Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Tandori Mária: Angol pártok és parlamenti csoportok az 1780-as években 715
730 TANDORI MÁRIA Az imént említettük a radikálisokat. Az 1770-es években jelentős társadalmi mozgalom kezdett kibontakozni a Parlament megreformálásának követelésével. A választásokat sűríteni akarták: a Parlament mandátumát három, sőt, egy évre akarták rövidíteni, el akarták törölni a választásokat övező korrupciót, és szélesíteni akarták a szavazati joggal rendelkezők körét. A mozgalom vezéralakja egy Wyvill nevű yorkshire-i pap volt. 1778 táján bontakozott ki petíciózó mozgalmuk. Szintén jelentős radikális követelésekkel álltak elő az ír önkéntesek, akik a katolikusok emancipációját követelték. Ezek a mozgalmak jókora felfordulást okoztak -a leghírhedtebb ilyen felfordulás az 1780 kora nyarán kitört Gordon-lázadás volt.89 A lázadás leverése után e mozgalmak is veszítettek tekintélyükből, 1782 folyamán pedig lényegében elenyésztek. A radikálisoknak mindig volt pár emberük a Parlamentben, de valódi pártot nem alkottak, és alapvetően mindig parlamenten kívüli mozgalom maradtak. A nagyobb ellenzéki pártcsoportok időnként, taktikai okokból befogadták őket, de programjukat teljes egészében soha nem vették át. Kormánypárt és ellenzék A kétpárti rendszer e két csoport szilárd párttá szerveződésével kezdődik. Mint láttuk, a 18. század végén ez a folyamat már megkezdődött, de célját még nem érte el. A klasszikus kétpárti rendszernek nagyon sok feltétele hiányzott még. Hiányoztak először is a határozott körvonalú, fix tagságú, adminisztratív alapon szervezett pártok, melyeknek pl. tagsági könyvük, megyei alapszervezeteik, végrehajtó-bizottságuk, hivatalos lapjuk, tagsági bélyegük, stb. van. Az első ilyen párt (a Konzervatív párt) majd csak 1867-ben alakul meg. Hiányzik ezen kívül a pártok belső működésének kodifikálása (pl. pártelnök-választás, tagjelölés módja, a páltvezetőség megválasztása, az utódlás szabályozása). Hiányzik a kétpárti rendszer egyik fontos politikai alapfeltétele: az, hogy az ellenzéket a politika kormánypárti körei is szükségesnek, a politika törvényszerű és szükséges velejárójának fogják fel. Ez a feltétel a 18-19. század fordulóján már megjelenik: 1802. július 13-án pl. a Morning Chronicle vezércikke arról ír, hogy minden kormánynak szüksége van hatóképes, aktív, feddhetetlen és alkotmányos ellenzékre, melynek legfőbb feladata a szabadságjogok védelme.90 A politikai ellenzék létjogosultságát ekkor már senki sem vonta kétségbe. Ez az ellenzék azonban még nem párt. A párt ugyanis ekkor még szalonképtelen fogalom az angol alkotmányosság számára. Már száz éve, és még majdnem félszáz évig tart az a különös helyzet, hogy a pártok léte mindenki számára közismert, a miniszterelnököt (aki mellesleg hivatalosan szintén nem létezik 1904-ig9 1 ) a többségi pártból nevezi ki az uralkodó, 89 Az ír mozgalom nagy sikere volt 1778-ban a Katolikusok helyzetén enyhítő törvény, mely a földbirtoklást és egyes foglalkozások betöltését engedte meg a katolikusoknak. George Gordon, egy excentrikus skót főúr 1780 június 4-én felheccelte a katolikusok és írek iránt hagyományosan ellenséges londoni csőcseléket, akik pogromot rendeztek, több katolikus és disszenter személy házát felgyújtották, néhány haláleset is történt. Napokba telt a lázadás leverése. Ld. Dororthy Marshall: Eighteenth-century England. London, Longman, 1898. 469-473. 90 O'Gorman: The Emergence... 67. 91 Hivatalos állami iratban először ekkor fordul elő a „Prime Minister" kifejezés. A kormány egyébként hivatalosan máig nem egészen önálló testület: csupán a Titkos Tanács (Privy Council) egyik bizottsága.
