Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Tandori Mária: Angol pártok és parlamenti csoportok az 1780-as években 715
716 TANDORI MÁRIA különösen a megyei urak, kevéssé otthonosak az augustusi kor irodalmában vagy Horatiusban, mindig nagy óvatossággal kölcsönzött klasszikus forrásokból"ß 3 A függetlenek mégis fontos tényező voltak. Pitt sem véletlenül fárasztotta « magát azzal, hogy tapintatos legyen irányukban. Ars poeticájukat Sir Thomas Hanmer fogalmazta meg a 18. század elején, de a század végén is érvényesen: „A végrehajtó hatalom iránti bizalmatlanság egész alkotmányunk alapelve."64 Döntő többségük ellenzéki érzelmű, állandóan gyanakvó ember volt, és nagy létszámuk révén a parlamentben általában ők játszották a „mérleg nyelvének" szerepét.65 A vezető politikusok energiájának jó részét emésztette fel, hogy minden egyes kérdésben meg kellett győzni őket. Az „Udvari és Adminisztrációs" csoport6 6 A képviselőknek ez a csoportja a függetlenek és a mindenkori kormánypárt határvidékén állt. A függetlenektől komformizmusuk különböztette meg őket: míg a függetlenek jelentős része a kormány ellenzékének számított, ez a csoport biztosan a kormányt támogatta. A Korona ekkoriban oly sokszor emlegetett korrupt befolyása a parlamentben gyakorlatilag leginkább e csoport révén érvényesült. Ezek adták az ún. „Király Barátai" csoport gerincét is a hatvanas évek elején.6 7 E csoport szoros kapcsolatban állt a Koronával, tagjai ugyanis javarészt állami hivatalnokok vagy udvari tisztviselők, esetleg udvari szállítók voltak, és egy részük a királyi földbirtokok területén lévő ún. „Treasury borough "-к képviselőjeként foglalhatott helyet a parlamentben. Az ilyen választókerületek létszámáról is megoszlanak a vélemények. Namier szerint 1761-ben 32 ilyen kerület volt, John Robinson 1783 decemberében 20 ilyenről tud.68 Mindenestre megállapítható, hogy a kormányzat nem a kincstári tulajdonban lévő választókerületek segítségével irányította az országot. Az udvari hivatalok nem feltétlenül voltak szinekúrák: ezen személyek jó része komoly és felelősségteljes munkát végzett, állásuk és fizetésük azonban az uralkodó és a kormány kegyétől függött. Mivel a parlament szavazásai nyíltan, illetve név szerint történtek, ezek az emberek nem engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy a kormány ellen szavazzanak.69 A 18. század elején Robert Walpole miniszterelnök vezette be, hogy ha egy állami tisztviselő vagy katonatiszt a kormány ellen szavazott, azonnal menesztették. Elsősorban a hosszabb kormányzati periódusok idején ez a csoport ideiglenesen beleolvadt a kormányfő személyes pártjába, néha úgy tűnt, már egy pártként működnek. Válság esetén azonban eléggé gyorsan faképnél hagyják a kormányt, és annak bukása után zökkenőmentesen a következő mellé csapódnak. Ez történt 63 Ehrman, 32. 64 Idézi: Ehrman, 34. 65 Ehrman, 33. 66 Az elnevezést Christie: End, 195-196. 67 Ehrman, 42. 68 Pares, 75-76. 69 Voltak persze kivételek, főleg személyes okokból: William Eden pl. azért állt át az ellenzékhez, mert Pitt nem vette feleségül a lányát. Ld. Lord Ashbourne: Pitt. London, Longmans, 1898. 230-249.
