Századok – 2003

FIGYELŐ - Donáth Péter: Hagyomány és korszerűség 749

756 FIGYELŐ lyosbítják ezt az egyes településtípusok, régiók, gazdasági, társadalmi törésvonalak mentén halmozódó egyenlőtlenségek, a hátrányos helyzet olykor nemzetiségi, etnikai problémákkal terhelt következményei. Az ilyen környezetben hivatásuknak megfelelni próbáló iskolák, komplex válságkezelő program híján inkább a speciális felzárkóztató és gyermekvédelmi jellegű, csak a válságkezelésre hivatott programokra támaszkodhatnak, s csak kevésbé a Magyarországon az örvendetesen tért hódító megelőző jellegű Ш. differenciáló fejlesztést kínáló programokra. Utóbbiak dinamikus elterjesztését, s méginkább az iskolai esélyegyenlőtlenség mérséklését korlátozza, a gazdasági-társadalmi átalakulás haszonélvezőinek, a gazdasági és politikai elitnek az oktatásügy problémái iránti érdektelensége: nemcsak a kérdés financiális összefüggéseit, hanem nemzetgazdasági jelentőségét, politikai megítélését és a felelősségvállalás módját, mértékét illetően. Saját gyermekeik iskoláztatását az állami közoktatási rendszeren, sőt az adott állam határain kívüli elitintézményekben oldják meg. (176-177.) Az erre anyagi erőforrásaik korlátozottsága miatt képtelen, ám az iskolarendszer nyújtotta társadalmi mobilitási lehetőségeket gyermekeik számára biztosítani kívánó felsőközéposztályhoz tartozó és értelmiségi családok Magyarországon kikényszerítették, hogy (a 6-18 éves korig fennálló tankötelezettség mellett) a nyolcosztályos általános iskola óhatatlan gyengítésével, visszaszorításával, újra hat, ill. nyolcosztályos gimnáziumok jöjjenek létre. Ezzel sokak számára ismét tízéves korra hoztuk előre az iskola- ill. pályaválasztási kényszert (ahelyett, hogy a rendszer egészét fejlesztettük volna tovább a belsőleg differenciált tizenkét-évfolyamos általános képzés irányába, mint a balti országokban). A régi-új gimnáziumok által „legyengített" nyolcosztályos általános iskolánk korábban egyértelműen 4+4-es belső szerkezete is megkérdőjeleződött: a tantervfejlesztési elképzelések hatévfolyamú kezdő, vagy alapozó szakasszal számoltak. Az általános iskola belső tagozódása — a történeti tradíciók és a követendőnek ítélt minták hatására — a többi visegrádi országban jellemző 9 éves tankötelezettség mellett is különböző: 5+4, 3+5 helyett 3+3+3. Jellemző a teljes középfokú és felsőfokú oktatásban résztvevők arányának növekedése is: Magyarországon az adott korosztály 69 és 20, Lengyelországban 56 és 17, Csehországban 46 és 15, Szlovákiában: 48 és 15 százalék. (178-179.) Az idézett számsor tanúsítja, hogy hazánknak, legalábbis ebben az összehasonlításban, sincs mit szégyenkeznie, ahogy Kelemen Elemér szerint az oktatásirányítás és a tartalmi-tantervi szabályozás terén történt, ugyan korántsem ellentmondásmentes kísérleteink (NAT, kerettantervek, helyi tantervek) miatt sem. Közös vonása térségünk tanterveinek a dezideologizálás és a depolitizálás szándéka, ami az értékrend társadalmi mértékű zavara mellett az iskolai nevelőmunka világnézeti és etikai irányvesztésének, a pedagógusok elbizonytalanodásának irányába hatott, s komoly vitákhoz vezetett a nemzeti és különösen a vallási szempontok, értékek állami/községi iskolai érvényesítésének terét, lehetőségeit illetően. (181-182.) Az új tantervekben az ún. nemzeti tárgyak szerepének megerősödését, és korszerű, új műveltségi területek (informatika, idegen-nyelvek) térnyerését tapasztalhatjuk, azzal, hogy a komplex műveltségi területek bevezetésének, a tananyag-koncentrációnak, a hagyományos tantervi struktúra átalakításának kísérlete