Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: Az özvegy és a szolgabírák 783
AZ ÖZVEGY ÉS A SZOLGABÍRÁK 803 ambícióktól. A pecsét történetesen az özvegy királyné egy 1273-ban kiadott okleveléről ismert,14 8 nem lehetetlen azonban, hogy egy 1272. évi oklevelén14 9 is ez függött már. Az említett ambícióknak mindazonáltal a pecsétnél jóval egyértelműbb jelét adta Erzsébet 1273 májusában, amikor is megpróbálkozott azzal, hogy — kegyenceivel töltve be a királyi tanács néhány kulcspozícióját — magához ragadja a hatalom teljességét. A kísérlet alig egy-két hét alatt összeomlott a bárók többségének ellenállása miatt,15 0 arra mindenesetre jó volt, hogy azok, akik a „nőuralom"-tól tartottak, igazolást találjanak az eseményekben. Ebből a rekonstrukcióból ugyanakkor szükségképpen következik, hogy a vidéki bíráskodás intézményeinek átalakítását eredményező újításokat eredetileg átmeneti, az ország kormányzásában a király néhány évig tartó kiskorúságából fakadó nehézségeket áthidaló megoldásoknak szánhatták bevezetői. Hogy aztán azok mégis gyökeret vertek az ország igazgatásának intézményrendszerében, az annak volt köszönhető, hogy időközben kiderült: a kivételesen jól sikerült konstrukció voltaképpen minden érdekeltnek megfelel. Ha eltekintük a kérdés politikai vonatkozásaitól, megállapítható: a szolgabírói intézmény létrehozása alkalmas eszköz volt arra, hogy megoldást találjanak a nemesekké vált királyi szerviensek ügyeiben való bíráskodás régóta tisztázatlan kérdésére. A szolgabíráknak a megyésispán mellé rendelése révén kialakított megyei hatóság iurisdictioval való ellátása egyfelől tehermentesítette az efféle ügyekben addig eljáró nádori és országbírói ítélőszéket — illetve a fontosabbnak ítélt ügyekben személyesen bíráskodó királyt15 1 — oly módon azonban, hogy nem sértette a nemeseknek a megyésispán bírói joghatósága alól mentességet biztosító kiváltságot. A gyakorlati kivitelezés terén ehhez nem volt többre szükség, mint azoknak a tekintélyesebb megyei birtokosoknak a szolgabírói tisztségbe emelésére, akik fogott bírákként már addig is tevékeny szerepet vállaltak a rendes bíróságokat valamilyen oknál fogva felkeresni nem akaró királyi szerviensek, ill. nemesek viszályainak elintézésében. Hogy valóban ebből a körből kerültek ki a korai szolgabírák, arról meggyőzően tanúskodik a rendelkezésünkre álló adatok áttekintése. 1284-1285-ben bizonyos Hodos, Ubul fia Mihály és Balognak mondott János szerepel szabolcsi szolgabíróként:152 közülük Hodos a Gutkeled nemzetség szakolyi ágának őse,15 3 Ubul fia Mihály a Balogsemjén nembéli Kállaiak közül való,15 4 de jómódú birtokos lehetett az egyik szabolcsi falunak nevet adó155 „Balog" János is. Hodos egy keltezetlen, de bizonyosan IV László kori oklevélben15 6 szatmári szolgabíróként is feltűnik, társai ez alkalommal Balogsemjén 148 DL 844., kiadása: Sztáray I. 12-13. - A pecsét rajzát 1. Szabó K.: Kun László i. m. 131. 149 1272: DL 817., kiadása: CD V/l. 237-238. és V/2. 58-60. - A pecsét előlapja teljesen elmosódott, hátlapja azonban, amennyire jelenlegi töredékes állapotában megítélhető, feltűnő hasonlatosságot mutat a „kunok császárá"-t említő pecsétével. 150 Szűcs J.: Az utolsó Árpádok i. m. 282-283. 151 L. pl. 1270: ÁÚO X. 465-466., ÁÚO VIII. 415-418.; 1271: HO VII. 131. és 131-132.; 1272: ÁÚO XII. 48-50., stb. 152 1284: HO VII. 184-185. (keltére 1. RA 3306. sz.); 1285: HO VII. 194-195. 153 Karácsonyi J.: Magyar nemzetségek i. m. 478. 154 Uo. 199-202. 155 Vö. Németh Péter: A középkori Szabolcs megye települései. Nyíregyháza 1997. 32. 156 1272-1290 k.: DL 105 231.
