Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Erdélyi Gabriella: Gyónás és áldozás a késő középkorban 525
530 ERDÉLYI GABRIELLA Tamás ugyanakkor joggal bízott abban, hogy kérése meghallgatásra talál a gyóntatóhivatalnál, hiszen fia — mint mondja — húsvét idején meggyónt. Ezáltal pedig a lateráni zsinatnak az a határozata nem sújtotta, amely a kötelező húsvéti gyónást és áldozást mulasztókat kizárta a templomokból, s az időközben elhunytaktól megtagadta a keresztény temetést.29 De vajon a húsvéti gyónás elvégzését illetően is kivételes volt László esete? A késő középkori Nyugat-Európában — állítják a téma kutatói — az egyházi előírás és a gyakorlat egybeesett: a hívek általában évente egyszer, húsvétkor áldoztak, amit gyónásuk előzött meg.3 0 A hazai elvárások az egyetemes egyházi rendeletek szellemében fogantak: „a nagyböjt idején figyelmeztessétek a népet, hogy készüljenek a gyónásra és az áldozásra, hogy a feltámadás napjára mindenki meggyónjon és megáldozzon" - utasította papjait a veszprémi püspök 1515-ben.3 1 A gyakorlat — szerény adataink tükrében — megfelelt az előírásoknak. • A szentszéki bíróság előtt a körmendi kolostor ügyében kihallgatott harminchat világi tanú három kivétellel a húsvéti gyónása és áldozása elvégzésére vonatkozó kérdésre úgy felelt, hogy „idén, húsvét ünnepe körül gyónt és áldozott".3 2 Szavaik a kötelező minimum teljesítését erősítik meg, miközben nem zárják ki a többszöri gyakorlatot sem. Késő középkori egyházmegyei zsinataink változatlanul ismétlődő megjegyzése mégis arra utal, hogy az évi egyszeri áldozás volt szokásban.3 3 Egy rendkívüli eset kapcsán ugyanakkor megtudjuk, hogy a and Reformation Thought 10.) 326-330.; Eamon Duffy. Stripping of the Altars: Traditional Religion in Reformation in England, 1400-1580. New Haven, 1992. 299-376.; E. Cohen: i. m. 134-145. 29 Ld. az 1. jegyzetet. 30 A gyónás gyakoriságára vonatkozó konkrét adatok, eredmények áttekintésére Id. Thomas N. Tentlev. Sin and Confession on the Eve of the Reformation. Princeton, 1977. 70-82.; Virginia Reinburg: Liturgy and the Laity in Late Medieval and Reformation France. Sixteenth Century Journal 23 (1992) 539-541.; M. Rubin-, i. m. 147-154. 31 A veszprémi egyház 1515. évi zsinati határozatai. Kiad. Solymosi László. Budapest, 1997. 98. Az áldozás korabeli megnövekedett jelentőségét jól mutatja, hogy a veszprémi egyházmegyei zsinaton a 15. századi zsinatok közvetítésével átvett 1382-es esztergomi szinodiális könyvhöz csatolt saját határozatok, kiegészítések között a legrészletesebb a két szín alatti (!) áldozás szertartásának leírása (az idézett rész is ebből való). De ezenkívül is a szentségekről szóló átvett részekben szintén a gyónás és az áldozás kapcsán találjuk a legtöbb (nem jelölt) kiegészítést. Vo. Uo.: Bevezetés, 38, 58. jegyzet. A középkori egyházmegyei zsinatok határozataira ld. Erdő Péter. Egyházjog a középkori Magyarországon. Budapest, 2001. 19-88. A középkori egyházmegyei zsinatok gyakorlati aspektusaira ld. Alexander Szentirmai-. Die ungarische Diözesansynode im Spätmittelalter. Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Kanonische Abteilung 47 (1961) 266-292. Ahol az alábbiakban a veszprémiek saját rendelkezéseire — tehát nem a „törzsanyagot" képező 1382-es és 15. századi egyéb kiegészítésekre — utalok, azt mindig jelölöm (kiegészítés). 32 „Se confessum et accepisse sacramentum Eucharistie anno presenti circa festum Pasee". BAV Barb. Lat., vol. 2666, fol. 105r. Ez Rádóci Mihály vallomásában olvasható pontosan így, de a többiek szavai csak formailag térnek el ettől. 33 „cum semel in anno fideles communicare consueverunt, parochianos vestros praemonete [...]". A veszprémi egyház i. m. 60. Vö. az 1382-es esztergomi, 1450-es esztergomi, 1460-as szepesi, 1493-as esztergomi, 1494-es nyitrai rendelkezésekkel: Leges ecclesiasticae regni Hungáriáé et provinciarum adiacentium. I—III. Ed. Ignatius Batthyany. Albae Carolinae-Claudipoli, 1785-1827. 260-278 (1382), 546-566 (1493). Sacra Concilia Ecclesiae Romano Catholicae in Regno Hungáriáé celebrata ab anno Christi MXVI usque ad annum MDCCXXXIV I-П. Ed. Carolus Péterffy. Posonii, 1741-742. I. 192-211 (1460), 258-297 (1494); Constitutiones synodales almae ecclesiae Strigoniensis A. D. MCCCCL. Ed. Dankó József. Strigonii, 1865.
