Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Szende Katalin: Ezüstöv; rókaprém; vászonlepedő. Viselet- és textilkultúra a későközépkori Sopronban; Pozsonyban és Eperjesen 405
410 SZENDE KATALIN amikor betegen feküdt, meglátogatták bizonyos „egyházi és világi urak", akik figyelmeztették arra, hogy gondoskodjon a lelke üdvéről valamint feleségéről és gyermekéről. Ezért akarta számba venni, mije van, hogy azután tudja, kire mit hagyjon. Az irat tehát átmenet a végrendelet és a leltár között, és a hagyatkozás előkészítésére szolgált. Az elején az ingóságok felsorolása található (ágyneműk, bútorok, néhány láda tartalma: ruhák és ónedények, fegyverek, állatok, kősó és bor) valószínűleg az említett urak öszeállításában. Ezt követi az előbb idézett narratív rész, majd a további javak, amelyeket AlfÖldy maga sorolt fel emlékezetből. Zömmel ingatlanokról: szőlőkről és házakról van szó, amelyek közül több Győr városában ill. Győr megye területén feküdt. További ingóságokként csak azokról az egyébként igen jelentős értéket képviselő árukról emlékezett meg, amelyek két győri házában voltak felhalmozva. A tervezett testamentum később valóban elkészült, de szövege nem maradt ránk. A leltárból pedig, bármennyire is részletes a fent felsorolt tárgycsoportokat illetően, elég sok minden hiányzik, ami egy Alfoldyhez hasonló vagyoni helyzetű embernél elvárható lenne. Egyetlen ezüstneművel sem találkozunk, sem ékszerrel, sem edénnyel; a ruhadarabok közül is csak öt felsőruhát írtak össze, és nem említik a háztartás egyszerűbb tárgyait, cserép- és faedényeket (talán egy kőcserép kivételével), térítőkét, törlőruhákat és hasonlókat sem, amiben a fent idézett leltár bővelkedik. Nem szerepel továbbá egyetlen tétel készpénz sem. Az értéktárgyakat lehet, hogy valamelyik másik házában tartotta, de az egyszerűbb felszereléseknek mindenhol kellett lenniük. Ezeket nyilván azért nem sorolták fel, mert a tervezett testamentumban nem lett volna szerepük, nagy részük pedig eleve a feleség gondjaira volt bízva. A leltár tehát itt sem teljes, de hiányosságait más okok indokolják. A harmadik példa a híres bibliofil, Liebhart Egkenfelder pozsonyi jegyző inventáriuma, amelyet kivételes módon saját maga készített 1455-ben „Vermerkt was ich, Liebhardus Egkenvelder, dy zeit stattschreiber zw Prespurgk, pueher und vertigung hab" kezdettel.17 A kivételes műveltségű jegyző már két esztendővel a halála előtt szükségét érezte javai, mindenekelőtt könyvei nyilvántartásának. Ezt a felsorolást követi egy ékesszóló latin formulával bevezetett végrendelet, amelyben a korábban felsorolt javakat, továbbá ingatlanait és a neki járó pénztartozásokat osztja el. Ez utóbbi tételek többletet jelentenek a leltárhoz képest, nem szerepel viszont minden egyes korábban említett ingóság, és a leírások is jóval rövidebbek. Lehet, hogy néhány tárgy időközben kikerült a háztartásból, vagy egyetlen életben maradt gyermekére mint fő örökösre szálltak. Nem tudni, hogy a leltár és a testamentum eredetileg egy dokumentumot alkotott-e, a városi végrendeleti könyvbe mindenesetre együtt vezették be őket. Ez a három, részletesen ismertetett példa a középkori forrásaink között még ritkán előforduló leltárak készítésének három élethelyzetét mutatja be. Az inventárium mindhárom alkalommal kapcsolódott a végrendelkezéshez is, és ez lehetővé teszi az ellenőrzést, a hiányok regisztrálását. Az első alkalommal a végrendeletileg szétosztott javak hiányoznak a leltárból, a második esetben az örökhagyó 17 Protocollum Testamentorum (Archív Mesta Braislavy I. В 4n-l = OL DF 277056, a továbbiakban PT) 90r-93v, Vö. Juraj Spiritza: Testament Liebharda Egkenfeldera, bratislavského meststkého nótára V rokoch 1441-1456. Zborník Slovenskçho Narodneho Múzea História 7. (1967) 165-182.
