Századok – 2003

FIGYELŐ - Donáth Péter: Hagyomány és korszerűség 749

752 FIGYELŐ sokból az akkori politikai mező baloldalát alkotó mozgalmak, pártok, melyek az 1918-1919-es forradalmak során — a maguk utópista-voluntarista módján — orvosolni próbálták e feszítő társadalmi problémákat. S bár a következő két évtizedben diagnózisukat, radikális szervezeti és tartalmi változások jegyében született terápiás javaslataikat „veszélyes kuruzslásnak" minősítették, az általuk forszírozott reformok (különösen a gyermektanulmányi szempontok figyelembevétele és a 8 osztályos kötelező és ingyenes általánosan iskola eszméje) „kimondatlanul is cselekvési kényszert jelentettek a következő években". (142.) Mindazonáltal a két világháború közötti korszak oktatáspolitikája — Kelemen Elemér összegzése szerint — Eötvös útmutatásai helyett inkább Kornis Gyula művelődéspolitikai elveit követte. (115.) „Az iskolarendszer szerkezete, hármas irányultsága, azaz az elitképzés, a közép- és alsóközéposztály intézményei, valamint a népoktatás és az alapfokú szakképzés zsákutcás megoldása, belső arányai lényegében leképezték a társadalom merev szerkezetét, s a két lépcsőben végrehajtott konzervatív iskolareform társadalmi szelekciós hatása is nagymértékben hozzájárult a társadalmi különbségek megőrzéséhez, a zárt társadalmakra jellemző kasztjelleg fennmaradásához, erősítéséhez"(147. o.). Az iskolarendszer e „kasztszerű merevsége jóvátehetetlen eltávolodást jelentett az iskolafejlesztés 20. századi nemzetközi irányaitól, azaz az általános és komprehenzív jellegű képzés tér- és időbeli kiterjesztésétől". Az oktatási rendszer e sajátosságát — a hátrányosan érintett rétegek szempontjából — alig kompenzálhatták Klebeisberg Kuno nagyszabású iskola-, intézmény- és tantervfejlesztési programjai; Hóman Bálintnak a gimnáziumi oktatás, a gyakorlati irányú középiskolák, az ipari-, mezőgazdasági szakoktatás, a tanítóképzés színvonalának javítására irányuló erőfeszítései, s a keveseket érintő „tehetségmentő" akciók (118.). A Hóman által „miniszteri főműveként" számon tartott 1935: VI. tc. „célját — leplezetlenül — az egységes nevelési szempontok szerint irányított, egységes erkölcsi és nemzetnevelési rendszerbe illeszkedő iskolahálózat kiépítésében jelölték meg. A törvény rendelkezései valóban egy racionális, tehát egységes, áttekinthető, a korábbinál egyszerűbb, olcsóbb és gyorsabb tanügy-igazgatási szervezet kiépítésének szándékát mutatják" (50-51.), miközben a reform által sajátos ,,dekoncentrált fiókminiszteri" szerepbe került tankerületi főigazgatók jogkörének megállapításánál, s egyéb az állampolgárok széles köreit érintő kérdésekben, utat nyitottak az alacsonyabb szintű jogszabályokkal, utasításokkal történő irányításnak. „A törvény, bár formailag tiszteletben tartotta az egyházak iskolaügyi autonómiáját, a gyakorlatban a területi elv érvényesítésével és az államsegélyek feltételekhez kötött alkalmazásával az egyházakat is az államnak rendelte alá, és a főfelügyelet állami (királyi) felségjogát egyszerű közigazgatási aktussá fokozta le. A tanügy-igazgatási reform az egységes tanulmányi és iskola-felügyelői intézmény révén korlátozni kívánta az egyes iskolák szakmai önállóságát és a tanítók, tanárok szakmai szuverenitását. A pedagógiai tevékenység minden mozzanatára kiterjedő, a személyiségi jogokat is sértő ellenőrzési és minősítési rendszer az iskolaügy politikai és ideológiai szempontoknak alárendelt állami egyenirányításának csaknem korlátlan lehetőségeit teremtette meg, hátat fordított a magyar nevelésügy liberális és demokratikus hagyományainak, anakronisztikus konzer-