Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: Az özvegy és a szolgabírák 783
802 ZSOLDOS ATTILA kritikusabb hónapjaiban sem ingott meg.14 0 A Zala megyében generalis congregation tartó Péc nembéli Dénes — egyébiránt a kehidai oklevélben a veszprémi püspök tanúi között felsorolt Lukács fia György141 egyik fia14 2 — szintén még herceg korában került kapcsolatba Istvánnal: 1259-ben asztalnokmestere, 1263-ban pedig nádora volt. Csák Mátéval ellentétben azonban a belháború idején elhagyta Istvánt, s az 1260-as évek második felében már IV Béla, illetve annak fiatalabb fia, Béla herceg tisztségviselői között találkozunk vele. István trónralépte után meghódolt régi urának, ám csak egy jelentéktelen szlavóniai ispánság élére került. A László trónörökös elrablása által kirobbantott válság azonban meghozta a teljes békülést V István és Péc Dénes között: Dénes lett István új országbírája,143 azaz ekkor már újra a király legbizalmasabb hívei közé tartozott. A harmadik báró, Sándor fia Sándor országbíró esetében — a személyének azonosításával kapcsolatos nehézségek miatt — hasonló pályakép nem rajzolható fel, mindenesetre viszonylag szerény kockázattal jár annak feltételezése, hogy ő lehetett az a Sándor, aki V István uralkodása idején — legalábbis 1272-ben — a baranyai ispánságot viselte.14 4 Ezek az adatok annak fényében tűnnek kiváltképp figyelemre méltóaknak, hogy Szűcs Jenő, amint arról már szó esett, olyan megfigyeléseket tett V Istvánnak a királyi szerviensekkel kapcsolatos politikáját illetően, amelyek egyértelműen arról tanúskodnak: István — ellentétben apja „arisztokratikus"-nak ítélhető felfogásával — kifejezetten megértőnek mutatkozott a királyi szerviensek önnön nemesi jogállásuk elismertetése iránti törekvésével szetjiben. Ennek a vélekedésnek a helyes voltát erősíti meg az az adat, mely szerint 1272 nyarán az Adria-partra tartó V István Topuszkón ítélőszéket tartva14 5 a veszprémi püspökség ez alkalommal elébe terjesztett ügyének megvizsgálásakor a főpapok és a bárók mellett a „rangosabb és tiszteletre méltóbb" szerviensek (nostris cum baronibus tarn clericis quam laicis servientumque regni senioribus ac honorabilioribus) tanácsával is élt,146 azaz engedélyezte számukra a királyi tanács ülésén való részvételt.14 7 Ilyen előzmények után egyáltalán nem tűnik valószínűtlennek az a feltevés, hogy a vidéki bíráskodás új intézményeit életre keltő előkelők — V István egykori bárói — halott királyuk politikai örökségének részeként tekintettek az általuk bevezett újításokra, s ennek hangsúlyozása révén minden nehézség nélkül elfogadtatták azokat Erzsébettel. Az új intézmények bevezetésének „rejtett" és „nyilvános" indokait körvonalazó két hipotézis ugyanakkor kölcsönösen erősíti egymást, hiszen nagy biztonsággal összekapcsolhatók. V István egykori bárói előtt ugyanis aligha lehetett titok, hogy a pecsétjén önmagát a „kunok császárának leánya"-ként (filia imperatoris Cumanorum) megnevező Erzsébet valóban nem mentes bizonyos hatalmi 140 Máté politikai pályafutására összefoglalóan 1. Kristó Gyula: Csák Máté tartományűri hatalma. Bp. 1973. 18-27. 141 1232: Zala II. 644. 142 Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV század közepéig. Bp. 1995.2 889. 143 Dénes politikai pályafutására 1. Wertner Mór. Az Árpádkori nádorok genealógiája I—II. Turul 16. (1898) 117. és Karácsonyi J.: Magyar nemzetségek i. m. 887-891. 144 CD V/l. 187., CDCr V 635., CD V/l. 241. 145 12 72: CDCr V 631. 146 1272: Zala I. 67. 147 Vó. Gerics J.: Korai rendiség i. m. 266., 280.
