Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Péter Katalin: Jobbágycsaládok életvitelének különbözőségei az örökös jobbágyság korában; 16-17. század 549
570 PÉTER KATALIN vegének ismeretében fogalmazta meg a jobbágyság kialakulásáról felállított véleményét. Azt írta, valamikor a 13. század fordulójától kezdtek a földesurak eredetileg szolga rendű embereket személyre szóló szerződéssel jobbágyukká fogadni.64 És gyakorlatilag ezt a gondolatmenetet folytatta jóval később Engel. Négy évtizedes történetírói munka nyomán kialakult ösztönére hivatkozva fogalmazott meg a , jobbágy" szó eredetéről új koncepciót. Előtte köztudottan a mai értelmű , jó" szóból származtatták, és a latin „optimates"-hez hasonlították azzal a különbséggel, hogy az utóbbi nem ment át jelentésváltozáson, míg az eredetileg előkelőket megjelölő „iobagio/jobbágy" értéke a parasztságra átvitt értelmében devalválódott.65 Engel ezzel szemben, illetve ettől eltérően a , jó" szót az ősi magyar „szabad"-dal azonosította. így lehetett szerinte a kora középkori, nagyurat jelentő ,,iobagio"-ból a paraszt „iobagio". Az első a király szabadja volt, a második a földesúr szabadja.66 Szűcs és Engel értelmezésében benne van a földesúr/jobbágy viszony kölcsönössége: a paraszt-jobbágy művelhető földterület, a későbbi telek fejében bizonyos szolgáltatásokra kötelezi magát, ahogyan korábban az úr-jobbágy bizonyos uradalmak fejében szolgálatra kötelezte magát a királynak. Szűcs Jenő az európai fejlődést elemző munkájában a szolgálat elfogadásának gesztusát is leírta. Azt mondja, Magyarországon a középkorban a familiáris fogadalmának kiegészítő gesztusa alighanem a kézfogás volt. Másutt, így például Franciaországban úr és hűbérese térdre ereszkedett, a hűbéres összetett kezét az úr kezébe helyezte, és kölcsönösen megcsókolták egymást, vagy Oroszországban a vazallus földre borult fogadott ura előtt.67 A 16-17. században Magyarországon még megvolt a jobbágynak, vagyis a telektulajdonosnak a földesúri függésben élő más elemektől megkülönböztetett státusa, megvolt a 16-17. századi jobbágy és ura között a kézfogás gesztusa, és megvolt a telek adományozása. A szimbolikus és reális viszonyoknak erre az egész együttesére furcsa, zavaros történetben vannak közvetlen és közvetett, de mindenképpen kétségtelen bizonyítékok. Legfeltűnőbb közöttük a kézfogás. A forrás szövegösszefüggése szerint nem kivételes okból, hanem szokásszerűen pecsételte meg vele valaki jobbágyságra állását. Német Jakab, akit Takách Jakabnak is neveztek, 1630. június 13.-án nyilatkozatot tett az Ostffy birtokok úriszéke előtt. Szavait így írták be a jegyzőkönyvbe: „Megmaradok én az őkegyelme szárnya alatt örökös és szolgáló jobbágyul firul fira, mivel gyermekségemtől fogva itt nevelkedtem föl, és őkegyelmének adtam legelsőben be jobbágyul is magamat." Az ügy előzményeként az derül ki a jegyzőkönyvből, hogy Német már előzőleg elkötelezte magát a jobbágyságra „kezét beadván," vagyis kézfogással. Azért tette, mert mint a földesúr, Ostffy Tamás „szegődött szolgája" sokat lopott, és „böcsületes emberek, szomszédok kérésére" az örökös jobbágyság vállalásával tért ki a várható büntetés elől. Foga-64 Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. Századok 115. 1981. 1-2. 3-65; 263-319. 65 A magyar nyelv történeti etimológiai szótára. Főszerk. Benkő Lóránd. II. Budapest, 1976. 276-277. 66 Engel Pál: Szent István birodalma. História Könyvtár. Budapest, 2001. 80; 151. és passim. 67 Szűcs: Régiók 61-63.
