Századok – 2003
FIGYELŐ - Donáth Péter: Hagyomány és korszerűség 749
FIGYELŐ 767 Donath Péter HAGYOMÁNY ÉS KORSZERŰSÉG A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Oktatáskutató Intézet és a néhány év alatt ugyancsak rangos műhellyé vált Új Mandátum Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kelemen Elemér tanulmánykötete, a Társadalom és oktatás sorozat 18. köteteként. A rendelkezésemre álló korlátozott terjedelemben a munka átfogó bemutatása helyett, azt szeretném érzékeltetni, hogy miért találtam — tartalmi és módszertani szempontból egyaránt — rendkívül figyelemreméltónak, tanulságosnak, a hazai művelődés-történetírás kiemelkedő egyéniségének munkáját. A hagyomány és korszerűség fogalmakat ajánlja figyelmünkbe könyve borítóján Kelemen Elemér. Címválasztásával kulcsot kínál számunkra az ezeréves magyai- iskola történetét, a hazai oktatási törvényhozás és tanügyigazgatás históriáját, a polgári korszak oktatáspolitikai és tantervpolitikai hangsúlyváltozásait, a dualizmuskori népoktatás, valamint a mezőgazdasági szakoktatás sorsát, az óvodai nevelés társadalomtörténeti összefüggéseit, s végül — de alighanem „elsősorban" — az 1990-es évek kelet-közép-európai oktatásügyi változásait bemutató tanulmányok „együtt-látására", értelmezésére. A más és más alkalomból született, átfogó vagy speciális témának szentelt (különböző teijedelmű) írások kétségtelenül egy hazánk 19-20. századi oktatáspolitikáját átfogó, a közeljövőben várható fontos szintézis előmunkálatai, s — egyebek között — azt vizsgálják, hogy az adott történeti periódusokban mennyire volt képes oktatásügyünk korszerűen válaszolni a magyar társadalmat, gazdaságot, államot ért kihívásokra. Hogyan sáfárkodott a megelőző századok örökségével, képes volt-e — annak a megváltozott viszonyok között is előremutató, nemzeti közösségépítő elemeit hasznosítani — az európai trendet követve továbbépítkezni, vagy inkább foglya maradt az időközben idejétmúlttá vált intézményeknek, szokásoknak, szemléletnek? S az ilyen megtorpanások, késlekedések következtében — radikális geopolitikai, társadalmi változások hatására - miként történt, hogy a „holnapra megforgatjuk" jegyében átmenetileg eltékozolták kultúraközvetítési intézményrendszerünk, tradíciónk értékes elemeit? S egyáltalán: felmutatható-e a hazai oktatáspolitika történetében olyan, a polgárosodás, a modernizáció, az európai felzárkózás szempontjából előremutató, progresszív és továbbépíthető hagyomány, amely kiindulópontul és „zsinórmértékül" szolgálhat számunkra „a múltba és a jövőbe tekintő jelenidejű" vizsgálódásainkhoz? A posztmodern elméletek jegyében — a Nagy Elbeszélés lehetetlensé* Kelemen Elemér: Hagyomány és korszerűség. Oktatáspolitika a 19-20. századi Magyarországon. Új Mandátum, 2002.