. A 16. század közepén a Négyeskönyv szerzői értetlenül álltak az egymásnak ellentmondó törvények előtt. Hiába akarták a szokásjogot írásba foglalni, ők már abban a korban éltek, amelyik a törvényeknek biztosított elsőbbséget a jogalkotásban. Az 1492-es dekrétum hatására bizonyára az általános jogfelfogás is megváltozott e kérdésben, ezért nem tudtak állást foglalni, helyette megállapították, hogy az ellentmondást csak újabb törvénnyel lehetne megszüntetni (Négyeskönyv II. 8.).