Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - A Zala megyei zsidóság történetének levéltári forrásai 1716-1849 (Ism.: Csíki Tamás) 764

764 TÖRTÉNETI IRODALOM A kötet végén — a Mollay-féle közlést követve — Mutató található, egyrészt a Prológushoz és a Regiszterhez, másrészt az Artikulusokhoz. A képek száma (13) is megegyezik a két kiadásban, azonban egyezés csupán három esetben (a líceumi kézirat második és harmadik kezének írásképe, Buda város pecsétje) mutatkozik. Az első kötet Bevezetőjét kiegészíti egy a jogkönyv alapján készített Buda város önkormányzatának és hivatalának szerkezetét bemutató ábra is. A budai jogkönyv jelentősége abban áll, hogy rámutat Buda városának késő középkori jelentőségére. A budai jog bár később keletkezett a nyugat-európai városjogoknál, mégis tökéletesen beilleszkedik azok sorába. Ezenkívül bizonyítja a város gazdasági fejlettségét és a városi hivatalok szervezettségének igen magas fokát. Súlyát nem kevesebb igazolja, minthogy több ponton (pénzbíró, törvényszolga, házasságtörés) hatott a tárnoki jog fejlődésére. Fontos dokumentum az utókor számára művelődéstörténeti szempontból is, ahogy azt Blazovich László is megemlíti, hiszen betekintést nyerünk általa az Újvilág felfedezése előtti élelmiszer-piacra, illetve tartalmaz egy a magyar jogrendben különlegességnek tekinthető luxusrendtartásra vonatkozó bejegyzést is. Skorka Renáta A ZALA MEGYEI ZSIDÓSÁG TÖRTÉNETÉNEK LEVÉLTÁRI FORRÁSAI 1716-1849 Szerkesztette: Németh László Zalai Gyűjtemény 52. Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 2002. 290 o. „A következő évtizedek historiográfiájának egyik főszereplője lesz a jó forráskiadás, az olvasók mindinkább az ellenőrizhető levéltári források felé orientálódnak" - idézi egy hazai történészünk szavait a jelen forráskiadvány bevezetője. S valóban, miközben egyre fontosabbá válik a rokontudományok eredményeinek és módszereinek hasznosítása, illetve a múlt megismerésének és elbeszélhetőségének problematikája, mintha kevesebb idő jutna a levéltári forráskutatásra. Vagy ha elfogadjuk, hogy a történetírói szöveg nem egyéb, mint a múlt egy sajátos és pillanatnyi értelmezése, akkor el kell fogadnunk — miként az megannyi területen tapasztalható — az egykori, de a jövőbeli interpretációk múlandóságát is. Mindezzel összefügg, a múlt ábrázolásához és értelmezéséhez ma már aligha elegendő a források ismerete, ám aligha nélkülözhető ehhez. Ugyanakkor az archeográfia manapság is mostohán kezelt része történetírásunknak. Nemigen rendelkezünk — különösen az újabb korszakokra, illetve a gazdaság- és társadalomtörténeti kutatásokban hasznosuló kútfők kiadására vonatkozó — módszertani munkákkal, amelyek szempontjaikkal (a források szelektálása, elrendezése, a szöveg közlésének módja, a jegyzetelés problémái stb.) segíthetnék, valamint ösztönözhetnék a további forráspublikációkat. Ezekkel a nehézségekkel kellett szembenéznie a Zala megyei zsidóság történetének levéltári forrásait kiadó munkának, ami e tematikában szintén kevés előzményre támaszkodhatott. Ugyan már a 19-20. század fordulóján (amikor a feltárt adatok azonosultak a történeti tény fogalmával) megjelenő, egy-egy település vagy régió (Budapest, Nagyvárad, Sopron, a Bánság, a Jászság stb.) zsidóságával foglalkozó kötetek is közöltek levéltári anyagokat: pl. összeírásokat, városi határozatokat, ezeket azonban rendszertelenül, összefüggéseikből kiragadva mutatták be, s főként a megtelepedés jogi-adminisztratív folyamatát érzékeltették. Majd a Magyar-Zsidó Oklevéltár kötetei publikáltak (elszórtan) a zalai zsidóságra vonatkozó forrásokat, ám sem ez, sem a „Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez (1938-1944)" c. újabb sorozat Zala megyei füzete (melynek szerkesztésében Németh László ugyancsak részt vett) vagy az 1997-ben közreadott, három évszázadot átölelő, „A Hajdú-Bihar megyei zsidóság történetének levéltári forrásai" nem szolgálhattak követhető mintaként. Jelen kiadvány hangsúlyozottan a Zala Megyei Levéltár anyagából merít, alapját — miként a bevezető fogalmaz — „elsősorban a vármegye közigazgatási és jogszolgáltatási forrásai adják". Valóban, a csaknem másfél évszázadnyi időszak közölt kútfőinek többségét (az 1716-os és 1849-es határokat némiképp önkényesnek véljük) közgyűlési jegyzőkönyvek és iratok adják, emellett törvényszéki iratokból, megyei követjelentésekből, valamint Zala Vármegye Bizottmányának irataiból válogat a szerkesztő (továbbá a kötet mintegy negyedét a zsidók 1848-as összeírásának: a születési hely, az életkor, a „keresetmód" adatai teszik ki). A szelektálás további szempontjaként pedig azt