Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Orosz László: Népiségkutatás a nemzeti érdekek ütközőpontjában. A két világháború közötti tudománypolitika Fritz Valjavec és Mályusz Elemér kapcsolatában : 43
48 OROSZ LÁSZLÓ kritikák pedig csak még inkább segítették németországi érvényesülését, publikációinak a német tudomány általi recepcióját.1 3 E szemléletmódbeli különbségek, melyek a 30-as években megkapaszkodó politikai kurzus elvárásaihoz igazodva esetleg meg is könnyíthették nem egy feltörekvő, fiatal tudós számára a boldogulást, egy tudományos folyóirat nemzetközi karakterének kialakításán fáradozó szerkesztő számára viszont éppen nem az áhított kooperáció megteremthetőségének előmozdítása irányába hatottak. Jól példázza ezt az ellentmondást Valjavec kiterjedt korrespondenciája, melyben a célszemély politikai hovatartozásának gondos feltérképezését követően a legkifinomultabb manőverek felvonultatása követhető nyomon1 4 , aszerint, hogy a folyóiratban való közreműködés kicsikarását stratégiai feladatként szívügyének tekintő, s e célnak valóban lelkiismeretesen (akár személyes averzióit is félretéve) eleget tenni kívánó szerkesztő a kiszemelt tudós megnyerése céljából mely irányvonal kidomborításának célszerűsége mellett határozott. E rendkívül kényes egyensúlyozás nagyfokú precizitást és összehangoltságot követelt meg, melynek folyamatos és zökkenőmentes fenntartása a feladatkör vállalásával tulajdonképp mélyvízbe csöppent Valjavec kivételes talentumát és munkabírását igazolja. A gyanakvó és a német völkisch-kutatás szekerét tolni nem kívánó délkelet-európai kollégák 13 A gyors ütemű németországi karrierépítést jelentős mértékben elősegítették azok a magyarországi recenziók, melyek Valjavec munkáiban az előretörő „völkisch" gondolkodásmód tetten érhetőségét nehezményezték, s bennük a német népiségtudomány sablonjaira, köztük pl. Valjavec közeli barátjának, Harold Steinackernek bizonyos gondolataira ismertek rá. Vo. mindehhez a későbbiekben tárgyalandó bírálatokat Mályusz Elemér, Pukánszky Béla, Csapodi Csaba, Kósa János stb. tollából. Harold Steinacker történetírói munkásságához vö. Tokody Gyula: Edmund és Harold Steinacker a német Südostforschungban. In: Századok 131 (1997), 677-722. 14 Valjavecnek a Südost-Forschungen szerkesztőjeként követett módszereiről, s a lap nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolása terén kifejtett erőfeszítéséről kitűnő áttekintést ad a Südost-Institut történeti részlegének vezetője, Kari Nehring közlésében megjelent forrásmunka, mely Szekfű Gyula és Valjavec levelezésének egy rövid — 1934 és 1936 közötti — szeletén keresztül (Zu den Anfangen der Südost-Forschungen. Der Briefwechsel von Fritz Valjavec mit Szekfű Gyula 1934-1936. In: Südost-Forschungen 50 (1991), 1-30.) a német népiségkutatás nemzetközi kapcsolatrendszerének — a legtekintélyesebb két világháború közti magyar történész presztízse segítségével történő — bővítési folyamatát követi figyelemmel. Délkelet-Európa szakmai közéletének figyelme ekkor irányult újra Fritz Valjavec személyére és munkásságára. A kifejezetten figyelemfelkeltő szándékú közlemény hatására felpezsdülő érdeklődés eredménye magyar oldalról Tilkovszky Lóránt említett — elsősorban Valjavec politikai és népinémet kapcsolatait feltáró — tanulmánya, valamint újabban Orosz László: Fritz Valjavec (1909-1960) és a Délkelet-Európa-kutatás. In: Századok 135 (2001), 635-648. Nehring forráspublikációja Ш. annak bevezető tanulmánya jelen munkának is legfontosabb iniciatívája volt, a most közlendő Mályusz-levelezés ugyanis épp a Südost-Forschungenben közzétett Szekfű-levelezés paralelje gyanánt ugyanannak a problémakörnek egy másik szegmens felől történő megközelítésére vállalkozik. Arra nevezetesen, hogy a népiségtudományi szemléletmódot következetesen elutasító, s ezen nézetével a hivatalos magyar történettudomány — csaknem — egészének utat mutató Szekfűhöz képest milyen más hozzáállással közelít a népiségtörténeti irányzatot felvállaló, sőt azt meghonosítani kívánó Mályusz a német népiségtudomány prominens folyóiratához, ill. annak szerkesztőjéhez. Míg Szekfű tisztán szellemtörténeti orientációja a hagyományos német historizmus lassan háttérbe szorított ill. ellehetetlenített képviselőivel szimpatizált, s elvi alapon (politikai aggályoktól is kísérve) utasította el a Valjavec lapját is mozgató irányzat közeledését, addig Mályusz a módszertanilag ugyan rokonnak érzett, ám politikai-ideológiai végkicsengésében tőle (is) mérföldes távolságra lévő német népiségtudomány orgánuma irányába kellett hogy véleményt formáljon. Ennek ellentmondásai és buktatói jól kiegészítik azt a képet, amit Szekfű konzekvensen tartózkodó magatartásának dokumentálása alapján Kari Nehring munkájából nyerhettünk.