Századok – 2003

VITA - Révész László: Válasz Balogh László észrevételeire 477

VITA 477 ismertetett hibák tükrében a szerző is osztani fogja az árnyaltabb fogalmazást szorgalmazó megállapításaimat. A magyar őstörténet számos megoldatlan kérdésében csak a különböző tudományterületek együttműködése hozhat megoldást. Ehhez pedig nem csak a forrásokat kell tiszteletben tartani, hanem egymást is. Révész László VÁLASZ BALOGH LÁSZLÓ ÉSZREVÉTELEIRE A magyar honfoglalás 1100., illetve a keresztény magyar állam megalapításának 1000. évfordulója kitűnő lehetőséget biztosított a korszak kutatói számára, hogy konferenciákon, tanulmánykötetekben, önálló monográfiákban vagy éppen kiállítási katalógusok lapjain összegezzék azokat az ismereteket, amelyek népünk 9-11. századi történetéről a rendelkezésünkre állnak és azokat az eredményeket vagy hipotéziseket, amelyek ezen ismeretek birtokában a kutatás jelenlegi állása szerint megfogalmazhatók vagy felvethetők. A tárgyalt korszakot illető, Balogh László (továbbiakban: Recenzens) által is említett kiadványbőség oly mértékű, hogy ahhoz talán csak a honfoglalás millenniumának, a 19-20. század fordulójának könyvtermése mérhető. Ez egyrészt rendkívül örvendetes, hiszen így könnyen lemérhető, hogy egy-egy tudományág illetőleg annak egy-egy képviselője milyen eredményekre jutott, mit tart a korábbi kutató-generációk munkásságából továbbra is vállalható és továbbfejleszthető értéknek, s mi az, ami napjainkra elavulttá, meghaladottá vált. Gyanítom, rendkívül tanulságos olvasmány kerekedne ki abból, ha valaki vállalkozna egy ilyen összegezés elkészítésére. Az már más kérdés, hogy e kiadványdömping a tekintélyes mennyiség mellett valójában milyen minőséget képvisel, s ezen a téren már komolyabb problémákat látok. Viszonylag csekély ugyanis azon történész, régész, nyelvész, antropológus, néprajzos, művészettörténész kutatók száma, akik a tárgyalt korszak problematikájához érdemben hozzá tudnak szólni, így aligha véletlen, hogy az elmúlt évtized konferenciáinak résztvevői, tanulmányköteteinek vagy tematikus folyóiratszámainak munkatársai, monográfiáinak szerzői között rendre ugyanazokkal a nevekkel találkozunk. E viszonylag szűk kör tagjai felé többnyire udvarias felkérés formájában ugyan, de elvárás volt a részvétel s az attól el nem választható szereplési- vagy íráskényszer. Mindez óhatatlanul a színvonal rovására ment. Havonta vagy akár félévenként is képtelenség komolyan megalapozott új eredményekkel előállni, s ez többnyire a szerzők korábbi gondolatainak monoton ismétléséhez vezetett. (Félreértés ne essék: ez alól a saját munkáim egy részét sem tekinthetem kivételnek.) Komolyabb problémának látom viszont, hogy a fentiek következtében a kutatók (tisztelet a kivételnek) gyakran „elbeszélnek" egymás mellett. Komoly, megalapozott vitára ritkán került sor (több konferencián erre nem is adtak a szervezők lehetőséget, vagy ha mégis, a szűkre szabott időben érdemi polémia nem alakulhatott ki), s a fehér hollónál is ritkább jelenséggé vált a vitapartner érveinek körültekintő mérlegelése vagy netán elfogadása. Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk azon, hogy a megjelent művek közül vi-