Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Péter Katalin: Jobbágycsaládok életvitelének különbözőségei az örökös jobbágyság korában; 16-17. század 549
550 PÉTER KATALIN Ezeknek az embereknek az őseiben, a jobbágyokban nem igen lehetett mást, mint hasonlóan szegény, megalázott és kiszolgáltatott lényeket feltételezni. Talán ezért alakult úgy a helyzet, hogy a magyar történetírásban a kétpólusú, kizsákmányolásra épült mezőgazdasági társadalom képe nagyon korán, az engelsi befolyástól függetlenül jelent meg. Jellemzőnek tartom ebből a szempontból Hóman Bálintnak a jobbágyság kialakulásáról adott képét. Hómannál kevés magyar történész állt távolabb a marxizmustól, mégis alapvető ellentéteket ír le, „szomorú folyamat" vezetett szerinte az 1514-es törvényhez, és használja a „kizsákmányolás" fogalmát.3 Mindezzel szemben nem azt akarom állítani, hogy a 16-17. századi örökös jobbágyság idill lett volna. Inkább Marxnak és Max Webernek a kapitalizmust megelőző társadalmi formációk laza, „természetes" voltáról szóló tételeire utalok. Az örökös jobbágyság bizonyosan nem hasonlított a szegénységgel, nyomorral és kiszolgáltatottsággal jellemezhető agrárproletariátus viszonyaira. Nem azért volt lényeges különbség, mert az örökös jobbágyság idején éltek gazdag jobbágyok; gazdag parasztok voltak az agrárproletariátussal ellenkező végleten is. Az eltérés a személytelenül kapitalizálódó nagybirtokkal szemben a földesúr és jobbágy kapcsolatának kölcsönösségében volt. Werbőczy, akit pedig a hatalom kisajátítóinak képviselőjeként tartunk számon, rendkívül kiélezett szituációban írta le, az 1514-ben tanácskozó országgyűlés pedig elfogadta: „a parasztok nélkül a nemesség keveset ér."4 Ezekből a meggondolásokból kiindulva próbáltam megérteni az örökös jobbágyság mibenlétét. A történetírás 16-17. százada A 16-17. század furcsa módon lett homogén korszak a magyar jobbágyság történetében. Először Acsády Ignác írt róla úgy, mint a jobbágyok életének legmozgalmasabb, egyben legtanulságosabb idejéről.5 Aztán a magyarországi jobbágyság történetéről írt összefoglalásában nem alkalmazta ezt a tagolást, mert időrendet követett ugyan, de öt tematikus egységet állított fel.6 így a 16. század első fele és a 17. század vége külön-külön egységbe került. Úgy látszik azonban, a 16-17. századról szóló tanulmányának nagyobb hatása volt. Két, egymástól történelemszemléletében nagyon eltérő kutató, Takáts Sándor és Szabó István is — mint közismert dolgot — szinte szó szerint megismételte Acsádynak a 16-17. század mozgalmas és tanulságos voltáról szóló szavait. Takáts Sándor, akit ma a mikrotörténet művelőjének tekintenénk, a korszak változatos volta alapján azt a következtetést vonta le, hogy az akkori jobbágyságról nem lehet általánosan érvényes képet rajzolni.7 О később sem fogott társadalomtudományi igényű vállalkozásba. Szabó István viszont, aki szintézisteremtő alkat 3 Hóman Bálint: Magyar történet II. Harmadik könyv: XV század: Hóman Bálint és Szekfű Gyula: Magyar történet I-V Budapest, 1936. 280-282; 444. 4 rusticitas sine qua nobilitas parum valet: 1514. 14. tc. 5 Acsády Ignác: Közgazdasági állapotaink a XVI. és a XVII. században. Budapest, 1889. 6 Acsády Ignác: A magyar jobbágyság története. Budapest, 1948. Először 1906-ban jelent meg. 7 Takács Sándor: A magyar léhen és a holden: Emlékezzünk eleinkről. Genius é.n. 285-330.
