Századok – 2003

VITA - Révész László: Válasz Balogh László észrevételeire 477

VITA 483 mára borzasztó dolog ilyesmit olvasni, mégis megkockáztatom: mondanivalóm lényegét nem érintette, hogy az adott szövegrészlet Ibn Rusztánál, Gardézinél vagy éppen Marvazi munkájában maradt meg. Nem gondolom, hogy nekem filológiai vitákba kellett volna bonyolódnom e könyvem lapjain, hiszen azok mondandóm lényegét nem befolyásolták. Arra viszont határozottan kíváncsi lettem volna, hogy a forrásrészletekkel kísért megállapításaim velejéről mi a Recenzens véleménye. Nagy kár, hogy ez még egy utalás szintjén sem derül ki írásából. Ami a 942. évi hispániai kalandozás nyomán lejegyzett magyar személyneveket illeti, csalódást kell okoznom a Recenzensnek, ugyanis feltételezésével ellentétben itt Elter István fordítását használtam, mégpedig A honfoglalás korának írott forrásaiban közölt szöveget.12

A személynevek feloldásánál pedig azt a változatot közöltem, amelyre e mű lábjegyzeteiben1

3

Elter hivatkozott mint lehetséges variánsra, amelyeket viszont egyértelműen elvetett (pl. Alpár-Laber), azokat magam is figyelmen kívül hagytam. Könyvem adott helyén pedig — jóllehet egyébként nem alkalmaztam lábjegyzeteket — kifejezetten felhívtam az olvasók figyelmét arra, hogy a magánhangzókat nem jelölő arab írásból több név igen nehezen rekonstruálható, s több megfejtési kísérlet is létezik. E helyütt szeretnék egy megjegyzést is fűzni az Ibn Hajján kérdéshez. A kézirattal kapcsolatban ugyanis az azzal foglalkozó szerzők ismételten hivatkoznak arra, hogy az több helyütt milyen nehezen olvasható, elmosódott, károsodott, s a központozás körüli kérdőjelek a facsimile tanulmányozása segítségével sem oszlathatók el: gyakran nem dönthető ugyanis el az, hogy nem a hátoldal valamelyik írásjelének a tintája üt-e át a lapon. Ennek ismeretében számomra döbbenetes, hogy a korai magyar történelem e kiemelkedő fontosságú forrását szakképzett magyar kutató eredetiben még soha nem vizsgálta, pedig a kételyek csakis így lennének eloszlathatok. Nem a társtudományok képviselőitől kellene számon kérni azt, hogy az íróasztal mellett született feloldások közül melyiket fogadják el, hanem az alapkutatást kellene elvégezni.14

Hosszas fejtegetésre adott alkalmat a Recenzensnek az a fél mondatom, mely az etelközi magyar szállásokat ért besenyő támadás okozta veszteségekről szól. Nos, Bíborbanszületett Konstantin évtizedekkel az esemény után írott sorai arról tudósítanak, hogy utóbbiak „családjaikat teljesen megsemmisítették,"1

5

a 14. századi krónikakompozíció — Györfiy által a besenyő támadás emlékének vélt — híradása szerint pedig „...a sasok (régi magyar nyelvben besék) úgy zúdultak le rájuk a fákról, mint a legyek, s barmaikat és lovaikat elpusztították..."16 Nem egészen értem, hogy az általam leírtakkal kapcsolatban hol itt a probléma? Ami a VIII. fejezet bevezetőjeként szereplő mondatokat illeti, abban a Recenzensnek igaza van, szerencsésebb lett volna Juliánussal kapcsolatban azt írnom, hogy e halottas szokásokat láthatta, nem pedig látta, hiszen ez ilyen formában valóban nincs benne a forrásban. Az, hogy ilyesmit láthatott, több mint 12

HKÍF 61-66. 13

HKÍF 175-182. jegyzet. 14

E kérdés megítéléséhez alapvető Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép. Budapest 1996. 319. (a továbbiakban: Róna-Tas 1996.) 16

HKÍF 128. 16

Györffy György: Honfoglalás, megtelepedés és kalandozások. In: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Bartha Antal-Czeglédy Károly-Róna-Tas András. Budapest 1977. 130.