Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Tringli István: A szent királyok szabadsága. A középkori történelmi tudat és a történelem-hagyományozódás sajátosságai 809
A SZENT KIRÁLYOK SZABADSÁGA 815 sága már a 13. században a szokásjog része lett. Az Aranybulla cikkelyeinek nagy részével az uralkodó nem új jogot alkotott, hanem a régi szokásjogot vagy a legalább néhány évtizede meglevő szokásokat foglalta írásba. Évszázadokkal később, amikor Verbőci István Hármaskönyvében először foglalta írásba a magyar szokásjogot, ott a nemesek négy fő és kiváltságos szabadságát is felsorolta, előtte azonban megjegyezte, hogy a nemeseknek a fejedelmektől számos privilégiumok és rendelkezések által elnyert szabadsága van, azonban azok a legfontosabbak, amelyeket ő az I. rész híres 9. címében felsorol. Az itt előszámlált szabadságok mindegyike megtalálható már az Aranybullában is, ráadásul mind a négy már 1222-ben is régóta élő jog volt, így bízvást mondhatjuk, hogy ezek a részek Szent István szabadságához tartoztak.2 6 Az újkor hajnalán Verbőci erőteljesen továbbfejlesztve, a szent korona tannal kiegészítve azt a hagyományt képviselte, hogy a nemesi jogok — ha nem is mind, de egy részük — a szent királytól eredtek.2 7 E gondolatmenetben a birtokadományoknak rendkívüli helyük volt, ezekről azt tartották, hogy Szent Istvántól kezdődtek.2 8 A középkor végének világképe szerint már nem a világ szinte minden táján fellelhető nemesség általános lényege, a hadakozás volt a döntő. Az eredeti cél nem ment ugyan feledésbe, de háttérbe szorult az évszázadok alatt megállapodott jelenség, a birtoklás mögött. Az azonban, hogy a Szent István-i adományoknak különleges jelentőséget tulajdonítottak, régi hagyományra tekintett vissza. Ezekre már Könyves Kálmán törvénykönyve szerint ugyanazok az öröklési szabályok voltak érvényesek, mint a honfoglalás során nyert szállásbirtokokra, tehát az ősiség.2 9 A nemesi jogoknak ilyen széles körű, Szent István-i szabadságként értelmezett felfogása mellett élt egy szűkebb értelmezése is. Ezeket a jogokat ráadásul hiába keressük az olyan nagy nemesi chartában, mint az Aranybulla. Egy 1504-es törvénycikkben azzal a mondattal találkozunk, hogy a nemesek Szent István király ideje óta mindig szabadon választhattak plébánosokat. A szövegben ugyan nem szerepel a szabadság szó, de semmi kétség nem lehet afelől, hogy a törvény fogalmazója számára ez a nemesek Szent István király által adott szabadsága volt. A kijelentéssel nehéz volna vitába szállni. A földesurakat hasonló jog mindig megillette, a kereszténység első századának magánegyházi rendszerében még ennél több is. A 16. század elején azonban már csak az volt a fontos, hogy egy ősi, a kereszténységgel összefüggő jogról volt szó, ami csakis a kereszténységet elterjesztő Szent Istvántól származhatott. Azt, hogy Szent István korában még igen kezdetleges plébániahálózat lehetett Magyarországon, a Jagelló-korban nem tudta senki. A törvény kijelentésével nem is ezt akarták igazolni, hanem azt akarták elérni, hogy a földesuraknak ezt a jogát a püspökök ne korlátozzák.3 0 26 Hármaskönyv I. 9. A párhuzamos részek: l.§ = Aranybulla 2; 4.§ = Aranybulla 17; 5.§ = Aranybulla 3, 7; 6.§ = Aranybulla záradék. Vö. Bonis György: A székesfehérvári törvénynaptól az „ország szabadságáig". In: Székesfehérvár évszázadai 2. Középkor. Szerk. Kralovánszky Alán. Székesfehérvár 1972. 27 Hármaskönyv I. 3. 6.§ 28 Hármaskönyv I. 84. l.§ 29 Kálmán I. 20. - Záuodszky Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. (Függelék: a törvények szövege) Bp. 1904. 186. 30 CJH 1504: 26. tc. - A Szent István-kori egyházi berendezkedésre 1. Koszta László: A kereszténység kezdetei és az egyházszervezés Magyarországon. In: Az államalapító. Szerk. Kristó Gyula. Bp. 1988.
