Századok – 2003

KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT KOSÁRY DOMOKOS (Mucsi Ferenc) 511 - Magyar évszázadok {Sipos Balázs) 519

520 KOSÁJRY DOMOKOS KILENCVENÉVES 520 tartanak fontosnak mesterük, példaképük addigi pályából - saját pályájuk alakulása szempontjából. A Magyar évszázadokból erre a legszemléletesebb példa talán Glatz Ferencé és Klaniczay Gáboré. A professzor urat a Magyar Tudományos Akadémia élén követő Glatz két szempontból közelíti meg ezt a kérdést. Az előszóban a „meleg emberi viszony" fontosságáról ír, amely őt (valamint Engel Pált és Szakály Ferencet) Kosáry professzor úrhoz fűzte, fűzi: azokra az alkalmakra (is) emlékezik, amelyek során lehetősége nyílt az „európai műveltség- és viselkedési formák" „megfigyelésére", „eltanulására". Továbbá arra: a személyes kötelék egyik szála az a közös felfogás, hit, hogy „a történelem- és a jelenszemléletben" nélkülözhetetlen „az európai, sőt világtörténelmi látószög" (7.). Glatz Ferenc („második lépésben") éppen ezért olyan írást választott a kötetbe, amelyben a magyar történelmet és történetírást egyaránt a tágabb, regionális szempontból közelíti meg, és amelyben hangsúlyozza a regionális történetszemlélet alakításában Kosáry Domokos szerepét. (A történetírás válaszútja Közép-Kelet-Európában. Szinkron a történelemben, aszinkron a történetírásban című tanulmányban ugyanúgy olvashatunk a közép-kelet-európai népek párhuzamosan futó történelméről, ahogy többek között arról az útról is, amely a nemzetállami szempontokat érvényesítő, a feladatában a nemzeti közösséghez való tartozás erősítését célzó történetírástól vezet a modern gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténetig.) Ugyanezt (a professzor úr hatását munkáin és személyes segítségén keresztül) ismerhetjük meg Klaniczay Gábor: Vázlat az európai középkorról című írásából, amely ráadásul szintén az európai és a magyar nézőpont elválaszthatatlanságát, fontosságát hangsúlyozza. Ez a két (valójában három) írás a könyv több szempontból hangsúlyos része: azért is, mert kijelöli, hogy a Magyar évszázadok egyik fő törekvése a regionális, a magyar és az európai szemléiét egységes érvényesítése, ami a tanulmányok közötti egyik lehetséges kapcsolatot biztosítja. Erre a szálra fűzhetjük fel — igaz, más-más okok miatt — Kristó Gyula, Fodor Pál, Szakály Orsolya, Gergely András, Ormos Mária és Juhász József tanulmányát is. És ide sorolhatjuk azokat az írásokat, amelyekben nem ennyire hangsúlyosan ugyan, de, legalább jövőbeni programként, esetleg a feldolgozott téma egyik „elágazásaként", tetten érhető ez a megközelítés vagy a regionalitás kérdése a magyar történelemben: erre példa Pálffy Géza, Pók Attila, Katus László, Romsics Ignác vagy Pritz Pál munkája. Hiszen a francia államkormányzati reformok XIII. századi Magyarországra gyakorolt hatásainak összehasonlító elemzése (Kristó Gyula) ugyanúgy az európai és magyar szempont egyidejű érvényesítése, mint annak leírása, hogy milyen következményei lettek egy „saint-simonista francia bank" magyarországi megjelenésének (Katus László). Ha további kapcsolatokat keresünk a kötetbe rendezett írások között, akkor szembetűnő, hogy több dolgozat is érinti-tárgyalja a „történész és kora" kérdését. Ez a téma már szerepel Glatz Ferenc tanulmányában is, amely lényegében vitaindító „a regionális történetszemléletről, annak szakmai indokoltságáról és napi politikai hasznáról" (13.), és amely az európai távlatok kihívásainak kérdését is érinti (17.). Ebbe a csoportba is tartozik Romsics Ignác alapos historiográfiai tanulmánya a Horthy-rendszer jellegéről-megítéléséről, Gyurgyák János Szekfű