Századok – 2003
KISEBB CIKKEK - Veszprémy László: Adémar de Chabannes krónikájának magyar vonatkozásai. Textus és Kontextus 459
466 KISEBB CIKKEK zését kommentálva „12. századi zavaros betoldásról" ír, Queríurti Brúnó „Szent Brúnó" nevét minden további nélkül tudomásul veszi, Géza fejedelemnek a keresztségben kapott „István" nevének pedig feltétlen hitelt ad s beépíti fejtegetéseibe.29 Sajátos módon, a modern kritikai kiadás is Györfíy némileg elavult véleményét idézi, s csak pótlólag utal a megváltozott magyarországi vélekedésre.30 Bizonyos, hogy Adémar nem érdeklődött Magyarország iránt, ami a ránk vonatkozó adatok hitele szempontjából biztató jelnek tekinthető. Gombos is regisztrálta, hogy krónikája korábbi szerkesztésében csak annyi állt, hogy „kiérdemelte, hogy Magyarország népeit annak királyával együtt Krisztus hitére térítse", amit a „C" variánsban elhagyott, s helyette szőtte be a német-magyar viszonyra vonatkozó hosszas fejtegetéseket.31 Semmi érdeke sem fűződött ahhoz, hogy a magyar vonatkozású adatokon bármilyen irányban is változtasson. Az ország mint a III. Ottó kori keresztény birodalom része került látókörébe, s ennek megfelelően is mutatja be. Forrását illetően bizonytalanságban maradunk, hiszen a földrajzi távolság okozta tájékozatlanságot csak a egyházi kapcsolatok, zarándokok és követek híradásai csökkenthették. Új kapcsolódást jelenthetett, hogy 1025-től az aquitaniai Laronok Jordanus püspök személyében közvetlenül is kapcsolatba kerültek Lengyelországgal.32 Mivel 29 Györffy Gy.: István király im. 145., 132, 70., hasonlóképpen fogalmaz könyve bővített, (Bp. 2000) kiadásában is. Negatív véleményében nyilván támogatta Deér József felfogása, erreld. Gerics J.: Egyház, állam im. 45-46.Géza István néwariánsát Kristó is elfogadja, Kristó: Szent István király im. 26. 30 Legutóbb utalt erre Gerics J. - Ladányi E.: Források im. 220. E tényben szerepet játszhat H. Beumann vélekedése is, aki Györfiyhez hasonlóan határozottan kétségbe vonta a magyar királynak átadott birodalmi lándzsa hagyományát. H. Beumann: Thron und Grab im. 357. az írott források használata III: 31 esetében szinte bizonyosan kizárható, valószínűleg szóbeli összefoglalók, beszámolók juthattak a krónikát lejegyzőnek, bizonnyal magának Adémarnak a tudomására. Adódik az egyébként bizonyíthatatlan lehetőség, hogy maga az országon keresztül vonult Vilmos gróf, vagy kíséretéből lehetett valaki az informátor talán a III: 65-ben leírtakon felül is, de nagyobb a valószínűsége, hogy a magyarországi hírek valamiképpen összekapcsolódtak A-dalbertről és Queríurti Brúnóról szóló, német területről származó hírekkel.33 A Brúnó-féle hagyomány és a „fekete magyarok" említésének kapcsolata ezt meglehetősen egyértelműen támasztja alá. A-mennyiben így lett volna, ismét a korai lejegyzés mellett szól, hogy Adalbert magyarországi térítő szerepére semmi utalás nem történik, noha a későbbiekben, különösen a 12. században ez elképzelhetetlen lett volna.3 4 Jellemző, hogy III: 33-ban megismétli a „fekete magyarok" térítésére vonatkozó hírét, ez esetben István királyhoz kapcsolva, amire az alkalmat ismét a birodalmi hírek kínálják: beszámol III. Ottó haláláról és II. Henrik trónralépéséről. Mindenesetre a zarándokútjárói sikeresen hazatérő (1027 június) Vilmos grófot és kíséretét Limoges-ban és Angouléme-ben ünnepélyes, a Virágvasárnapot idéző körmenettel fogadták, s nehezen hihető, hogy ne faggatták volna ki az út részleteiről.35 31 Ezt már Gombos is regisztrálta, vö. Chronicon 1999-es kiadás, 151.0. Ш: 31-ben. 32 R. Landes: Relies im. 150. 33 H. Beumann, velünk ellentétben, egyenesen úgy gondolja, hogy Ш: 31 gerincét az Adalbert és Brúnó-történet képezte, s ahhoz csak kiegészítésképpen került hozzá a Nagy Károly-történet. H. Beumann: Thron und Grab im. 356-357. 34 Összefoglalóan Veszprémy L.: Szent Adalbert és Magyarország. Historiográfiai áttekintés. Ars Hungarica 26, 1998: 2.sz. 321-338. 35 R. Landes: Relies im. 154-163.
