Századok – 2003

TANULMÁNYOK - Péter Katalin: Jobbágycsaládok életvitelének különbözőségei az örökös jobbágyság korában; 16-17. század 549

Péter Katalin JOBBÁGYCSALÁDOK ÉLETVITELÉNEK KÜLÖNBÖZŐSÉGEI AZ ÖRÖKÖS JOBBÁGYSÁG KORÁBAN, 16-17. SZÁZAD Bevezetés Az örökös jobbágyság fogalmának értelmezéséről adok elő egy ötletet ebben a dolgozatban. Nem lehet új koncepciónak nevezni, mert egyrészt nincs általánosan elfogadott értelme az örökös jobbágyságnak, vagyis nincs mihez képest újat írni, másrészt nincs koncepcióm. Manapság nem szokás koncepciókat fogalmazni, de ha akarnék sem tudnám egyelőre megtenni. Elöljáróban jelzem, hogy szerintem a jobbágyságnak a szakirodalomban élő képét erősen befolyásolták a kép keletkezésének körülményei. Magyarországon az 1930-as években alakult ki a jobbágyság története iránti modern érdeklődés. Ugyanakkor, amikor a társadalom figyelme a szerencsétlenül végbement jobbágyfelszabadítás és a nagybirtokra szorult iparosodás következtében nincstelenné vált agrárproletariátus helyzetére fordult. A paraszt a nyomor fogalmát idézte fel, mert tömegeiben tényleg nincstelen volt. A falukutató mozgalom a tárgyilagos szociológia igényével nyúlt a parasztság problémáihoz. Mindenek előtt az „egykézés" felmérése kavart nagy intellektuális viharokat. Kovács Imre a várható pusztulás tüneteként értelmezte azt, hogy a sok gyermek szülésének valaha volt szokását bizonyos vidékeken az egyetlen gyermek megtartására irányuló gyakorlat váltotta fel. És a gyakorlat szenvedő alanyait, a baranyai asszonyokat, „akik a méhükben ölik meg a nemzedékek hoszszú sorát", „élő koporsók"-nak nevezte. „Negyven-ötvenéves korukban már derékban kettétörve, görnyedt vállal és háttal, szétesett farral, kifordult csípővel és lábakkal járnak az utcán...", írta róluk.1 Szabó Zoltán az ország egy másik részének, a Mátra alatti vidéknek döbbenetes állapotait vette számba. О — nagyon sok más mellett — az egyén teljes kiszolgáltatottságán belül az egyéniséget vagy az önállóságot tökéletesen kiszipolyozó család uralmát írta le. Mert azt tapasztalta: „A tardi ember egész életében a családnak dolgozik, még egy-két átmeneti esztendő sincs az életében, mikor egyedül a maga gazdája lenne. Amíg megnősül, a szülei számára hozza a keresetet, amiből a falun kívül a maga passziójára alig költ; mikor megnősült, a maga családjának. A tardi ember életének minden napján családtag."2 1 Kovács Imre: A néma forradalom. Budapest, 1937. 68-76. 2 Szabó Zoltán: A tardi helyzet. Budapest, 1936. 167.