Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Kruppa Tamás: Erdély és a Porta 1594-1597. évi békealkudozásainak történetéhez 603

ERDÉLY ÉS A PORTA 1594-1597. ÉVI BÉKE ALKUDOZÁSAI 629 a háborúba való belépéssel. Ráadásul Moldva hovatartozása miatt nemcsak Er­déllyel, hanem a császárral is feszült volt a viszonya a lengyeleknek. A Zamoyski vezette lengyel diplomácia megpróbálta kihasználni a két nagyhatalom háborúját, és igyekezett kiterjeszteni befolyását Erdélyre és Havasalföldre is. Ez egyrészt Báthory András ill. István esetleges jelöltségének burkolt támogatását jelentette, másrészt a Habsburg hű Mihály vajda elmozdítását, aki körül ugyanakkor egy olyan párt kezdett kialakulni, amely őt látta volna szívesen Báthory Zsigmond távozása után Erdély trónján. A fejedelmet nyomasztotta a belpolitikai helyzet is, az erdélyi rendek ugyanis addig akartak kiszállni a háborúból, amíg a fejedelemség területét nem érik háborús pusztítások. A meg-megújuló portai ajánlatok a háború előtti helyzet visszaállítását célozták, amely tökéletesen megfelelt a rendek elkép­zeléseiknek. Amikor tehát kiderült, hogy nem érkezik katonai erősítés Felső-Magyaror­szág irányából, a fejedelem Jósikát tolta maga elé, aki erőtlen kísérletet tett Te­mesvár visszafoglalására, az erdélyi sereg ugyanis elégtelen volt egy igazi ostrom­ra.12 5 A nunciusi és velencei követjelentések arra engednek következtetni, hogy erre azért került sor, hogy legalább a beígért 40 ezer forintnyi segélyt kicsikarják a császártól. Erre utal az is, hogy a Prágában tartózkodó Carrillo a végre-valahára meginduló temesvári hadjárat hírére rögtön a pénzt kezdte el sürgetni, amelyet oda is adtak neki.12 6 A vatikáni és prágai fenntartások sem voltak ugyanakkor teljesen megala­pozatlanok. Nemcsak arról érkeztek hírek, hogy a portai követjárás tovább foly­tatódik, egyeztetve a zászlót elfogadó Mihállyal, hanem arról is, hogy a diplomáciai mozgások immár a tatár kánt sem kerülik el.12 7 Visconti jelentéseiből tudjuk, hogy egy erdélyi követség még Szaturdzsi Mehmed támadása előtt megpróbált átjutni Moldván, de Jeremia vajda ezt megakadályozta, mert jól látta, hogy a háta mögött egy erdélyi-tatár szövetség kezd kirajzolódni a Moldva feletti uralom meg­szerzése céljából.128 A kapcsolatfelvétel már csak azért is fontos, mert azt bizo­nyítja, hogy az erdélyi diplomáciai igen aktív volt, és a különböző forrásokból az oszmán belpolitikai helyzetről beérkező hírekre nemcsak késedelem nélkül rea­gált, hanem azokat rögtön meg is próbálta kihasználni a maga számára. A kezére 125 Ennek persze az is oka volt, hogy a megígért segítség nem érkezett meg. A temesvári fiaskó ugyanakkor Zsigmondot csak félig kompromittálta a török szemében, hisz a hadjáratot nem ő vezette. Ennek ellenére a retorzió csak idő kérdése volt, amely Várad következő évi ostromával következett be. 126 A pénz II. Fülöptől származott, Carrillo nyilván ezért sietett megnyugtatni Don Guillen spanyol követet, hogy a tárgyalások ellenére nem lesz béke a törökkel. AGS, E 704. 127 A zászlót vivő csauszokkal Mihály megbízottja Vidinben találkozott. Vö. Documente V, 90, (január 7-ei awiso), elfogadásáról vö. június 7-ei velencei követjelentést, Hurmuzaki XII, 301-304. Az őszi időszak erdélyi-török levelezése sajnos nem maradt fenn vagy lappang. 128 Mihállyal és Zsigmonddal párhuzamosan Lengyelország is elküldte követeit A Stanislaw Gulski vezette küldöttséget fényes külsőségek közepette fogadták a portán, bár a követ végül semmilyen konkrétumot nem tudott kicsikarni a szultánból a Moldvával, Havasalfölddel és Erdély­lyel kapcsolatos lengyel igényekkel kapcsolatban. Vö. Niederkorn, 491-492. A fogadtatásról Vö. Fontana konstantinápolyi ferences jelentését, ASV Fondo Borghese III. Vol. 60A, ff. 43r. A lengye­leknek a ligával kapcsolatos elképzeléseiről vö. Leszek Jarminskv. La Polonia di fronte ai tentativi per una lega antiturca sotto demente VIII. In: Odrozenie i reformacja w Polsce. XXXIX, (1995), 107-117.

Next

/
Thumbnails
Contents