Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Szende Katalin: Ezüstöv; rókaprém; vászonlepedő. Viselet- és textilkultúra a későközépkori Sopronban; Pozsonyban és Eperjesen 405
418 SZENDE KATALIN között a különbség a szabásban lehetett. A kursen talán jobban kidolgozott volt, a pelz-nél a szőrme-jelleg dominált.40 Az egész vizsgált időszakban előfordult, a 15. század végétől kezdve gyakrabban említették, mint korábban. Anyaga változatosabb és értékesebb volt, mint a rock és schaube béléseként felhasznált prémeké. Sopronban üregi nyúl hátprémje,4 1 róka, nyest, és a legnagyobb számban a szürke mókus fordult elő, Pozsonyban a róka és a nyúl volt a leggyakoribb. A felhasznált állatok egyes testtájai is különböző értékkel bírtak: a forrásainkban többször megnevezett hátprém kevésbé volt értékes, mint a hasi szőrme. Sopronban a schaube-nál ritkábban említették, a másik két helyen azonban a bundaféleségek voltak a gyakoribbak. Férfiak és nők egyaránt használhatták, sőt Pozsonyban és Eperjesen a rock-hoz hasonlóan a nők nagyobb száma figyelhető meg az említésekben. A tulajdonosok neve mellett női használóra utal a frawenkursen kifejezés is. Érdekes módon ezeknél a ruhadaraboknál a leggyakoribb jelző a „régi" (ezért ellentéte, az „új" is többször előfordul). Ez arra utal, hogy a bundák időtállóak voltak, hiszen különben nem örökítették volna tovább őket, és a divat változásai sem befolyásolták használhatóságukat. A „régi" darabok örököseire alább még visszatérünk. A bundák értékéről sincs sajnos sok adatunk. Egy nyúlprémmel bélelt darab 3 fontdénárt ért (802/39), míg a vagyonos kereskedő Ulrich Wintperger bundáinak összértéke 70 Aft volt (486/22). Mellény (Seidel) - Valószínűleg ujjatlan, az esetek egy részében szőrmével bélelt, posztóból készült, elöl nyitott felsőruha. Hosszúsága változó volt, a derékig érőtől a térdet borító szabásig többféle változatban készült. Sopronban mindössze négyen említették, kizárólag férfiak, Pozsonyban azonban all darabból hét nőknél fordult elő. Az egyetlen eperjesi adat 1466-ból nem lehet mérvadó. A Seidel elsősorban osztrák területen volt divatban,42 így érthető, hogy a nyugat-magyarországi városokban is megjelent, Eperjesre viszont csak elvétve jutott el. A Sopronban élő Weiteni Orbán javadalmas pap 1400-ban négy darabot sorolt fel, köztük egy Raisseidel-1 (úti mellény) is. A legkésőbbi soproni adat 1436-ból való, a legutolsó pozsonyi említés 1444-ből, tehát a 15. század közepére nálunk is kiment a divatból. Helyét később a hosszabb Schaube vette át. Anyaga, bélése a Schaubehoz volt hasonló, de változatosabb színekben készült. Kivételes darab lehetett a pozsonyi Ulrich Schneider rókaprémmel bélelt, vörös Seidel-je, amely 15 Aft-ot ért (51/5). Zeke (Joppe, joppa) és nadrág (Hosen, caligae) - A rövid, szűk, testhez simuló felsőruha, és a két külön szárból összevarrt, páronként említett harisnyaszerű nadrág együttes tárgyalását indokolja, hogy az esetek többségében — Pozsonyban 26 említésből 24-nél, Sopronban 16 végrendelkező közül 9-nél — összetartozó együttesként fordulnak elő. A Joppe mellett más rövid felsőruha is kiegészíthette 40 Bildwörterbuch 152. (Kursen címszó), 189-190. (Pelz címszó) 41 Mollay Károly: Középkori háztörténet és várostörténet I. Soproni Szemle 43. (1989) 19., vö. Uö: Soproni élet a középkor végén (A Haberleiter család története). Soproni Szemle 5 (1941) 166., 59. j. 42 Bildwörterbuch 234-235. A néprajzi irodalom eddig ezt a korai formát nem vette figyelembe, a mellény elterejedését a hazai férfidivatban a 18. századra teszi. Vö. Flórián Mária: Polgárosodás I a 18. századi magyar közrendű férfiak öltözködésében. A mellény. In: „Isten áldja a tisztes ipart." к Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. Szerk. Szende Katalin-Kücsán József. Sopron, 1998. 191-208. (a továbbiakban: Isten áldja).
