Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Gecsényi Lajos-Tatjana Guszarova: A Szepesi Kamara vezető tisztviselői 1646-1672 között 653

A SZEPESI KAMARA VEZETŐ TISZTVISELŐI 1646-1672 KÖZÖTT 661 nincsenek ismereteink. 1667-ben kelt végrendeletében azonban „atyám helyett való kegyelmes uramot, méltóságos gróf Palatínus Wesselény Ferenc uramot és szerelmes házastársát gróf Szécsi Anna Máriát" emlegette és kérte felesége oltalmára.4 4 Talán valaha Wesselényi servitorai között szolgált, vagy az Andrássyak révén élvezte a főúr támogatását? A végrendelet szófordulata és a kamarai taná­csossághoz adott nádori ajánlólevél mindenesetre mélyebb kapcsolatot sejtet az ország első főméltósága és a megyei hivatalt viselő beregi köznemes között. Vas ugyanis 1642-ben már táblabíró, 1651-től pedig hét éven át Bereg megye alispánja. Első ízben Fekete Annát, Csomaközy Boldizsár özvegyét vezette oltárhoz, akivel házassági szerződést kötött és így több jószágát is megörökölte. Második felesége Sarmasághy Erzsébet ismert erdélyi családból származott. Vas testvére, Sára előbb kölesei Kende Mihály majd lekcsei Sulyok György — mindkettő előkelő Szatmár megyei köznemes — házastársa lett.4 5 A másik pályázó, Cherney Pál apja Cherney András deák a leleszi konvent alumnusaként és esküdt írnokaként az egyháznak tett szolgálataiért, a törökök és a tatárok elleni harcban több helyütt (Fülek, Hatvan, Komárom, Szolnok, Sza­badka) tanúsított vitézségéért, testvérével Imrével együtt, 1596-ban Szegedy Pál csanádi püspök, préposttól a leleszi főutcán egy telket és házat kapott adományba, amelyet egyúttal mentesítettek minden jobbágyi tehertől. A telek egykor Szigeti István deák udvarbíróé volt.4 6 Egy évvel később a mezőváros főbírája és tanácsa felmérte Cherney András „ez lelezy konventbeli irodeak" házának udvarát és kertjét.4 7 A konventi írnok, akit 1609-ben a prépostság levéltárosai kollégájuknak neveztek, Hillyey Sárától született fiáról először 1630-ban hallunk, amikor az őszi félévre beiratkozott a bécsi egyetemre.4 8 1638-ban büki Paczoth Judit nevében, 1640-ben Esterházy Miklós felesége Nyáry Krisztina nevében ügyvédként járt el a leleszi hiteleshelyen.4 9 1642-ben már házas volt a Sáros megye régi birtokos családjából származó lapispataki Segnyey Annával, Segnyey Zsigmond és Eödönffy Kata leányával.5 0 Noha a Segnyey rokonság szegről-végről a Sztáray, Péchy, Lónyay, Károlyi, rosályi Kun, Berzeviczy családokat is felölelte, jelentős társadalmi kapcsola­tokat ez aligha jelentett a számára. Sógorai: testvérének Juditnak a férje, Korchma Péter majd Meggyesy Ferenc, illetve felesége testvérének, Segnyey Máriának a férje Kacsándy Mihály a nemesek névtelen tömegébe tartoztak.5 1 Hivatali pályája, jelenlegi ismereteink szerint, 1649-ben kezdődött, amikor Zemplén vármegye jegyzőjeként működött.5 2 1650-ben a Szepesi Kamara fiskális 44 Szigeti Vass Márton végrendelete. In: Történelmi Tár Szerk. Komáromy András Új folyam II. (1901) 455-464. 45 Nagy Iván családtörténeti értesítő i. m. 228-233. 46 MOL R 318 Cserney család iratai. 1596 47 Uo. 1597 48 Uo. 1609 és Matrikel der Universität Wien. IV köt. Bearbeitet von Franz Gall. (Graz, Köln 1961) 142. 49 Uo. 208.pag. 295. szám és 214. pag. 333. szám. 60 Nagy Iván i. m. 39169. rekord. 51 MOL О 66 Curiai levéltár. Konventi levéltárak elenchusai. Lelesz. 32. köt. 203.pag. 255.szám és 33. köt. 32.pag. 17.szám. 52 MOL Filmtára 3535. doboz. Zemplén vármegye jegyzőkönyve 8. köt. 21. fol. 1649 december 29.

Next

/
Thumbnails
Contents