Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Szende Katalin: Ezüstöv; rókaprém; vászonlepedő. Viselet- és textilkultúra a későközépkori Sopronban; Pozsonyban és Eperjesen 405
VISELET- ÉS TEXTILKULTÚRA A KÉSŐ-KÖZÉPKORBAN 421 magyar nemzetiségű végrendelkező említi: Pozsonyban Czobor Ferenc két vörös színű dolmánya a Szt. Sebestyén testvérület vagyonát gyarapította (745/4, 5), E-perjesen pedig a kivégzett András diák javai közt vettek lajstromba egyet (E. 89/12). Ugyanő birtokolt egy másik, a 16. századtól népszerű, főleg nők által viselt felsőruha-fajtát, a subicát (suppica, E. 89/13) is, amelyről a nadrágokról szólva már megemlékeztünk. Jankó - A későbbiekben janker vagy jankedli néven ismert, férfiak által viselt rövid kabátka, bajor-osztrák eredetű elnevezése elsősorban a Nyugat-Dunántúlról adatolható az újkorból. Kapuvárott magyar neve az „ümögbáttya" volt, mert az inggel együtt viselték.5 3 Forrásainkban csak Pozsonyban találkoztunk három említésével elszórtan a teljes időszakból. Alsóruházat, vászonnemű Női mellény, pruszlik (kurzel, prustl) - A prustl-1 csak a pozsonyi Thomas Ebersperger felesége, Barbara említette két példányban (776/93, 100). Szabásáról nincs adatunk; az egyik darab zöld volt, a másik vászonból készült. Szintén vászon: a középfinom reistein vagy a finomabb welhisch volt az anyaga annak a kizárólag Pozsonyban előforduló női ruhadarabnak, amit kurzel, kutzel, khitzel néven emlegettek, és talán az ujjasokkal állíthatók párhuzamba. Főleg szolgálókra vagy a baráti körben levő lányokra hagyták.54 Hasonló anyagból, de bizonyára ujj nélkül készültek a kötények (furtuch), amelyek pozsonyi és soproni asszonyok ruháit egészítették ki, a derekat összeszorító fűzővel (miderel) és a hajban való szalaggal (pinde) együtt. A női viseletnek ezek a ritkább elemei így már átvezetnek bennünket a vászonruhák, fehérneműk világába. Ing (Phait, toga) - ujjas alsóruha, általában finomabb vászonból, gyolcsból készült, de selyem és pamut anyagú is előfordul. A végrendeletekben persze nem az átlagos egyszerű ingeket említik elsősorban, hanem a különlegesebb darabokat. Ezt mutatják a megkülönböztető jelzők is, amelyek részben az inggel együtt hordott felsőruhára utalnak (joppenphait, seidelphait), részben a használat módjára. A különböző néven említett ingféleségek szabása és viseleti módja eltérő lehetett, ahogyan azt a szóösszetételek jelzik (niderphait, unterstas-phait, prustphait, achselphait). Különösen az utóbbi kettő, az ingmell és az ingváll szerepel sűrűn a hagyatékokban, gyakran ugyanaz az örökhagyó említette párban őket. Az ingváll fehértől eltérő színekben (fekete, vörös) is előfordult. Az önmagukban nem túl nagy értéket képviselő ingeket azért is említették gyakrabban, mert a kelengye fontos részei voltak. Az öröklők között szolgálók, szegények, egyházi javadalmak jóval gyakrabban előfordulnak, mint más ruhaféleségeknél, tág teret engedve a jótékonyságnak, a gondoskodásnak, vagy éppen a társadalmi elvárások teljesítésének. Sopronban a férfiak és nők nagyjából azonos 53 Magyar Néprajz IV 650., Mollay: Német-magyar, 330. A „Jankó Rock" szabásának 1720-as ábrázolása egy kisszebeni mintakönyvben is megtalálható: Domonkos Ottó: A magyarországi céhes szabók mintakönyvei 1630-1838. Bp. 1997. 285. 54 Az ujjas (kitli) a népi öltözködésben is különböző változatokban terjedt el, v.ö. Magyar Néprajz IV 612-613., a kötényről uo. 662-663.
