Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Gecsényi Lajos-Tatjana Guszarova: A Szepesi Kamara vezető tisztviselői 1646-1672 között 653

660 GECSÉNYI LAJOS-TATJANA GUSZAROVA amely nem egyszerűen a tanácsosságot, hanem az első helyet jelentette a tanács­kozó asztalnál, a szokásos, az alárendelt kamarákkal történt konzultációkat kö­vetően, rövid idő alatt megszületett Vas Márton javára. 1659. július 9-én be is iktatták a hivatalába.3 8 Az indoklást nem ismeijük, de a jelek szerint valójában a Szepesi Kamara ekkor egyetlen tanácsosi rangú tisztviselője, Podbelányi Mihály „mondta ki a döntő szót", amikor november 19-én kelt jelentésében elsőként Vas mellett foglalt állást. A vélemény a jelölt személyének általános méltatása mellett azt a tényt is kiemelte, hogy sikerült neki Kassán lakást szereznie.3 9 Az előterjesztést azután mind a pozsonyi, mind a bécsi kamara elfogadta. Ha a döntéshozatalnál a lakást, mint pozitívumot figyelembe is vették, vélhetően nem meghatározó súllyal esett a latba, hiszen mint tudjuk, Cherney Pálnak is volt háza a kamarai székvárosban.4 0 Ha eltekintünk attól a lehetőségtől, hogy a kinevezés a véletlen eredménye volt, akkor kellett lennie valamilyen más szempont­nak is, ami szigeti Vas Márton felé billentette a mérleget? (Arról nem szólva, hogy nyilván volt valami motívum, ami egyáltalán Vast a pályázatra sarkallta!) A családi kapcsolatok vagy a hivatali tapasztalatok, a vagyoni állapot vagy az iskolázottság? Vas családja a Mohács után megújult nemességhez tartozott. Dédapja, szi­geti Vas Antal Máramaros vármegye alispánja, kérésére I. Ferdinánd király 1548-ban megerősítette a család nemességét. Ekkor egy máramarosszigeti házzal és egy malommal rendelkeztek. Unokája, Vas Gábor, aki Andrássy Zsófiát vette fele­ségül, 1625-ben Bereg megye alispánja volt. Az asszonyra, akit sógornőjének, Pálffy Annának a testvére, Illésházy István felesége Pálffy Kata nevelt, a nádori özvegy 8000 forintot hagyott a végrendeletében, ami nyilvánvalóan jelentősen hoz­zájárult a család gyarapodásához.4 1 1634-ben, amikor kiskorú fiuk, Márton szá­mára mostohaapját, Ibrányi Mihályt rendelték ki gondnokká, Beregben Gulács, Badaló, Ugornya, Hete, Nyíresfalva, Szatmárban Cséke, Máramarosban Hidegpa­tak birtokait sorolták fel az oklevélben.4 2 Valamennyi az előző évek szerzeménye lehetett, hiszen 1598-ban még egyik sem volt a Vas család tulajdonában.4 3 A ké­sőbbi évtizedekben a Szepesi Kamarához intézett leveleit Vas rendre sorra Gulá­cson keltezte, ahol vélhetően a családi kúria állt. Neveltetéséről, pályakezdéséről 38 MOL E 240 Protocolla et diaria consilii Camerae 1. köt. 1659 július 9-i bejegyzés. 39 ÖStA HKA HFU RN 204. fol. 174. „verum quia Generosum Dominum Wass et affluentiam facultatum praeminere /:praesertim quod iam hic quoque ad Cassoviam emendo, sese pro residentia accomodaverit:/ et recommendatoribus praevalere et discretione alteri equipollere, et matura quoad gravitate, ас politica moralique experientia florere adeo eompertum habeamus" A kassai házzal kapcsolatban 1661 októberében, amikor az újonnan kinevezett pénztárnok Danéczy (Danetius) György akart abba beköltözni, Vas ingerülten reagált. Mondván, szűkössége miatt maga is („enis eggik szolgaia vagiok ő Felsegenek") igényt tart az alsó házra és a boltjára, Danéczy ne kívánja az ő helyét, elégedjen meg az előző pénztárnok vagy Podbelányi szállásával. (MOL E 254 Repre­sentations, informationes et instantiae 1661 október No. 1). 40 Kerekes György i. m. a 42. oldalon említi Csernej(l) Pál házát a kassai nemesek házai között, amelyben 1658-ban Balassa Sámuel kamarai futár lakott. 41 Nagy Iván családtörténeti értesítő czímerekkel és leszármazási táblákkal. Szerk. Komáromy András és Pettkó Béla. I. köt (1899) 228-233. Szigethi Vass család. Andrássy Zsófia testvérének A. Mátyásnak a felesége volt Pálffy Anna. 42 MOL О 66 Curiai levéltár. Konventi levéltárak elenchusai. Lelesz. 32. köt. 927. pag. 210. szám. 43 Dávid Zoltán idézett műve alapján. Gulács 1598-ban még a Gulácsy család tulajdona volt.

Next

/
Thumbnails
Contents