Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: Az özvegy és a szolgabírák 783
804 ZSOLDOS ATTILA nembéli (Kállai) Mihály,15 7 Káta nembéli (Lázári) Gábor fia Tamás15 8 és Kaplyon nembéli (Károlyi) Mihály fia Mike. 159 Az 1298-ban szereplő szabolcsi szolgabírák160 között ott találjuk a már említett „Balog" János mellett a Gutkeled nemzetség ún. „Farkas"-ágából való Pál fia Lőrincet,16 1 a Hontpázmány nembéli (Bánki) Lökös fia Pétert16 2 és „Belus ispán atyafiát (fráter), János"-t, azaz a Szentemágócs nemzetség Szabolcsban és Zemplénben birtokos ágából származó András fia Jánost.16 3 Ha újra a szatmári szolgabírákra vetünk egy pillantást, hasonló helyzetnek lehetünk tanúi: 1299-ben16 4 egy — több alkalmasnak látszó jelölt miatt — nehezen azonosítható Mikó mester mellett a Gutkeled nemzetség ún. Lothardágához tartozó Lotárd fia Lotárd,16 5 a már említett Káta nembéli (Lázári) Gábor fia Tamás,16 6 valamint Gutkeled nembéli (Bátori) Bereck16 7 viselt szolgabíróságot. Nem érdektelen talán megemlíteni, hogy a korábban -— rövid ideig — nádorságot viselt Básztély nembéli Rénold, akinek a királyi szerviensi sorból a báróságig ívelő karrierje viszonylag jól ismert,16 8 maga is viselt valamikor 1289 után szolgabíróságot, s nem lehetetlen, hogy a társai egyikeként említett magister Petrus dictus Petene169 valójában a királyi hatalommal utóbb oligarcha módjára szembeszálló Petenye fia Péterrel17 0 azonosítható. A szolgabíróságok felállítása, amint az a fenti adatok ismeretében könnyen megítélhető, éppen azoknak a megyei birtokosoknak biztosított közszereplési lehetőséget, mégpedig királyi tisztség viselése révén, akik ahhoz elég előkelőek és tekintélyesek voltak ugyan, hogy igény támadjon bennük szűkebb pátriájuk ügyeinek az intézésében való részvételre, arra azonban nem sok esélyük volt, hogy bárói méltóságra emelkedjenek. Aligha lehet kérdéses tehát, hogy a megyebeli nemesek kedvezően fogadták a változásokat, s nem csak azok, akik preztízst és hatalmat adó tisztségekhez jutottak. A többiek számára minden bizonnyal jelentős nyereséget jelentett az, hogy pereiket a megyén belül, a költséges, s gyakran kockázatos hosszabb utazás vállalása nélkül rendezhették el. Jellemző ugyanakkor az intézmény újdonság voltára, hogy a nemesek, régi szokást követve, esetenként valamelyik központi bróság előtt indították meg pereiket, s az uralkodó vagy a nádor volt az, aki a megyei hatóság elé utalta azokat.171 167 Karácsonyi J.: Magyar nemzetségek i. m. 199-202. 158 Uo. 775. ' 159 Uo. 749. 160 1298: Zichy I. 89. 161 Karácsonyi J.: Magyar nemzetségek i. m. 523. 162 Uo. 686. " 163 Uo. 976. 164 1299: HO VII. 283. 165 Karácsonyi J.: Magyar nemzetségek i. m. 486. 166 Uo. 775. ' 167 Uo. 477. 168 Pór Antal: Rénold nádor és ivadéka. Turul 7. (1889) 114-118.; Wertner M.: Az Árpádkori nádorok i. m. 121-122.; Keresztes Kálmán: A Rozgonyiak. Turul 40. (1926) 19-27., vö. még Zsoldos Attila: Közszabad nemzetségek. Mediaevalia Transilvanica 2. (1998) 52-54. 169 É. п.: „Nos Renoldus quondam palatinus, magister Petrus dictus Petene et comes Jacobus iudices in comitatu de Zernien per dominum regem constituti" adnak ki oklevelet egy perbeli egyezségről - DL 57 974. (Csonka kiadását „1291 körül"-re datálva 1. ÁÚO V 59.) 170 Személyére 1. Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon. Bp. 1979. passim. 171 1284: HO VII. 184-185. (keltére 1. RA 3306. sz.), vö. 1285: HO VII. 194-195.; 1272-1290 к.: DL 105 231.; (1291): ÁÚO X. 424-425. (keltére 1. Karácsonyi J.: Magyar nemzetségek i. m. 311.,
