Századok – 2003
VITA - Révész László: Válasz Balogh László észrevételeire 477
484 VITA valószínű, hiszen e szokásokat az eurázsiai steppék népei évezredeken keresztül gyakorolták a szkítáktól a hunokon át a mongolokig. Minderre bőséges történeti és néprajzi példákkal szolgált László Gyula már több mint fél évszázada.1 7 Azt viszont szeretném megjegyezni, hogy az a szövegrész, ahol az említett utalás található, csupán egy fikció, hangulati felvezetés a 225. oldal elejétől a 226. oldal első bekezdésének a végéig. A lassan feledésbe merülő temetők, a sírok fölött átvonuló ellenséges csapatok éppúgy ebbe a körbe tartoznak, mint csontokat kiszántó földmíves vagy a leleteket vizsgálgató tanító képe. Szándékosan törekedtem ugyanis arra, hogy a magvasabb mondanivalót időnként kisebb történetekkel vagy más hangulati elemekkel szakítsam meg, hogy az olvasó kissé oldottabb hangulatba kerüljön. Ez adja meg a könyvnek azt a ritmusát, amire a Recenzens a jelek szerint nem figyelt fel. Ami a Szent István elleni merényletet illeti, a magyar történetírásnak már legalább Hóman Bálint óta van egy olyan vonulata, amely az esemény mögött a kazár szakrális királygyilkosságig visszanyúló hagyományt keres.1 8 Lehet, hogy a Recenzes szerint érdemes megjegyezni, hogy „Györffy György nem egy Gesta Ungarorum című műből fordította le az Almos erdélyi megöléséről tudósító szövegrészt." Talán elhiszi nekem, hogy ezzel az alapvető kérdéssel magam is tisztában vagyok. Csupán arra szeretném felhívni a figyelmét: a kérdéses szövegrészt a MEH alapján közöltem, ahol — minő meglepetés! — Györffy megjelölése alapján A magyarok története (Gesta Ungarorum)-ként szerepel a forrás.1 9 Ami Árpád halálának dátumát illeti, e tekintetben valóban nem áll rendelkezésünkre egyéb forrás, mint a kronológiai téren (is) pontatlan Anonymus. A probléma csak az, hogy én sehol nem helyeztem 907-re ezt az eseményt (sajnos a Recenzens is elmulasztotta megjelölni, hogy melyik oldalon találta az általa hosszasan kifogásolt állítást). Könyvem 145. oldalán is csak Árpád 907 körül bekövetkezett halálát említettem, pontos évszám megjelölése nélkül. Tarcal kérdésében sajnos meg kell állapítanom, hogy a Recenzens egészen egyszerűen csúsztat, s olyan szándékokat és kijelentéseket tulajdonít nekem, amelyeket sohasem tettem. Eredeti szövegem ugyanis így hangzik: „Aligha tekinthető ugyanis puszta véletlennek, hogy az anonymusi helyek egy részén igen jelentős honfoglalás kori leletek kerültek elő. Hogy a szerencsi hegyen nyugvó gazdag férfiúnak volt-e valami köze Árpád fejedelem vélt ottani táborozásához, vagy a Gestában említett pályadíjért száguldó Tarcal vezérnek a tarcali hegyen talált, valóban vezéri gazdagságú sírhoz, azt talán már soha nem fogjuk megtudni. Anynyit azonban valószínűnek tarthatunk, hogy a nevezetes honszerző személyiségek emlékét haláluk után évszázadokkal is őrizték a legendák, talán még a sírjuk helyét (és a többi pogány temető helyét) is ismerték a kései utódok." (34-35. o.) Tehát: nem állítottam, hogy az említett hegyet az anonymusi Tarcal vitézről nevezték el, soha nem „szerettem volna" az 1894-ben talált sírt Tarcal nyughelyeként 17 László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Budapest 1944. 450-498. 18 Az eseményekről részletesen: Györffy György: István király és műve. Budapest 1977. 374-381, további részletes irodalommal. Az eseményt a könyvemben leíró szófordulatokról én egy szóval sem állítottam, hogy azok valamely korabeli forrásból származnának. Ez ügyben kár volt a könyvespolchoz iparkodni. 19 MEH 129-132, hasonló címen még a tartalomjegyzékben is: 354.
